Ne menj el! 36. fejezet!

HONGKI POV:

Álmomban,mintha Ha-Neul beszélt volna hozzám .Sírt és arra kért,hogy bocsássak meg neki valamiért. Nem tudtam tovább aludni,az órámra pillantva hajnali 5 óra volt. Felültem az ágyon,de olyan fáradt voltam,hogy kezeimet széttárva visszahuppantam!
- Mi ez? –fordítottam el a fejem a párnámon.- Egy rajz? –nyitottam ki a papírt,ami Ha-Neult és engem ábrázolt. Mosolyra késztetett,de gyanakvással töltött el,hogy ott volt a lánc,amit régebben adtam neki és egy levél. Amint elolvastam a levelet,eszeveszetten szaladtam felöltözni,amit épp értem,azt vettem fel,de ügyeltem rá,hogy kapucnis felsőt húzzak magamra. Elég nagy zajt csaptam,de ekkor már csak egy valami érdekelt… Ha-Neul!
- Hong Ki! –ragadta meg a kezem a nappaliba Jong Hoon.
- Eressz el!
- Ne menj sehová!
- Te tudtál róla,hogy elmegy? –kérdeztem szemrehányóan,majd kirántottam a kezem a szorításából ,futottam amennyire csak tudtam az autómig. Egész úton a levél minden egyes szava vízhangzott a fejemben,a láncot szorítottam .
„ Drága Hong Ki!
Bár tudnám mit mondhatnék neked?! Talán először is azzal kezdeném,hogy sajnálom,hogy nem mondtam el neked,hogy visszanyertem az emlékezetem a tengernél,és sajnálom,hogy így megyek el! Ne haragudj rám!
Mikor először találkoztunk ,hihetetlenül boldog voltam,hogy megismerhettelek,mindig is csodálattal figyeltem azt, amit csinálsz! Imádtam az érzelemmel teli hangod,és hogy mindig megnevetetted embert,sokszor tudatodon kívül is. Az hogy,Te és a csapat többi tagja ilyen közel kerültek hozzám, nekem egy csodával is felér,mert évekig csak bámultalak titeket és mindent megtettem az álmaimért. De mikor minden álmom valóra vált mégis hiányzott valami,amit ti pótoltatok az életemben. Minden nap móka és kacagás volt veletek!Te mindig mellettem voltál,mindig rám találtál,ha elvesztem és te vigasztaltál meg.Nélküled nem lennék az az ember aki vagyok! Köszönök mindent amit kaptam tőled! Remélem megbocsátasz és nem fogsz engem utálni azért,mit most tettem. Mindenről csakis én tehetek,ne legyen viszály közted és Min Hwan között,te vagy az idősebb,neked kell belátnod dolgokat és ajánlom,hogy ne kezdj ki vele,mert fejen ver a dobverőjével.
Remélem rád talál az igaz szerelem és még több sikert fogsz felhalmozni az életben. Felesleges engem keresni,mert tudom,most az jár a fejedben,hogy utánam jössz és megállítasz,de mikor ezt a levelet olvasod,én már nem leszek a közeledben. Sok szerencsét és ne feledd én mindig figyelni foglak, remélem boldog leszel! Ha-Neul”

- Jong Hoon? –szóltam bele a telefonba a kétségbeeséstől remegtem. - Hová ment?
- Nem mondhatom meg! Megígértem neki! Ne menj sehova ! Mögötted vagyok!
- Hová ment? – ordítottam bele a telefonba.
- Japánba! – lecsaptam a telefont és a gázra tapostam egyenesen a repülő térre mentem,ahol teljes erőmből futottam még egy nőbe is bele ütköztem.
- Sajnálom-sajnálom! – hajlongtam előtte,majd futottam tovább.
- Engedjen be! –mondtam a biztonsági őrnek!
- Nem lehet! A gép pillanatokon belül felszáll!
- Muszáj felszállnom arra a gépre! Kérem! –könyörögtem neki!
- Nem lehet Uram!
És ekkor a gép felszállt a nagy ablakon keresztül néztem eltávolodni a vasmadarat.
- Neee…- suttogtam és a kezemmel a gép után akartam nyúlni! A szívem hasított. Végül leültem az egyik székre a váróban a fejem a térdeim közé temettem és a kezemmel fogtam azt.
- Hong Ki? –állt meg felettem lihegve Jong Hoon.
- Hagytad elmenni!
- Nem tehettem mást! Ő akarta így!
- Elment! – mondtam szomorúan.
- Tudom! Menjünk haza! –tette a vállamra a kezét,de egy laza mozdulattal lesöpörtem azt és elmentem.

MIN HWAN POV:

Nagy zajra ébredtem fel!Fordultam egyet az ágyamon és valamire ráfeküdtem!Nagy nehezen kiszedtem magam alól,de az álmosságtól nem láttam semmi, így megtöröltem a szemem,hogy lássak valamit. A Ha-Neul-nek adott telefon dísz volt az. Egy kicsit körbenéztem és felfedeztem egy levelet is. Felültem az ágyamon és olvasni kezdtem.

„ Drága Min Hwan!
Mikor ezt a levelet olvasod,már valószínűleg nem tartózkodom Koreában! Sajnálom,hogy így köszönök el!
Mikor még csak egy kis mezei pincérnő voltam,már akkor is csodálattal néztem rád,hogy ez ,az aranyos fiú,milyen energiával és élvezettel dobol. Azóta is az a véleményem,hogy te vagy a világ legaranyosabb dobosa.
Te voltál a napjaimban az a dopping,akinek a mosolyától jobban éreztem magam. Fáj,ha arra gondolok,hogy nem látom ezentúl minden nap! Kérlek mindig mosolyogj! Jó?
Az elejétől kezdve láttam a szándékaid, és elrontottam az egészet,próbálom helyrehozni a hibáimat,de ez nagyon nehéz.
Mindig jól éreztem magam veled,s talán egy közös jövőt is el tudtam volna képzelni a baleset napjáig… Tudom kegyetlennek tűnök,de ezt szerettem volna ha tudod! Sajnálom!
Remélem,hogy megtalálod a boldogságod!
Ne veszekedjetek Hong Ki-val,mert akkor nincs értelme,hogy én most elmegyek,csak fogadjátok el és felejtsetek el! Légy jó fiú! Vigyázz magadra! Ha-Neul”

- Hogy felejthetnélek el? –túrtam bele a hajamba görcsösen és sírtam,mert fájtak a szavak,fájt az elvesztése. Összeszedtem magam és végül megnéztem mi az a nagy kiabálás kint.
- Mi lett Hong Ki-val?
- Nem egyértelmű? –nézett rám Jae Jin.
- Leitta magát a sárga földig! –magyarázta Seung Hyun.
- Gyere! –karoltam belé.
- Min Hwan! –fogta meg a pólóm elejét.
- Üss meg,ha azzal jobb lesz neked!
- Nem tudlak téged bántani,és az az igazság,hogy haragudni sem tudok rátok! Egy nagy hülye vagyok! –engedett el és betántorgott a szobája ajtaján.
- Min Hwan?
- Hmm? –néztem hátra Seung Hyunra.
- Ha-Neul elment!
- Tudom!- emeltem fel a kezemben lévő levelet,majd zsebre vágtam.
Bementem Hong Ki után,az ajtót nyitva hagytam!
- Aludd ki magad! Hamarosan fellépés lesz!
- Kialszom vele a szerelmet is? És mond meg,miért pont neked mondom ezt?
- Nem lényeg! Csak aludj!
- Te hogy bírod elviselni?
- Így döntött,el kell fogadni,bár nem mondom,hogy nem fáj!
- Ha-Neul nagyon kegyetlen nő!
- Ha belegondolsz,mindent értünk tett, így már más fényben világítja meg a dolgokat!
- Mikor lettél te ilyen bölcs? –alig bírta kimondani a szavakat,selypített és akadozva beszélt.
- Lehet nem beszélek sokat és lehet én vagyok a legfiatalabb,de mindig figyelek!
Bólogatva eldőlt az ágyon és már aludt is ! Én is bementem a szobámba ,hogy összeszedjem a gondolataim.

JONG HOON POV:

- Most ebből mi lesz? –tanakodtunk a kanapén ülve.
- Én nem tudok részleteket,csak látok ,amit látok! –mondta Seung Hyun.
- Kicsit nekem is zavaros!
- Mivel egy csapat vagyunk,és felesleges titkolózni,elmondom! Röviden annyi a sztori,hogy Min Hwan és Hong Ki egy lányba szerelmes,míg Min Hwan végig tudatta az érzéseit Ha-Neul-el,Hong ki elrejtette azt,de kibukott az egész a baleset napján. Ha-Neul azért ment el,hogy megmaradjon köztük a barátság és ne legyen veszekedés sehogy sem. Végül is rámondhatjuk,hogy feladta a szerelmét,azért,hogy ne sérüljön se személy,se karrier. Nem azért ment el,mert nem tudott választani,mert az igazság az,hogy választott,de nem akarja,hogy a másik szomorú legyen,mert ahhoz túlságosan szeret minket és nem akar sem bonyodalmat,sem fájdalmat okozni!
- Min Hwan egész jól viseli!- mondta Seung hyun.
- Látszatra… Úgy gondolom,végig érezte,hogy ez lesz a vége. Túl fogja magát tenni ezen,de Hong Ki-ban már nem vagyok biztos!
- Ő sokkal nehezebb eset,mint Min Hwan. Ezerszer makacsabb. - mondta Jae Jin.
- Majd kiderül,hogy mi lesz!

MIN HWAN POV: Az ágyamon feküdve a telefonomat bámultam. Végül megnyomtam a hívás gombot,ami fölött tíz kerek perce rágódom. A mellkasomban a nyomást olyannak éreztem,mintha ráültek volna. A szívem a torkomban dobogott. Letiltottam a számom!
- Halló? –szólt bele Ha-Neul. -Halló Van ott valaki?
- Szia! –szóltam bele nagy sokára!A vonal túlsó végén csend volt. - Ne tedd le! Csak hallgass végig,még ha nem mondasz egy szót sem,akkor is hallgass meg kérlek!
- Nem hiszem,hogy jó ötlet Min Hwan!
- Sajnálom,én csak szeretném elmondani,mit érzek! Szükségem van rá,hogy tovább tudjak lépni.
- Hallgatlak!
- Köszönöm! Hirtelen azt sem tudom mit mondjak! Tudom,azt amit tettél értünk tetted! De ez engem bánt! Nem így kellett volna elbúcsúznod! Igazság szerint,mindig is kedveltelek,de az első csókunk után szinte szárnyaltam,bár tudtam,hogy semmi esélye az egésznek és csak Hong Ki miatt történt meg ,mégis olyan boldoggá tett,teli lettem reménnyel, sokszor azt éreztem,hogy talán van némi esélyem. Elképzeltem egy közös jövőt veled,ami összeomlott. Ez nem a te hibád! Egyáltalán nem a te hibád,nekem nem szabadott volna az érzéseimet hagynom eluralkodni. Minden nap olyan boldog voltam veled! Annyira szerettem a közvetlenséged,azt,hogy mindig mosolyogtál és hogy bearanyoztad a csapat szürke fáradt mindennapjait! Hol ott tudtam,hogy te is szomorú vagy néha és sírsz! Azt reméltem,örökké így maradunk,de nem így alakult! Nem tudok tőled elbúcsúzni Noona! –a sírás küszöbén álltam.
- Sajnálom Min Hwan! Köszönöm az érzéseid,de jobb lesz,ha nem beszélünk többet! Vigyázz magadra! – és letette. Utolsó szavaiban hallottam a keserűséget és a sírást.
- Noona…- sírtam,nem tudtam visszatartani…levettem a macis telefondíszt a telefonomról és a párjával együtt egy dobozba raktam el,mikor Jong Hoon lépett be az ajtómon.
- Minden oké?
- Ahha! –bólogattam és az orromat törölgetve szipogtam. - Ne aggódj Hyung! Nem most raktak először lapátra.
- Ne mond ezt! Nem lettél lapátra rakva! És ne haragudj,hogy hallgatóztam! Ha-Neul-el beszéltél?
- Csak próbáltam! De mégsem mondtam el neki,azt amit szerettem volna. És valószínű soha nem fogom neki elmondani,hacsak ő nem kéri,már csak abban reménykedem,hogy barátok lehetünk még.
- Ha mindenki akarja,akkor sikerül. Lehet kellemetlen lesz,de minden hozzáállás kérdése.
- A kérdés,hogy vissza jön e még hozzánk?