38. fejezet! THE END

A gép leszáll a Szöuli reptéren és a gyomromban a gombóc egyre csak nőtt!
A csomagjaink pár perc elteltével már a kezünkben is voltak,szépen áttoltuk őket a reptéren és már az autóban is ültünk.
- A szálloda közel van a stúdióhoz Ha-Neul!Muszáj a közelben maradnod!
- Jó! – mondtam lehangolóan.
- Ha- Neul? Ugye elmegyünk vacsorázni?
- Én nem megyek! De ti menjetek nyugodtan! –jelentette be Kwang!
- Muszáj?
- Nem akarsz?
- Nem arról van szó…
- Remek! Akkor megyünk!
 Nem tudtam mit mondani Takumi határozottsága győzött.
- Hová szeretnél menni? –raktuk le a csomagjainkat a lakásba.
- Majd útközben kitalálom!
- Discoba nem megyek!
- Félsz ,hogy felismernek?
- Pontosan!
- Nem fogok  rontani a hírneveden!
- Nem is hagynám!-nevettem.
- Na menjünk!
- Én nem vezetek!
- Miért nem? Te ismered a környéket!
- Takumi ,azt mondtam,hogy nem vezetek! –mondtam kicsit durván.
- Jól van! Akkor majd mutatod az utat!
A kocsiban a környék rengeteg emléket idézett fel bennem,minden sarkon volt egy emlék,ami várt.
- Nézd! Nézd! –állt meg egy Udon étterem előtt.
- Menjünk máshova!
- Nem! Én itt akarok enni!
- Miért pont Udon?
- Még sose ettem!  És amúgy is én most nyaralok! Járj a kedvemben!
- Tél van és esik a hó!
- Ünneprontó!
 Kiszálltunk a kocsiból és már indultam volna be az étterembe:
- Milyen szépen esik a hó! Van kedved sétálni?
- Vacsora előtt?
- Aha!
- Menjünk! –indultunk el!
- Miért nem vezetsz? –tette fel hírtelen a kérdést!
- Autóbalesetem volt 8 hónappal ezelőtt ,pont mielőtt Japánba költöztem és rengeteg dolgon mentem keresztül ,sok fájdalmat okoztam azoknak az embereknek akiket szeretek! – fel sem néztem,miközben a fájdalmas múltról beszéltem,egyszer csak ismerős hangokat hallottam ,s mikor odanéztem annyira megijedtem,hogy Takumi mellkasába fúrtam az arcom.
- Mi a baj?
- Sajnálom! Csak hagy maradjak így egy kicsit! – suttogtam és vártam míg el mennek mellettünk.
- Sajnálom! –húzódtam el tőle.
- Nem akartad,hogy Hong Ki-ék meglássanak?
- Igen! –indultam el.
- Tehát mégis van köztetek valami! Vagy volt?
- Nem lényeges!
- Legalább ha kihasználsz lehetnél hozzám őszinte! –megálltam és megfordultam.
- Mit vársz? Mit mondjak? Hogy nem tudom mi van köztünk? Vagy, hogy nem tudom van e egyáltalán vagy csak volt! A régi időket már nem kaphatom vissza bármennyire is szeretném! Elrontottam! Az én hibám volt minden és most elmenekülök! Így jobb? Most már jobban érzed magad,hogy tudod? – elindultam az étterem felé,ő meg csak némán követett.
- Sajnálom! –lépett mellém.
- Én is ! –mondtam szégyenkezve.
Az étteremben nem ettem semmit,csak ittam… az üres Sojus üvegek már sorakoztak az asztalon. Takumi többet evett mint ivott,velem ellentétben.
- Elég lesz már! –vette volna ki a kezemből az üveget!
- Nem Takumi! Én nem szerethetem őket! –mondtam már félig selypítve és dadogva. A fejem nehéznek éreztem az üveg több mázsásnak tűnt.
- Menjünk haza! –mondta!
- Nem! –csaptam az asztalra majd letettem rá a fejem.
- Kwang nem tudom hazavinni…- hallottam  a hangját ,majd megszűnt a világ…

HONG KI POV:

Olyan jól laktunk ,hogy majd ki pukkantunk,de azért még csipegettünk az asztalnál.
- Halló? Kwang? –vette fel a telefonját Jong Hoon.
„Kwang? Miért hívja Kwang ,Jong Hoont Japánból?”
- Itt vagyok nem messze! Azonnal ott leszek! –állt fel!
- Hová mész?
- El kell mennem! –indult volna el,de megragadtam a kezét.
- Kiért kell elmenned? És miért hívott Kwang? –néztem fel rá.
Nem akart mondani semmit,csak a többiekre nézett,majd le rám.
- Ha-Neul-ért. - nyögte ki! Még jobban szorítani kezdtem a kezét.
- Noona Szöulban van?
Jong Hoon némán bólintott.
- Miért kell érte menned? –elengedtem a kezét és az asztal lapját bámultam.
- Rosszul van! –erre már felkaptam a fejem.
- Mi a baja?
- Semmi komoly! Úgy néz ki,hogy berúgott.
- Veled megyek! –álltam fel.
- Biztos?
- Igen! Menjetek haza,megyünk mi is! –néztem a többiekre.
A közeli Udon étterembe mentünk. Ahogy beléptem rögtön láttam,hogy Ha-Neul az asztalon fekszik egy férfi társaságában,aki próbálja ébreszteni!
Odamentem hozzájuk. Nagyon mérges voltam a férfira. Szó nélkül megálltam előttük.
- Hogy hagyhattad,hogy ennyit igyon!?
- Én…
- Ha-Neul? –böktem meg az ujjammal.
Az asztalon az étele érintetlen volt,de a Sojus üvegek sorban álltak és feküdtek az asztalon.
- Nem ébred fel,akárhogy ébresztettem!
- Menj haza! Mi hazavisszük Ha-Neult! És ha jót akarsz magadnak,nem autóval mész,hanem gyalog vagy taxival,mert ittál!
- Nem ittam!
- De őt hagytad! –léptem oda Ha-Neul-höz és az ölembe vettem. Nem volt eszénél,de ébren volt,mert a nyakamba kapaszkodott.
- Annyira hiányzott ez az illat. - fúrta a nyakamba az arcát.
Jong Hoon kinyitotta a kocsi ajtót és betettem Ha-Neult,majd beültem mellé. Ott feküdt az ölemben a haja belelógott a szemébe. Elvettem a tincseket az arcából és az arcát tartottam. Annyira hiányzott,szerettem volna örökké ölelni. Hírtelen megfogta a kezem és arcát belefordította a tenyerembe. A fájdalom átjárt,tudtam,hogy nincs magánál.
Ahogy hazaértünk ,lefektettük a szobámba. Fel sem ébredt csak mélyen aludt tovább!
- Jól kiütötte magát! –mondta Seung Hyun,ahogy mind az öten ott álltunk az ágy felett.
- Nem lehetett könnyű neki,az elmúlt fél év.
- Felhívtad a barátját vagy Kwangot,hogy nálunk van? –kérdeztem Jong Hoon-t.
- Nem! Mindjárt felhívom!
- A barátja? –tette fel meglepetten a kérdést Min Hwan.
- Igen! Vele vacsorázott! –magyarázta Jong Hoon.
- Akkor miért nem vitte haza?
- Mert egy pancser! – fordultam meg a párnámmal. -A nappaliban alszom!

HA-NEUL POV:

Reggel iszonyatos fejfájás közepette ,homályos látással ébredtem. Szerencsétlenségemre óriási puffanással estem el,neki egyenesen  egy szekrénynek.
-Auuuu- ültem le a szőnyegre.
Az ajtó kivágódott és öt értetlen fej meredt rám. Az arcomon kiült a pánik. Hogy kerültem én ide?
- Jól vagy? –guggolt le elém Hong Ki!
- Persze! –olyan gyorsan álltam fel,hogy ha nem kap el,újra elesem.
- Úgy látom nem igazán! – Megfogta az állam és elfordította a fejem.
- Kutya bajom! – húztam el a fejem.
- Vérzik az arcod Noona!- jött oda Minari.
- Komolyan? –léptem el mellettük és a tükörnek vettem az irányt!
- Remélem nem fog feldagadni!
- Ha lejegeljük,nem lesz gond! –mondta Jong Hoon.
- Sajnálom,hogy gondot okoztam! –haraptam bele a számba és mélyen meghajoltam.
- Nem okoztál gondot!
- Te jó ég! Takumi!- kerestem a telefonom,hogy felhívom,de nem találtam.
- Tessék! –nyújtotta át a készüléket Hong Ki.
- Csak egy perc! Bocsi!
- Halló Takumi?
- Jól vagy Ha-Neul?
- Semmi bajom ,Ne haragudj az este miatt! Kárpótolni foglak ígérem!
- Sajnálom,nem tudtam,hogy ők fognak érted jönni.
- Kwang általában mindig lepasszolja a nehéz feladatokat! De semmi baj! Ha hazaértem megbeszéljük!
- Oké.
- Mivel fogod kárpótolnia a pasid? – kacsintott rám Seung Hyun.
- Te semmit nem változtál! Egyébként nem a pasim,csak egy jó barátom! Sajnálom,hogy zavartam,akkor én most megyek is! –pontosabban csak mentem volna,mert Seung Hyun elém állt.
- Minket ki fog kárpótolni? Maradj itt és főzz ebédet.
Tudtam ebből nem húzom ki magam és körbenéztem a mosolygó bandán,egy valaki egyáltalán nem volt boldog, ő pedig Hong Ki volt. Bántott az egész,de úgy döntöttem most nem menekülök el,végül is eddig minden jól ment.
- Akkor mi Jae Jin-al elmegyünk friss alapanyagokért. – így Jong hoon és Jae Jin karöltve elmentek bevásárolni,de egy fél órával később már kezdtem őket hiányolni.
- Hong Ki hová lett? – kérdeztem a kanapén szétterülő Seung Hyunt.
- Műsorvezető a reggeli műsorban. Hamarosan kezdődik! Gyere ülj le!

MIN HWAN POV:

Leültünk a kanapéra,várva,hogy Hong Ki megjelenjen!
„- Jó reggelt mindenkinek! Gyönyörű napunk van!Mindenki jól aludt? De jól van,most már ideje felébredni és minket nézni. Ahjumma tiéd a szó!
-A mai témánk a divat és a női előadók!
- Valóban?
- Hong Ki,te vagy a műsorvezető és nem tudod?”- Nevetés tört ki a stúdióban.
- Ez rá vall! –nevetett Ha-Neul!
„ – Kedvenc női előadód?
- Oh Ha-Neul! –vágta rá habozás nélkül.
- Ohh ő igazán szép és tehetséges!
- Igen!” – Hong ki arca csupa vidámság volt,ellentétben Ha-Neul-el,akiről eltűnt a vidámság és inkább ideges lett.
„ – Beszéljünk kicsit az öltözékedről. Neked igazán egyedi stílusod van. Ez a fekete ruha ezzel a piros kalappal igazán jól mutat és a kiegészítőid is mindig egyediek.
Ez a kulcs a nyakadban már régóta az öltözeted része,most pedig nemrég hozzá jött ez a violin kulcs is! Úgy látszik nagyon szereted ezt a nyakláncod! „ – Ha-Neul arcán elkeseredettség futott át.
- Tényleg mindig hordja? –nevetett Seung hyun-ra,aki így válaszolt:
- Mióta elmentél minden nap! – mosolygott,de mosolya nem volt őszinte.

„- Igen nagyon fontos nekem! Egyszer valaki azt mondta,ez majd minden  ajtót kinyit az életemben.
- És kinyitott?
- Egyet nem!
- De még kinyithatja!
- Nem látok rá esélyt!- nevetett Hong Ki .”

Ha-Neul rögtön felpattant,amint meghallotta,hogy a fiúk visszatértek a bevásárlásból!
- Hol voltatok? Már azt hittem elraboltak benneteket az őrült szaszengek! –mosolygott és kivitte a konyhába a cuccokat.
Már majdnem készen volt a főzéssel,persze segítettem neki ,mikor:
- Noona?
- Hmm?
- Beszélhetnénk?
- Miről?
- Rólunk!
- Min Hwan…- kezdte volna.
- Akkor csak hallgass végig.
- Mindig ezt csinálod…
- Noona zárjuk le ! Én csak le akarom zárni!
- Rendben! – a csend eluralkodott,nem tudtam,hogy hogy kezdjem el így egyszerűen kimondtam,amit akartam.
- Szereted Hong Ki-t!
- Mi? –nevetett - Nem szeretem!
- Noona,becsapod saját magad,csak azért,hogy nekem ne okozz fájdalmat. De én azt akarom,hogy boldog légy és Hong Ki megérdemel téged!Sokáig vergődtem álmatlanul forgolódva ,de míg nem voltál itt rá kellett jönnöm,hogy Hong ki mindenkinél jobban ragaszkodik hozzád. És ma sikerült megbizonyosodni a te érzéseidről. Fáj… de megkönnyebbültem. Jobban fájna,ha nem Hong Kit ,hanem valaki mást szeretnél.
- Min Hwan… én…
- Ne,ne mond ki! Nem akarom hallani! És kérlek ne sírj! –töröltem le a könnyeket az arcáról!-Csak ígérd meg,hogy marad még a szívedben számomra hely.
- Min Hwan…- zokogva támasztotta a fejét a mellkasomra..- Sajnálom! Kérlek ne haragudj rám!
- Mondtam,hogy ne mond ki! –az én hangom is kicsit meginogott ,ahogy a sírás fojtogatott. Mikor kibontakoztunk az ölelésből éreztem,hogy a szálak,amik összekötöttek minket szép lassan elpattantak ,de egy megmaradt… a barátságunk! Hong Ki Pov:

Nem tudtam,hogy Ha-Neul a lakásunkon van e még,de nem kellett sokat várnom,hogy megtudjam,mikor befordultam a folyosónkon,láttam,amint bemegy a régi lakásába.
Bementem utána.
- Ha-neul? Mi a baj?
- Semmi!
- Akkor miért sírsz? Valaki megbántott?
- Te nem értesz semmit.
- Mivel senki nem mond nekem semmit ,nem is tudom megérteni.
- Soha nem is értetted! Visszajöttem ,mert ezt követelte meg a munkám,de nagyon féltem,és nem akartam. Nem akartam,hogy újra felkavarodjanak bennem az érzések… Pár órával ezelőtt még azt gondoltam,minden simán megy és nem kell aggódnom,minden maradhat a régi,de nem… még most sem tudom neked megmondani! –Kiment az ajtón,végig a folyosón és végül eltűnt én meg csak néztem utána.

- Nem vagy Ha-Neul-el? –kérdezte Min Hwan.
- Nem! Miért lennék?
- Hyung! Te akkora idióta vagy!
- Ne sértegess!
- Most vallott neked majdnem szerelmet!
- Dehogyis…- legyintettem,de elgondolkodtam azokon,amiket mondott.
- Mi már megbeszéltük,hogy csak barátok maradunk! Rájöttem pár dologra,miközben téged nézett reggel a TV-ben! Egyszerűen csak fél Hyung! De te nem értetted meg őt.

Sarkon fordultam és futottam utána,de már nem láttam sehol a forgalmas utakon ,pedig eszemet vesztve kerestem a fejem ide-oda kapkodva! Tárcsáztam,de nem vette fel. Újra próbáltam…
- Ha-Neul hol vagy?
- Honnan tudod a számom?
- Reggel kimásoltam a telefonodból,de most ez nem lényeg! Hol vagy?
- Visszamegyek a régi életemhez!
- Mi? várj…
- „Visszamegyek a régi életemhez?” Mégis mit akart ezzel mondani? Régi élet? A régi lakása talán?
Taxival mentem odáig,de hiába kopogtam ,nem volt ott senki.
- Hová ment?- gondolkodtam ide-oda futkározva a környéken.
- A domb! –ütött szöget a fejemben és futni kezdtem a dob felé. Lihegve álltam meg a tetején és ott állt a hóesésben.
- Mindig szaladnom kell utánad…- lihegtem miközben odamentem mellé.
- Hogy kerülsz ide?
- Mindig megtalállak,bárhova is mész… Emlékszel? Itt találkoztunk először! Akkor még nem gondoltam,hogy ennyire foglak szeretni!
- Hong Ki…
- Ha-Neul…- álltam elé és megfogtam a kezét. az arca piros volt,nem tudom azért e mert zavarban volt,vagy csak olyan régóta van kint hidegben,hogy bepirosodott az arca. – Leszel a barátnőm?
- El kell mondanom neked valamit…- az arcán könnyek potyogtak le.
- Mond!
- Szeretlek! - magamhoz öleltem! A boldogság olyan édes érzés… szinte szárnyaltam.
- Szeretlek… Szeretlek…Szeretlek… suttogtam neki,s közben puha csókkal pecsételtük meg közös jövőnket.

Ne menj el! 36. fejezet!

HONGKI POV:

Álmomban,mintha Ha-Neul beszélt volna hozzám .Sírt és arra kért,hogy bocsássak meg neki valamiért. Nem tudtam tovább aludni,az órámra pillantva hajnali 5 óra volt. Felültem az ágyon,de olyan fáradt voltam,hogy kezeimet széttárva visszahuppantam!
- Mi ez? –fordítottam el a fejem a párnámon.- Egy rajz? –nyitottam ki a papírt,ami Ha-Neult és engem ábrázolt. Mosolyra késztetett,de gyanakvással töltött el,hogy ott volt a lánc,amit régebben adtam neki és egy levél. Amint elolvastam a levelet,eszeveszetten szaladtam felöltözni,amit épp értem,azt vettem fel,de ügyeltem rá,hogy kapucnis felsőt húzzak magamra. Elég nagy zajt csaptam,de ekkor már csak egy valami érdekelt… Ha-Neul!
- Hong Ki! –ragadta meg a kezem a nappaliba Jong Hoon.
- Eressz el!
- Ne menj sehová!
- Te tudtál róla,hogy elmegy? –kérdeztem szemrehányóan,majd kirántottam a kezem a szorításából ,futottam amennyire csak tudtam az autómig. Egész úton a levél minden egyes szava vízhangzott a fejemben,a láncot szorítottam .
„ Drága Hong Ki!
Bár tudnám mit mondhatnék neked?! Talán először is azzal kezdeném,hogy sajnálom,hogy nem mondtam el neked,hogy visszanyertem az emlékezetem a tengernél,és sajnálom,hogy így megyek el! Ne haragudj rám!
Mikor először találkoztunk ,hihetetlenül boldog voltam,hogy megismerhettelek,mindig is csodálattal figyeltem azt, amit csinálsz! Imádtam az érzelemmel teli hangod,és hogy mindig megnevetetted embert,sokszor tudatodon kívül is. Az hogy,Te és a csapat többi tagja ilyen közel kerültek hozzám, nekem egy csodával is felér,mert évekig csak bámultalak titeket és mindent megtettem az álmaimért. De mikor minden álmom valóra vált mégis hiányzott valami,amit ti pótoltatok az életemben. Minden nap móka és kacagás volt veletek!Te mindig mellettem voltál,mindig rám találtál,ha elvesztem és te vigasztaltál meg.Nélküled nem lennék az az ember aki vagyok! Köszönök mindent amit kaptam tőled! Remélem megbocsátasz és nem fogsz engem utálni azért,mit most tettem. Mindenről csakis én tehetek,ne legyen viszály közted és Min Hwan között,te vagy az idősebb,neked kell belátnod dolgokat és ajánlom,hogy ne kezdj ki vele,mert fejen ver a dobverőjével.
Remélem rád talál az igaz szerelem és még több sikert fogsz felhalmozni az életben. Felesleges engem keresni,mert tudom,most az jár a fejedben,hogy utánam jössz és megállítasz,de mikor ezt a levelet olvasod,én már nem leszek a közeledben. Sok szerencsét és ne feledd én mindig figyelni foglak, remélem boldog leszel! Ha-Neul”

- Jong Hoon? –szóltam bele a telefonba a kétségbeeséstől remegtem. - Hová ment?
- Nem mondhatom meg! Megígértem neki! Ne menj sehova ! Mögötted vagyok!
- Hová ment? – ordítottam bele a telefonba.
- Japánba! – lecsaptam a telefont és a gázra tapostam egyenesen a repülő térre mentem,ahol teljes erőmből futottam még egy nőbe is bele ütköztem.
- Sajnálom-sajnálom! – hajlongtam előtte,majd futottam tovább.
- Engedjen be! –mondtam a biztonsági őrnek!
- Nem lehet! A gép pillanatokon belül felszáll!
- Muszáj felszállnom arra a gépre! Kérem! –könyörögtem neki!
- Nem lehet Uram!
És ekkor a gép felszállt a nagy ablakon keresztül néztem eltávolodni a vasmadarat.
- Neee…- suttogtam és a kezemmel a gép után akartam nyúlni! A szívem hasított. Végül leültem az egyik székre a váróban a fejem a térdeim közé temettem és a kezemmel fogtam azt.
- Hong Ki? –állt meg felettem lihegve Jong Hoon.
- Hagytad elmenni!
- Nem tehettem mást! Ő akarta így!
- Elment! – mondtam szomorúan.
- Tudom! Menjünk haza! –tette a vállamra a kezét,de egy laza mozdulattal lesöpörtem azt és elmentem.

MIN HWAN POV:

Nagy zajra ébredtem fel!Fordultam egyet az ágyamon és valamire ráfeküdtem!Nagy nehezen kiszedtem magam alól,de az álmosságtól nem láttam semmi, így megtöröltem a szemem,hogy lássak valamit. A Ha-Neul-nek adott telefon dísz volt az. Egy kicsit körbenéztem és felfedeztem egy levelet is. Felültem az ágyamon és olvasni kezdtem.

„ Drága Min Hwan!
Mikor ezt a levelet olvasod,már valószínűleg nem tartózkodom Koreában! Sajnálom,hogy így köszönök el!
Mikor még csak egy kis mezei pincérnő voltam,már akkor is csodálattal néztem rád,hogy ez ,az aranyos fiú,milyen energiával és élvezettel dobol. Azóta is az a véleményem,hogy te vagy a világ legaranyosabb dobosa.
Te voltál a napjaimban az a dopping,akinek a mosolyától jobban éreztem magam. Fáj,ha arra gondolok,hogy nem látom ezentúl minden nap! Kérlek mindig mosolyogj! Jó?
Az elejétől kezdve láttam a szándékaid, és elrontottam az egészet,próbálom helyrehozni a hibáimat,de ez nagyon nehéz.
Mindig jól éreztem magam veled,s talán egy közös jövőt is el tudtam volna képzelni a baleset napjáig… Tudom kegyetlennek tűnök,de ezt szerettem volna ha tudod! Sajnálom!
Remélem,hogy megtalálod a boldogságod!
Ne veszekedjetek Hong Ki-val,mert akkor nincs értelme,hogy én most elmegyek,csak fogadjátok el és felejtsetek el! Légy jó fiú! Vigyázz magadra! Ha-Neul”

- Hogy felejthetnélek el? –túrtam bele a hajamba görcsösen és sírtam,mert fájtak a szavak,fájt az elvesztése. Összeszedtem magam és végül megnéztem mi az a nagy kiabálás kint.
- Mi lett Hong Ki-val?
- Nem egyértelmű? –nézett rám Jae Jin.
- Leitta magát a sárga földig! –magyarázta Seung Hyun.
- Gyere! –karoltam belé.
- Min Hwan! –fogta meg a pólóm elejét.
- Üss meg,ha azzal jobb lesz neked!
- Nem tudlak téged bántani,és az az igazság,hogy haragudni sem tudok rátok! Egy nagy hülye vagyok! –engedett el és betántorgott a szobája ajtaján.
- Min Hwan?
- Hmm? –néztem hátra Seung Hyunra.
- Ha-Neul elment!
- Tudom!- emeltem fel a kezemben lévő levelet,majd zsebre vágtam.
Bementem Hong Ki után,az ajtót nyitva hagytam!
- Aludd ki magad! Hamarosan fellépés lesz!
- Kialszom vele a szerelmet is? És mond meg,miért pont neked mondom ezt?
- Nem lényeg! Csak aludj!
- Te hogy bírod elviselni?
- Így döntött,el kell fogadni,bár nem mondom,hogy nem fáj!
- Ha-Neul nagyon kegyetlen nő!
- Ha belegondolsz,mindent értünk tett, így már más fényben világítja meg a dolgokat!
- Mikor lettél te ilyen bölcs? –alig bírta kimondani a szavakat,selypített és akadozva beszélt.
- Lehet nem beszélek sokat és lehet én vagyok a legfiatalabb,de mindig figyelek!
Bólogatva eldőlt az ágyon és már aludt is ! Én is bementem a szobámba ,hogy összeszedjem a gondolataim.

JONG HOON POV:

- Most ebből mi lesz? –tanakodtunk a kanapén ülve.
- Én nem tudok részleteket,csak látok ,amit látok! –mondta Seung Hyun.
- Kicsit nekem is zavaros!
- Mivel egy csapat vagyunk,és felesleges titkolózni,elmondom! Röviden annyi a sztori,hogy Min Hwan és Hong Ki egy lányba szerelmes,míg Min Hwan végig tudatta az érzéseit Ha-Neul-el,Hong ki elrejtette azt,de kibukott az egész a baleset napján. Ha-Neul azért ment el,hogy megmaradjon köztük a barátság és ne legyen veszekedés sehogy sem. Végül is rámondhatjuk,hogy feladta a szerelmét,azért,hogy ne sérüljön se személy,se karrier. Nem azért ment el,mert nem tudott választani,mert az igazság az,hogy választott,de nem akarja,hogy a másik szomorú legyen,mert ahhoz túlságosan szeret minket és nem akar sem bonyodalmat,sem fájdalmat okozni!
- Min Hwan egész jól viseli!- mondta Seung hyun.
- Látszatra… Úgy gondolom,végig érezte,hogy ez lesz a vége. Túl fogja magát tenni ezen,de Hong Ki-ban már nem vagyok biztos!
- Ő sokkal nehezebb eset,mint Min Hwan. Ezerszer makacsabb. - mondta Jae Jin.
- Majd kiderül,hogy mi lesz!

MIN HWAN POV: Az ágyamon feküdve a telefonomat bámultam. Végül megnyomtam a hívás gombot,ami fölött tíz kerek perce rágódom. A mellkasomban a nyomást olyannak éreztem,mintha ráültek volna. A szívem a torkomban dobogott. Letiltottam a számom!
- Halló? –szólt bele Ha-Neul. -Halló Van ott valaki?
- Szia! –szóltam bele nagy sokára!A vonal túlsó végén csend volt. - Ne tedd le! Csak hallgass végig,még ha nem mondasz egy szót sem,akkor is hallgass meg kérlek!
- Nem hiszem,hogy jó ötlet Min Hwan!
- Sajnálom,én csak szeretném elmondani,mit érzek! Szükségem van rá,hogy tovább tudjak lépni.
- Hallgatlak!
- Köszönöm! Hirtelen azt sem tudom mit mondjak! Tudom,azt amit tettél értünk tetted! De ez engem bánt! Nem így kellett volna elbúcsúznod! Igazság szerint,mindig is kedveltelek,de az első csókunk után szinte szárnyaltam,bár tudtam,hogy semmi esélye az egésznek és csak Hong Ki miatt történt meg ,mégis olyan boldoggá tett,teli lettem reménnyel, sokszor azt éreztem,hogy talán van némi esélyem. Elképzeltem egy közös jövőt veled,ami összeomlott. Ez nem a te hibád! Egyáltalán nem a te hibád,nekem nem szabadott volna az érzéseimet hagynom eluralkodni. Minden nap olyan boldog voltam veled! Annyira szerettem a közvetlenséged,azt,hogy mindig mosolyogtál és hogy bearanyoztad a csapat szürke fáradt mindennapjait! Hol ott tudtam,hogy te is szomorú vagy néha és sírsz! Azt reméltem,örökké így maradunk,de nem így alakult! Nem tudok tőled elbúcsúzni Noona! –a sírás küszöbén álltam.
- Sajnálom Min Hwan! Köszönöm az érzéseid,de jobb lesz,ha nem beszélünk többet! Vigyázz magadra! – és letette. Utolsó szavaiban hallottam a keserűséget és a sírást.
- Noona…- sírtam,nem tudtam visszatartani…levettem a macis telefondíszt a telefonomról és a párjával együtt egy dobozba raktam el,mikor Jong Hoon lépett be az ajtómon.
- Minden oké?
- Ahha! –bólogattam és az orromat törölgetve szipogtam. - Ne aggódj Hyung! Nem most raktak először lapátra.
- Ne mond ezt! Nem lettél lapátra rakva! És ne haragudj,hogy hallgatóztam! Ha-Neul-el beszéltél?
- Csak próbáltam! De mégsem mondtam el neki,azt amit szerettem volna. És valószínű soha nem fogom neki elmondani,hacsak ő nem kéri,már csak abban reménykedem,hogy barátok lehetünk még.
- Ha mindenki akarja,akkor sikerül. Lehet kellemetlen lesz,de minden hozzáállás kérdése.
- A kérdés,hogy vissza jön e még hozzánk?

A nehéz döntés...34. fejezet!

Jong Hoon Pov:

Az éjszakám a kanapén förtelmes volt! Minden porcikám sajgott ,melegem volt és legszívesebben fejest tudtam volna ugrani a tengerben. Az irtózatos csörömpölés a konyhából,pedig megfejelte az egészet. Kiballagtam a konyhában sürgő-forgó Ha-Neul-höz,aki látszólag nekünk akart kedveskedni egy pompás reggelivel. A többiek még vígan aludtak pihe puha ágyikójukban,persze nekik a jóból jutott.
- Jó reggelt! –köszöntem rá.
- Jó…- hagyta félbe a mondandóját,miközben tetőtől talpig végigmért. Bevallom férfifiúi büszkeségemnek jót tett a látvány,amint aranyosan elpirul.
- Nem ártana felöltözni!- mondta nekem.
- Miért? –túrtam bele az egyik tányérba,majd lazán a kezemre csapott.
- Azért… mert zavarban vagyok öt férfival szemben ,akiket látszólagosan egyáltalán nem érdekel,hogy lány vagyok!
- De morci vagy! Egyébként meg mindenkit érdekel!
- Nem morci vagyok! Csak hasogat a fejem és feszült vagyok! Sajnálom!
- Így jobb? –nyomtam a fejére egy puszit!
- Jong Hoon ezt ne csináld! Ez olyan mintha járnánk vagy valami ilyesmi! –pirult el fülig.
- Igazad van,de én inkább a húgomnak tekintelek!
- A húgodnak…- ejtette le a szó végét mire én csak vállat vontam.
- Bár ha ezt Hong Ki látta volna,kiverte volna az összes fogam!- szaladt ki a számon.
- Miért? –pislogott rám.
„ Most mit mondjak?”
- Biztos csodálkozott volna,ő nem merne egy lányhoz így közeledni!
- vágtam ki magam a nehéz helyzetből.
- Ohhh Hong Ki nem olyan Casanova mint te… Ő a csendben megbújok és várok a megfelelő pillanatra típus!
- Ezt honnan veszed?
- Hmm… csak úgy gondolom! – tette az asztalra egy újabb tál ételt.
- Hmm… értem! –Kicsit úgy éreztem,mintha halványan emlékezne azokra a dolgokra,amik kettőjük,pontosabban hármójuk között történt,vagy inkább történik!
- Jó reggelt! –Jelent meg Hong Ki álmosan,elaludt hajjal!
- Hogy tudod így elaludni a hajad? –kuncogott Ha-Neul.
- Sokat forgolódik- jelent meg kis csapatunk többi tagja is!
- Ti csak ne szóljatok semmit! Néztetek már tükörbe? –pirította le őket.
- Nem!
- Addig jó nektek!- nevetett és Jae Jin-el lég boxba kezdtek!
- Stipi-stopi fürdőszoba! –futott volna el mellettem Min Hwan,de sajnálatosan elesett a lábamban,minek következtében gyorsan beszaladtam a fürdőszobába! Na jó,inkább elbuktattam.
- Hyung!- hallottam a nyafogást és a többek hangos nevetését.
Ahhoz képest gyorsan rendbe szedtem maga,amennyit szoktam a fürdőszobában tölteni,így mehettem ki a többiekhez!
- Jae Jin,te miért vagy vizes?
- Kiszaladt a tengerhez és úgy döntött megfürdik!
- bolond… és Min Hwan?
- Ő az én fürdőszobámban potyázik! –mondta Ha-Neul,de már meg is jelent frissen üdén.
- Akkor Jong Hoon után én megyek a fürdőbe!
- Seung hyun már rég bement!
- Ez nem ér! Mindig én szívom meg! - mérgeskedett,majd cuki pofával kérte Ha-Neult: - Szabad?
- Sipirc! –engedte útjára egy szóval és nem kellett neki kétszer mondani!
Mire mindenki kibolházta magát,már majdnem éhen haltam az asztalon lévő finomságok meg csak rátettek egy lapáttal,ugyanis Ha-neul ránk parancsolt,hogy mindenkit meg kell várni és együtt enni!Mondtunk volna neki ellent? Nem igazán mertünk!
- Mit csinálunk délután? –tette fel a kérdést Ha-Neul.
- Tengerpart- kiabálta Hong Ki!
- Jóóó! –lelkesedett Ha-Neul is!
- Megint? –Igen,volt aki nem igazán örült az ötletnek,ő volt Seung Hyun.
- Holnap már megyünk haza! Szeretném kiélvezni a tengerpart adta örömöket!
- Lebukunk együtt a víz alá? –kacsintott rá Seung Hyun, akitől a két nap alatt több perverz megjegyzést hallottunk,mint egész évben,s bár Ha-Neul elpirult,nem kellett sokat várni a válaszra:
- Túlteng benned a férfi hormon! Közelgő születésnapod alkalmából szoknyát kapsz! – és evett tovább mintha mi sem történt volna mi pedig bazsalyogva túrtuk tovább a tányérunkon lévő ételeket,csak egy valaki vonyított fel hangosan,mégpedig Jae Jin,de olyan erővel,hogy mindenki összerezzent az asztalnál!
- Mi van? Ti nem képzeltétek el szoknyában?
- Nem mintha már nem láttuk volna… - mondtam.
- Igaz! –bólogatott lehangoltan.
- Minari volt a legédesebb lánynak! –mondta Ha-Neul!
- Meg fiúnak is a legédesebb vagyok!
- És az arcod is egyre nagyobb! –mondta neki Hong Ki nevetve!
A reggeli alatt nagyon jól elszórakoztunk és a mosogatást bevállalta két makane,míg mi Hongkival videó játékoztunk. Az egész nap olyan gyorsan elment,hogy észre sem vettük! JaeJin és Seung Hyun hamar megunták a tengert és visszamentek a házhoz!
- Kár,hogy Kwang nem tudott maradni! –mondtam Hongkinak!
- Sok a dolga,de rendes volt,hogy elhozott idáig minket és még jön is értünk!
- Szeretné,ha Ha-Neul meggyógyulna!
- Mint mindenki más! Bár én félek kicsit!
- Nem lesz gáz!- Kacsintottam rá!
- Úgy legyen… felmegyek a házhoz valami hideg üdítőért!
- Oké!
- Várj meg én is megyek! - Szaladt utána Min Hwan, én pedig néztem az épp lubickolni készülő Ha-Neult,majd visszatértem a napozó ágyamba kényelmesedve egy nagyon jó kis magazinhoz. Mikor újra felnéztem,sehol nem láttam őt ,megijedtem ,és felpattantam ,ekkor vettem észre a vadul kapálózó lányt,és ahogy elmerül. Eszeveszettül futottam,és imádkoztam,hogy még ne legyen késő!

HA-NEUL POV:

Elájultam! A fejemben képkockánként játszódott le az életem apró darabjai ,de megszűnt a nyomás,ami mindezidáig kínzott. Valaki a karjaiban tartott,erőt véve magamon kinyitottam a szemem ,s Jong Hoon aggódó tekintetét láttam,de újra megszűnt a világ. Nem kaptam levegőt,a tüdőm égett és mart,kis idő múlva kezdtem újra érezni,hogy élek. Felkeltem ,vizet köhögtem fel.
- Ha-Neul? –hallottam a hangokat,de nem láttam semmit.
- Ha-Neul? –végre ki tudtam nyitni a szemem és meglepődve tapasztaltam,hogy immár Hongki karjai között vagyok. Szaporán vettem a levegőt,teljesen elgyengültem… Körbe néztem a halálra ijedt bandán.
- Jól vagyok! –nyugtattam meg őket. Sírni akartam,de nem akartam őket megrémíteni még jobban. Felültem és eltoltam magam Hong Ki-tól.
- Hála Istennek! –sóhajtott nagyot Jong Hoon.
- Köszönöm!- Néztem az előttem térdepelő hősre.
- Menjünk haza! –mondta és felsegített! Bár levegőt is alig kaptam,de be tudtam menni a házba és annak látszatát keltettem,hogy jól vagyok,de nem voltam.
- Hozok vizet!- ajánlotta fel Seung Hyun.
- Nem kérek köszi,azt hiszem eleget nyeltem.
- Ahh.. igaz…
- Nem kellene orvoshoz menni? Elviszlek! –mondta még mindig aggódva Hong Ki!
- Jól vagyok!- tettem a kezem ösztönösen a fejére,de meg is bántam,mert elkapta a kezem és finoman szorítani kezdte,mintha soha többet nem akarná elengedni!
- Lepihenek inkább! –mondtam neki és mosolyogva elmentem a szobámba. Lefeküdtem az agyam mindenfélén kattogott,de nem tudtam sírni,nem akartam gondolkodni!A zajok szép lassan elcsendesedtek odakint. Úgy döntöttem ,hogy kiszellőztetem a fejem és elmegyek sétálni.

JONG HOON POV:

Mivel az éjszaka alig aludtam valamit lepihentem Hong Ki ágyába,míg ők bementek a faluba megvenni a vacsorához valót. De a fülledt meleg miatt nem igazán tudtam aludni s végül a hírtelen lecsapó záporra ébredtem és rögtön a konyhának vettem az irányt valami hideg üdítőért. A hűtőn egy papíron ez díszelgett: „ Elmentem sétálni,ne aggódjatok majd jövök! Ha-Neul” Ahogy kinéztem az ablakon eléggé esett az eső ,így felvettem egy pólót és egy kapucnis pulóvert ,így indultam el Ha-Neul keresésére esernyővel a kezemben.
Végigmentem a tengerparton de nem láttam sehol,kezdtem újra kétségbe esni,hogy merre lehet,mikor megpillantottam egy sziklán ülve. Felmásztam hozzá és az esernyőt felé tartva ráterítettem a pulóverem. Meglepődve nézett hátra a szemei kétszer akkorára duzzadtak a sírástól. Leültem mellé.
- Mit csinálsz itt? –néztem a hullámzó tengert.
- Gondolkozom!
- Hong Ki-n és Min Hwan? –rám nézett,de nem szólt semmit ,majd visszafordította a tekintetét a tenger felé. - Ugye mindenre emlékszel? – bólintott egy nagyot.
- Eldöntötted már mit fogsz tenni?
- Igen!
- Mielőtt megmondod,szeretném tudni,hogy mit gondolsz róluk? Mondjuk kezd Min Hwan-al.
- Muszáj?
- Nem,nem az,de szerintem jót fog tenni,ha elmondod valakinek az érzéseidet és bennem bízhatsz!
- Nem nagyon tudok mit mondani!
- Mégis mond el,milyennek látod őket? – nagyot sóhajtott és elkezdte:
- Min Hwan a legédesebb pasi akivel valaha találkoztam,felszabadult vagyok mellette. Imádom a mosolyát,s ahogy elszégyelli magát .- mosolyogott el ő is. - Nem akarom bántani. - nézett rám a sírás küszöbén állva.
- És Hong Ki?
- Hong Ki… örök rejtély marad számomra,a mellkasom szorít ha vele vagyok,s néha feszült vagyok mellette. Soha nem éreztem azt,hogy ő közeledne felém. Mindig azt gondoltam,hogy a kapcsolatunk nem lehet több barátságnál. Minden csipkelődését poénnak és arcoskodásnak vettem,pedig komolyabban kellett volna vennem és látnom kellett volna a szándékait,mint Min Hwan-nál. Nála mindig is tudtam,hogy hogyan gondol rám és örültem neki ,mégis… Mégis megrémítettek a baleset napján történtek! Összezavarodtam féltem és így balesetet okoztam.
- Nem te voltál a hibás…
- Mindegy,akkor is megtörtént. Akkor annyira féltem a hármunk közt fellépő problémától,hogy nem tudtam gondolkodni. Féltem a köztünk lévő barátság miatt,nem tudtam mi lesz velük,mert én még csak egy éve vagyok itt,engem könnyen el lehet felejteni,de az ő barátságuk bárminél fontosabb a számomra… Azt mondta nekem,hogy én vagyok a lány,akit mindig is szeretett… Tudtam,hogy szeret valakit,mert beszéltünk róla,de soha nem gondoltam volna,hogy engem. Mégis mióta?
- Már akkor vonzódott hozzád,mikor első nap találkoztatok. -a meglepettség kiült az arcára,majd szomorúság váltotta fel.
- Néha én is elbizonytalanodtam a szándékait illetően,meg Sang Me mindig mondta nekem,hogy Hong Ki szeret,de teljesen abszurdnak tartottam. Ott volt neki Keiko is…
- Keiko,csak egy felejtő hadművelet volt,ami nem jött össze,mert nem tudta letagadni a saját érzéseit.
- Nem tudom mit tegyek!
- Amit jónak látsz!
- Akkor… Úgy döntöttem,hogy elmegyek!
- Hová?
- Abban az esetben mondom meg,ha senkinek nem mondod el,és segítesz nekem,hogy ne bántsam meg őket. Ha elmegyek,akkor el fognak felejteni!
- Ez nem biztos! De akkor ezek szerint nem választasz!?
- A szívem választott,de nem tudom kimondani! Nem akarom megbántani a harmadik félt,mert az kegyetlenség.
- Ezért feladsz mindent és elmész! Nem gondolod,hogy menekülsz? – közben az eső elállt és a nap utolsó sugarai előbukkantak a felhők alól a végtelen tengeren.
- Igen,menekülök,a saját érzéseim elől és a félelem az nagyobb most rajtam,mint a szerelem. Félek,hogy mit fog reagálni a sértett fél,ha kimondom a választásom. Barátok maradhatunk még azután? Annyira félek,hogy az már inkább rettegés,hogy valamelyiket elvesztem.
- Bár még nem voltam ilyen helyzetben,tudom milyen elveszíteni valakit! Így nem mondok nekik semmit.
- Akkor segítesz?
- Ezért ki fognak nyírni.
- Nem fogják megtudni.
- Ezt csakis a csapat érdekében teszem… olyan aljasnak érzem magam…- suttogtam- Egy barát nem csinál ilyet.
- Egy barát megtenné ezt ,mert minden értük van. Már csak egy valakit kell bevonnom az egészbe,mert nélküle nem tudom megcsinálni. Ő pedig Kwang.Ő fogja nekem elintézni Japánba az utat.
- Akkor Japánba mész?
- Igen! Már volt szó nem egyszer,hogy megpróbálkozom a Japán karrierrel és azt hiszem eljött az ideje!
- Értem! Ezek szerint dobod mind kettőt! Nem lesz nekik könnyű!
- Lényegében igen,de remélem megtalálják az igaz szerelmet.
- S veled mi lesz?
- Nem tudom! Ma még nem tudom azt mondani,hogy elfelejtem őket… Annyira fogtok hiányozni,hogy el sem hiszed! Ti, az én családom lettetek és most el kell válnunk! – elkezdte a sírást,nem tudtam mit tenni csak átöleltem,és próbáltam megvigasztalni. - Menjünk vissza,mintha misem történt volna! – A mellkasomba fúrva a fejét bólogatott.
Tudom,hogy nem ez a leghelyesebb döntés,amit hozhattam,de Ha-Neul fájdalma megérintett,feladni mindent és elmenni,hogy ne sérüljön senki,önfeláldozásnak gondoltam. A barátság,ami Ha-Neul és köztünk van ,egy olyan kapcsolat,amit a távolság nem fog ketté szakítani,mert mi tényleg egy nagy család lettünk az elmúlt több mint egy év alatt.