A nehéz döntés...34. fejezet!

Jong Hoon Pov:

Az éjszakám a kanapén förtelmes volt! Minden porcikám sajgott ,melegem volt és legszívesebben fejest tudtam volna ugrani a tengerben. Az irtózatos csörömpölés a konyhából,pedig megfejelte az egészet. Kiballagtam a konyhában sürgő-forgó Ha-Neul-höz,aki látszólag nekünk akart kedveskedni egy pompás reggelivel. A többiek még vígan aludtak pihe puha ágyikójukban,persze nekik a jóból jutott.
- Jó reggelt! –köszöntem rá.
- Jó…- hagyta félbe a mondandóját,miközben tetőtől talpig végigmért. Bevallom férfifiúi büszkeségemnek jót tett a látvány,amint aranyosan elpirul.
- Nem ártana felöltözni!- mondta nekem.
- Miért? –túrtam bele az egyik tányérba,majd lazán a kezemre csapott.
- Azért… mert zavarban vagyok öt férfival szemben ,akiket látszólagosan egyáltalán nem érdekel,hogy lány vagyok!
- De morci vagy! Egyébként meg mindenkit érdekel!
- Nem morci vagyok! Csak hasogat a fejem és feszült vagyok! Sajnálom!
- Így jobb? –nyomtam a fejére egy puszit!
- Jong Hoon ezt ne csináld! Ez olyan mintha járnánk vagy valami ilyesmi! –pirult el fülig.
- Igazad van,de én inkább a húgomnak tekintelek!
- A húgodnak…- ejtette le a szó végét mire én csak vállat vontam.
- Bár ha ezt Hong Ki látta volna,kiverte volna az összes fogam!- szaladt ki a számon.
- Miért? –pislogott rám.
„ Most mit mondjak?”
- Biztos csodálkozott volna,ő nem merne egy lányhoz így közeledni!
- vágtam ki magam a nehéz helyzetből.
- Ohhh Hong Ki nem olyan Casanova mint te… Ő a csendben megbújok és várok a megfelelő pillanatra típus!
- Ezt honnan veszed?
- Hmm… csak úgy gondolom! – tette az asztalra egy újabb tál ételt.
- Hmm… értem! –Kicsit úgy éreztem,mintha halványan emlékezne azokra a dolgokra,amik kettőjük,pontosabban hármójuk között történt,vagy inkább történik!
- Jó reggelt! –Jelent meg Hong Ki álmosan,elaludt hajjal!
- Hogy tudod így elaludni a hajad? –kuncogott Ha-Neul.
- Sokat forgolódik- jelent meg kis csapatunk többi tagja is!
- Ti csak ne szóljatok semmit! Néztetek már tükörbe? –pirította le őket.
- Nem!
- Addig jó nektek!- nevetett és Jae Jin-el lég boxba kezdtek!
- Stipi-stopi fürdőszoba! –futott volna el mellettem Min Hwan,de sajnálatosan elesett a lábamban,minek következtében gyorsan beszaladtam a fürdőszobába! Na jó,inkább elbuktattam.
- Hyung!- hallottam a nyafogást és a többek hangos nevetését.
Ahhoz képest gyorsan rendbe szedtem maga,amennyit szoktam a fürdőszobában tölteni,így mehettem ki a többiekhez!
- Jae Jin,te miért vagy vizes?
- Kiszaladt a tengerhez és úgy döntött megfürdik!
- bolond… és Min Hwan?
- Ő az én fürdőszobámban potyázik! –mondta Ha-Neul,de már meg is jelent frissen üdén.
- Akkor Jong Hoon után én megyek a fürdőbe!
- Seung hyun már rég bement!
- Ez nem ér! Mindig én szívom meg! - mérgeskedett,majd cuki pofával kérte Ha-Neult: - Szabad?
- Sipirc! –engedte útjára egy szóval és nem kellett neki kétszer mondani!
Mire mindenki kibolházta magát,már majdnem éhen haltam az asztalon lévő finomságok meg csak rátettek egy lapáttal,ugyanis Ha-neul ránk parancsolt,hogy mindenkit meg kell várni és együtt enni!Mondtunk volna neki ellent? Nem igazán mertünk!
- Mit csinálunk délután? –tette fel a kérdést Ha-Neul.
- Tengerpart- kiabálta Hong Ki!
- Jóóó! –lelkesedett Ha-Neul is!
- Megint? –Igen,volt aki nem igazán örült az ötletnek,ő volt Seung Hyun.
- Holnap már megyünk haza! Szeretném kiélvezni a tengerpart adta örömöket!
- Lebukunk együtt a víz alá? –kacsintott rá Seung Hyun, akitől a két nap alatt több perverz megjegyzést hallottunk,mint egész évben,s bár Ha-Neul elpirult,nem kellett sokat várni a válaszra:
- Túlteng benned a férfi hormon! Közelgő születésnapod alkalmából szoknyát kapsz! – és evett tovább mintha mi sem történt volna mi pedig bazsalyogva túrtuk tovább a tányérunkon lévő ételeket,csak egy valaki vonyított fel hangosan,mégpedig Jae Jin,de olyan erővel,hogy mindenki összerezzent az asztalnál!
- Mi van? Ti nem képzeltétek el szoknyában?
- Nem mintha már nem láttuk volna… - mondtam.
- Igaz! –bólogatott lehangoltan.
- Minari volt a legédesebb lánynak! –mondta Ha-Neul!
- Meg fiúnak is a legédesebb vagyok!
- És az arcod is egyre nagyobb! –mondta neki Hong Ki nevetve!
A reggeli alatt nagyon jól elszórakoztunk és a mosogatást bevállalta két makane,míg mi Hongkival videó játékoztunk. Az egész nap olyan gyorsan elment,hogy észre sem vettük! JaeJin és Seung Hyun hamar megunták a tengert és visszamentek a házhoz!
- Kár,hogy Kwang nem tudott maradni! –mondtam Hongkinak!
- Sok a dolga,de rendes volt,hogy elhozott idáig minket és még jön is értünk!
- Szeretné,ha Ha-Neul meggyógyulna!
- Mint mindenki más! Bár én félek kicsit!
- Nem lesz gáz!- Kacsintottam rá!
- Úgy legyen… felmegyek a házhoz valami hideg üdítőért!
- Oké!
- Várj meg én is megyek! - Szaladt utána Min Hwan, én pedig néztem az épp lubickolni készülő Ha-Neult,majd visszatértem a napozó ágyamba kényelmesedve egy nagyon jó kis magazinhoz. Mikor újra felnéztem,sehol nem láttam őt ,megijedtem ,és felpattantam ,ekkor vettem észre a vadul kapálózó lányt,és ahogy elmerül. Eszeveszettül futottam,és imádkoztam,hogy még ne legyen késő!

HA-NEUL POV:

Elájultam! A fejemben képkockánként játszódott le az életem apró darabjai ,de megszűnt a nyomás,ami mindezidáig kínzott. Valaki a karjaiban tartott,erőt véve magamon kinyitottam a szemem ,s Jong Hoon aggódó tekintetét láttam,de újra megszűnt a világ. Nem kaptam levegőt,a tüdőm égett és mart,kis idő múlva kezdtem újra érezni,hogy élek. Felkeltem ,vizet köhögtem fel.
- Ha-Neul? –hallottam a hangokat,de nem láttam semmit.
- Ha-Neul? –végre ki tudtam nyitni a szemem és meglepődve tapasztaltam,hogy immár Hongki karjai között vagyok. Szaporán vettem a levegőt,teljesen elgyengültem… Körbe néztem a halálra ijedt bandán.
- Jól vagyok! –nyugtattam meg őket. Sírni akartam,de nem akartam őket megrémíteni még jobban. Felültem és eltoltam magam Hong Ki-tól.
- Hála Istennek! –sóhajtott nagyot Jong Hoon.
- Köszönöm!- Néztem az előttem térdepelő hősre.
- Menjünk haza! –mondta és felsegített! Bár levegőt is alig kaptam,de be tudtam menni a házba és annak látszatát keltettem,hogy jól vagyok,de nem voltam.
- Hozok vizet!- ajánlotta fel Seung Hyun.
- Nem kérek köszi,azt hiszem eleget nyeltem.
- Ahh.. igaz…
- Nem kellene orvoshoz menni? Elviszlek! –mondta még mindig aggódva Hong Ki!
- Jól vagyok!- tettem a kezem ösztönösen a fejére,de meg is bántam,mert elkapta a kezem és finoman szorítani kezdte,mintha soha többet nem akarná elengedni!
- Lepihenek inkább! –mondtam neki és mosolyogva elmentem a szobámba. Lefeküdtem az agyam mindenfélén kattogott,de nem tudtam sírni,nem akartam gondolkodni!A zajok szép lassan elcsendesedtek odakint. Úgy döntöttem ,hogy kiszellőztetem a fejem és elmegyek sétálni.

JONG HOON POV:

Mivel az éjszaka alig aludtam valamit lepihentem Hong Ki ágyába,míg ők bementek a faluba megvenni a vacsorához valót. De a fülledt meleg miatt nem igazán tudtam aludni s végül a hírtelen lecsapó záporra ébredtem és rögtön a konyhának vettem az irányt valami hideg üdítőért. A hűtőn egy papíron ez díszelgett: „ Elmentem sétálni,ne aggódjatok majd jövök! Ha-Neul” Ahogy kinéztem az ablakon eléggé esett az eső ,így felvettem egy pólót és egy kapucnis pulóvert ,így indultam el Ha-Neul keresésére esernyővel a kezemben.
Végigmentem a tengerparton de nem láttam sehol,kezdtem újra kétségbe esni,hogy merre lehet,mikor megpillantottam egy sziklán ülve. Felmásztam hozzá és az esernyőt felé tartva ráterítettem a pulóverem. Meglepődve nézett hátra a szemei kétszer akkorára duzzadtak a sírástól. Leültem mellé.
- Mit csinálsz itt? –néztem a hullámzó tengert.
- Gondolkozom!
- Hong Ki-n és Min Hwan? –rám nézett,de nem szólt semmit ,majd visszafordította a tekintetét a tenger felé. - Ugye mindenre emlékszel? – bólintott egy nagyot.
- Eldöntötted már mit fogsz tenni?
- Igen!
- Mielőtt megmondod,szeretném tudni,hogy mit gondolsz róluk? Mondjuk kezd Min Hwan-al.
- Muszáj?
- Nem,nem az,de szerintem jót fog tenni,ha elmondod valakinek az érzéseidet és bennem bízhatsz!
- Nem nagyon tudok mit mondani!
- Mégis mond el,milyennek látod őket? – nagyot sóhajtott és elkezdte:
- Min Hwan a legédesebb pasi akivel valaha találkoztam,felszabadult vagyok mellette. Imádom a mosolyát,s ahogy elszégyelli magát .- mosolyogott el ő is. - Nem akarom bántani. - nézett rám a sírás küszöbén állva.
- És Hong Ki?
- Hong Ki… örök rejtély marad számomra,a mellkasom szorít ha vele vagyok,s néha feszült vagyok mellette. Soha nem éreztem azt,hogy ő közeledne felém. Mindig azt gondoltam,hogy a kapcsolatunk nem lehet több barátságnál. Minden csipkelődését poénnak és arcoskodásnak vettem,pedig komolyabban kellett volna vennem és látnom kellett volna a szándékait,mint Min Hwan-nál. Nála mindig is tudtam,hogy hogyan gondol rám és örültem neki ,mégis… Mégis megrémítettek a baleset napján történtek! Összezavarodtam féltem és így balesetet okoztam.
- Nem te voltál a hibás…
- Mindegy,akkor is megtörtént. Akkor annyira féltem a hármunk közt fellépő problémától,hogy nem tudtam gondolkodni. Féltem a köztünk lévő barátság miatt,nem tudtam mi lesz velük,mert én még csak egy éve vagyok itt,engem könnyen el lehet felejteni,de az ő barátságuk bárminél fontosabb a számomra… Azt mondta nekem,hogy én vagyok a lány,akit mindig is szeretett… Tudtam,hogy szeret valakit,mert beszéltünk róla,de soha nem gondoltam volna,hogy engem. Mégis mióta?
- Már akkor vonzódott hozzád,mikor első nap találkoztatok. -a meglepettség kiült az arcára,majd szomorúság váltotta fel.
- Néha én is elbizonytalanodtam a szándékait illetően,meg Sang Me mindig mondta nekem,hogy Hong Ki szeret,de teljesen abszurdnak tartottam. Ott volt neki Keiko is…
- Keiko,csak egy felejtő hadművelet volt,ami nem jött össze,mert nem tudta letagadni a saját érzéseit.
- Nem tudom mit tegyek!
- Amit jónak látsz!
- Akkor… Úgy döntöttem,hogy elmegyek!
- Hová?
- Abban az esetben mondom meg,ha senkinek nem mondod el,és segítesz nekem,hogy ne bántsam meg őket. Ha elmegyek,akkor el fognak felejteni!
- Ez nem biztos! De akkor ezek szerint nem választasz!?
- A szívem választott,de nem tudom kimondani! Nem akarom megbántani a harmadik félt,mert az kegyetlenség.
- Ezért feladsz mindent és elmész! Nem gondolod,hogy menekülsz? – közben az eső elállt és a nap utolsó sugarai előbukkantak a felhők alól a végtelen tengeren.
- Igen,menekülök,a saját érzéseim elől és a félelem az nagyobb most rajtam,mint a szerelem. Félek,hogy mit fog reagálni a sértett fél,ha kimondom a választásom. Barátok maradhatunk még azután? Annyira félek,hogy az már inkább rettegés,hogy valamelyiket elvesztem.
- Bár még nem voltam ilyen helyzetben,tudom milyen elveszíteni valakit! Így nem mondok nekik semmit.
- Akkor segítesz?
- Ezért ki fognak nyírni.
- Nem fogják megtudni.
- Ezt csakis a csapat érdekében teszem… olyan aljasnak érzem magam…- suttogtam- Egy barát nem csinál ilyet.
- Egy barát megtenné ezt ,mert minden értük van. Már csak egy valakit kell bevonnom az egészbe,mert nélküle nem tudom megcsinálni. Ő pedig Kwang.Ő fogja nekem elintézni Japánba az utat.
- Akkor Japánba mész?
- Igen! Már volt szó nem egyszer,hogy megpróbálkozom a Japán karrierrel és azt hiszem eljött az ideje!
- Értem! Ezek szerint dobod mind kettőt! Nem lesz nekik könnyű!
- Lényegében igen,de remélem megtalálják az igaz szerelmet.
- S veled mi lesz?
- Nem tudom! Ma még nem tudom azt mondani,hogy elfelejtem őket… Annyira fogtok hiányozni,hogy el sem hiszed! Ti, az én családom lettetek és most el kell válnunk! – elkezdte a sírást,nem tudtam mit tenni csak átöleltem,és próbáltam megvigasztalni. - Menjünk vissza,mintha misem történt volna! – A mellkasomba fúrva a fejét bólogatott.
Tudom,hogy nem ez a leghelyesebb döntés,amit hozhattam,de Ha-Neul fájdalma megérintett,feladni mindent és elmenni,hogy ne sérüljön senki,önfeláldozásnak gondoltam. A barátság,ami Ha-Neul és köztünk van ,egy olyan kapcsolat,amit a távolság nem fog ketté szakítani,mert mi tényleg egy nagy család lettünk az elmúlt több mint egy év alatt.