28.fejezet!Hongki Születésnapja!

A városban kutattam Hong Ki számára megfelelő születésnapi ajándék után. Mit vehetnék neki?Néztem egy halálfejes nyakláncot,de volt még ott más is ami tetszett és úgy gondoltam,hogy jól állna neki! Végre megtaláltam az megfelelőt és megvettem. Vásárlás után egyenesen Sang Me lakásához vezetett az utam. Sang me elég jól érzi magát,ahhoz képest,hogy az utolsó hónapban van.

Az ajtaja előtt vártam,kopogtam ,de sokára nyitott ajtót.
- Már azt hittem valami baj van!- nyílt ki előttem az ajtó.
- Fel is kellett állnom! – mosolygott rám,akarva akaratlanul is a nagy pocijára tévedt a szemem.
Bementünk és egy tea mellett elkezdtünk beszélgetni.
- Nézd mit vettem Hong Ki-nak? –mutattam fel az ajándékot.
- Woww… nagyon szép. Milyen alkalomból kapja.
- Születésnapja van!
- Ohh ,akkor süss neki még egy tortát.
- Segítesz? –néztem rá nagyon szépen.
- Persze,de nem hiszem,hogy olyan sok hasznomat veszed,mostanában hamar elfáradok.
- Nem kell csinálnod semmit,csak mond,hogyan csináljam a piskótát,mert nekem mindig összeesik.
- Ha-Neul,nem beteg vagyok,csak terhes! Szóval nem fogok csak ülni. - mosolyogtunk egymásra és nekiláttunk a tejszínes epres torta készítéséhez. A tortán apró betűkkel az díszelgett,hogy „Happy Birthday” és az elmaradhatatlan gyertyák is rajta voltak már. Sang Me nagyon elfáradt így kicsit lepihent míg én a díszítést csináltam! A maradék tésztából és krémből csináltam neki egy kis nassolnivalót és hazamentem,mert nem akartam felkelteni! A lakásban jelenleg csak én és a fiúk élünk,mivel nem nagy épület ezért nincs is annyi hely az idolok számára. Wonbin például a CN BLUE-val egy épületben lakik innen nem messze!
Hazaérésem után hangosra vettem a zenét és relaxáltam.
- A sütésben jobban el lehet fáradni,mint egy koncertben. - dőltem le a kanapémra.
Élvezem mikor a hangos zene átjárja a testem és érzem a ritmust a mellkasomban. A zene olykor drogként hat rám,egyszerűen elszállok a dallamok szárnyán,bár szeretek minden fajta zenét,de főleg a rock áll hozzám a legközelebb így most is rockot hallgattam,ha lettek volna szomszédaim Hong Ki-ékon kívül féltem volna,hogy rendőrökkel kopognak az ajtómon,de szerencsére nincsenek itthon a fiúk,más szomszédtól meg nem kell félnem!

HONG KI POV:

A zenét már messziről lehetett hallani Ha-Neul lakásából. Ahogy közeledtem az ajtónkhoz egyre jobban hallottam. Megálltam a folyosón és elgondolkoztam,hogy még sose hallottam ,hogy ilyen hangosan hallgatná a zenét. Elképzeltem,ahogy táncol rá és ez mosolyt csalt az arcomra.
- Hello!- köszönt rám egy ismeretlen hang a hátam mögül. Mikor megfordultam nem csak a hang volt ismeretlen,de a fiú is aki velem szemben állt.
- Te Lee Hong Ki vagy igaz?
- Igen! – pislogtam rá.
- Meg tudod mondani,hogy hol lakik Oh Ha-Neul?
- Itt!- mutattam az ajtójára.
- Köszi! –lépett az ajtó elé és kopogni kezdett.
- Szerintem nem hallja a zene miatt. - léptem oda az ajtóhoz …vettem a bátorságot és bementem.
- Ha-Neul!- kiabáltam el magam,tiszta torokból,mert próbáltam túl kiabálni a zenét…pont akkor kapcsolta ki,mikor elkiabáltam magam! A háta mögött álltam, Sikított és ugrott egy nagyot ijedtében.
- Te kis… - jött felém mérgesen. - A szívinfarktust hozod rám. – Nagy barna szemeiből sugárzott a méreg.
- Utálom,ha megijesztenek!- jelentette ki!
- Nem volt szándékos! És kopogtam is !
- Tudom, azt mondtam az én házam a ti házatok is,de mi van ha épp meztelen vagyok? –hadarta el gondolkodás nélkül én pedig csak kikerekedett szemekkel pislogtam rá. Mindig kimondja amit gondol,ha mérges!
- De nem vagy az! –válaszoltam egyszerű nyugottságal.
- Szerencsédre!- pirult bele fülig.
- ööö bocsi,hogy zavarok! – jelent meg a fiú az ajtóban.
- Min Hyuk! –szaladt oda kétségbeesetten Ha-Neul!- Valami baj van?
- Nincs!
- Megijesztettél!
- Nem jobban ,mint Hong Ki az előbb!- mosolygott rá pimaszul.
- Most szívatsz? – szegte neki a kérdést Ha-Neul.
- Nem tudtam,hogy a fiatalabb pasikra buksz Ha-Neul.- mosolyogtam én is rá.
- De igen Hong Ki, a fiatalabb fiúkat szeretem,mert ők még olyan ártatlanok! És ferde hajlamom is van! – mondta fintorogva.
- Nem is néz ki olyan ártatlannak! Mégis hány évvel fiatalabb?
- Mert már megrontottam! És csak 5-el! – köpni nyelni nem tudtam,komolyan csak viccnek szántam,hogy a barátja ,igaz lenne?
- Noona?- nézett rá a fiú.
- Egyébként nem hasonlítunk Hong Ki?
- Kicsit.
- Mondjuk mert ő az öcsém te lökött. - fintorgott rám,már így is a begyében voltam,ezek után nem csodálom,ha megint átfajulna szadizmusba a beszélgetés.
- Ohh…- jó nagy barackot nyomott a fejemre. Szinte éreztem,hogy el kellett volna futnom. A fejemet fogva néztem rá értetlenül… „az öccse”… ez nem volt eszemben.
- Látnod kellene az arcod…- mosolyogott el Ha-neul.
- Komolyan azt hittem,hogy a barátod! –már mind a ketten nevettek rajtam.
- Nem hazudtam mikor azt mondtam szeretem a fiatalabb fiúkat,de nem vagyok shotacon.- mosolygott tovább. Látszólag jól szórakoztak az arckifejezésemen.
- Hagy mutatkozzam be! Oh Min Hyuk vagyok! –nyújtott nekem kezet.
- Lee Hong Ki!- fogtam meg a kezét és rántottam rajta kettőt.
- Én meg Oh Ha- Neul! –vigyorgott és ártatlan kiscica fejet vágott.
- Tudjuk! – mondtuk kórusban Min Hyukkal.
- Jól van na! –most a durcás arckifejezést öltötte fel,de még így is nagyon aranyos volt.
- Én most megyek! –léptem el mellettük.
- Este mentek valahova? –szólt utánam Ha-Neul.
- Sörözni! Jössz?- néztem vissza.
- Nem hiszem!
- Majd megkérdezem később! – vigyorgtunk egymásra!

HA-NEUL POV:

- Mizujs öcskös? –huppantam le a kanapémra.
- Hát…- kezdte,leülve mellém. - Kellene egy kis pénz.
- Mire? Csak nem a barátnődnek akarsz ajándékot venni?
- Már nincs barátnőm!
- Ohh… - ültem fel a kanapén meglepődött arccal. - Hogy Hogy?
- Szerintem nem ő az igazi!
- Honnan tudod?
- Ezt érzi az ember,bár szeretem,de nem ő az igazi.
- Ha így érzed…
- Noona,én férfi vagyok,ne érzelgősködjünk!- csapott a combjára zavarában.
- Persze-persze! Férfi… - nevettem.
- Ne nevess ki! Ha még nem éreztél ilyet honnan tudnád?
- Igazad van sajnálom,még nem voltam ilyen helyzetben. Ez biztos rossz érzés!
- Nem kellemes! – durcázott.
- Jól van! Itt a pénz! – vettem ki a tárcámból és átadtam volna neki,de mielőtt elvette volna, elrántottam. - Mond meg mire kell!
- Nem drogozok Noona! Egyszerűen csak új kosárlabdát akarok venni!
- Akkor jó!- mosolyogtam rá,de ő csak rosszállóan ide oda rázta a fejét…
Rövid beszélgetés után haza is ment én pedig elmentem zuhanyozni,és az utam egy rádió műsorba vezetett,ahova épp hogy odaértem kezdésre.
A kérdések zöme az albumra vonatkozott és a jövőbeni terveimről kérdeztek.
- Szeretnék Japánban is debütálni,amint csak lehet! Szeretném magam több dologban kipróbálni.
- Magabiztos vagy! Ez egy jó tulajdonság!
- Csak úgy tudok előre jutni,ha előre nézek!
- Ohh… - csillogott a műsorvezető nő szeme ,amit csak én láthattam. Egy óra viccekkel teli beszélgetés után elérkeztünk a műsor végéhez!
- Szeretnél még valamit mondani?
- Igen! Mivel úgy gondolom nagyon jó barátok vagyunk,ezért megragadom a lehetőséget…
Boldog Születésnapot Lee Hong Ki…- mondtam hangosan teli lelkesedéssel a mikrofonba.
- Köszönjük! Mi is Boldog Születésnapot kívánunk neki!
Taxival mentem haza! Nem éreztem jól magam,ezért bevettem egy fájdalom csillapítót és lefeküdtem,de hamarosan a telefonom csörgése ébresztett fel.
- Ha nem lennél új,kivágnálak!- támaszkodtam a kezemre és felvettem. -Hallo? – szóltam bele álmos hangon.
- Felébresztettelek? –lepődött meg a túloldalon Min hwan.
- Igen,de nem baj!
- Sajnálom! Csak azért hívtalak,hogy jössz velünk bulizni? Ma van Hong Ki születésnapja!
-Tudom,de nem érzem magam jól! Ne haragudjatok!
- Jól vagy? Odamenjek? –halottam a hangjában az aggódást, ez mosolyra késztetett,örültem neki,hogy törődik velem.
- Semmi bajom,de ne mond a többieknek,nem szeretném,ha ők is aggódnának!
- Biztos ne menjek oda?
- Csak fejfájás,kipihenem és jól leszek!
- Szólj,és rögtön ott vagyok!
- Sörözzetek csak nyugodtan! Én jól vagyok!
- Akkor oké!
Letettük a telefont és el is aludtam egy másfél óra múlva ébredtem fel és sajtkukacként mocorogtam az ágyon,mert szerettem volna a fiúkkal lenni! De egyedül hogy viszem oda a tortát? Az ajándékot meg szeretném átadni négyszemközt,hogy nehogy félreértsék. Így fogtam a telefonom és írni kezdtem.

HONG KI POV:

Kaptam egy üzenetet! „Sajnálom,hogy zavarlak! Szeretnék neked adni valamit,ide tudsz jönni? ha Neul.”
- Jövök nemsokára! –pattantam fel és el is rohantam ,csak a fiúk morgását hallottam,de hogy mit mondtak nekem, nem hallottam! Az utcára kiérve rögtön fogtam egy taxit,de csak a stúdióig vitettem magam. Onnan futva tettem meg a távot a lakásig. Kopogtam az ajtaján,bár a tüdőm égett és alig kaptam levegőt,de vigyorogtam. Ajtót nyitott.
- Nem kellett volna ennyire sietned hozzám.
- Nem hozzád rohantam,az ajándékomért. - vigyorogtam! Intett a fejével,hogy menjek be. Ahogy bementem a sötét nappaliba a kis asztalon ott volt egy torta telis teli égő gyertyákkal. Elkezdte énekelni a Boldog Szülinapot és közben aranyosan mosolygott rám és tapsolt nekem. A világ lelassult,szerettem volna megölelni,szerettem volna azt érezni,hogy ő csak az enyém. A végén elfújtam a gyertyákat a szívemben megannyi kívánsággal. Ha-Neul felcsukta a lámpát.
- Csukd be a szemed! – engedelmeskedtem! A nyakamnál éreztem valamit. Kinyitottam a szemem,lenéztem a mellkasomra ott lógott egy kulcs alakú medál. Megfogtam a kulcsot és néztem Ha-Neult,aki aranyosan mosolygott.
- Nem tetszik? –pirult el.
- De! Nagyon… csak nehéz megszólalni… megleptél… - nevettem.
- Mikor ezt megláttam,arra gondoltam,hogy ez majd segíteni fog,hogy minden ajtót ki tudj nyitni az életben,amit még nem sikerült. És mivel én is kaptam tőled karácsonyra egy láncot,gondoltam viszonzom. - mosolygott.
- A szívek ajtaját is nyitja?
- Akár…- mosolygott. Csak bólogattam és szerettem volna a mellkasához rakni a kulcsot és elfordítani,de nem tehettem meg!
- Olyan szomorú az arcod!Valami baj van?
- Nem! Dehogyis! Mehetünk bulizni?
- Hozd a tortát! –mutatott az asztalra. Beültünk a kocsijába a vezetési stílusa egy kicsit sem javult,hiába álltatja magát szegény. A tortát görcsösen szorítottam a tálca csodával hatályos módon nem repedt el! A barátaim már vártak rám,volt olyan akivel még Ha-Neul nem találkozott,de jól feltalálta magát a sok fiú között,pedig egy kortyot sem ivott ,s mivel nem ivott ez azt jelentette ő vezet hazáig. Az anyósülésen ülve néztem a tanácstalan arcot vágó Min Hwan-t,aki tudta mi vár ránk. A többiek még mit sem sejtve vidáman ökörködtek! Elindultunk! Kis idő múlva Jong Hoon szájtátva figyelte Ha-neult. Jae Jin arcát látva még a legkomolyabb ember is röhögő görcsbe fulladt volna.
- Nagyon szarul vezetsz! – tátotta a száját tovább Jong Hoon.
- Én nem is tudom minek nevezzem! Én rosszul vezetek,de ez ez ez… - dadogott Jae Jin.
- Csend legyen már! Koncentrálok,vagy azt akarjátok,hogy tömegbalesetet okozzak?
- erre mindenki nagyon komoly képet vágott,még ránézni is féltem. De láttam amint belenéz a visszapillantó tükörbe és kuncog magában.
- Te ezt élvezed!? – vigyorogtam. De csak vállat vont és nevetett tovább. Édesen ördöginek tűnt és ahogy kezdem megismerni ezt az oldalát is,egyre jobban úgy érzem,hogy sok mindenben hasonlítunk!

27.fejezet! Egy ajándék!

Reggel arra ébredtem ,hogy valaki a fenekemet babrálja. Amint kinyitottam a szemem Seung Hyun hosszú lábai próbáltak letúrni a kanapéról.
- Tiszta retek a talpad!- mondtam neki álmos hangon.
-Mi? –nézett fel, égnek meresztett hajával.
- Nem szoktál fürdeni? –nevettem.
- Miért? –ült fel.
- Piszkos a lábad!
Bambán fordította maga felé a lábát.
-Ohh… biztos azért,mert tegnap egész végig mezítláb mászkáltam… de egyébként szoktam fürdeni. - mosolygott.
- Ahha…. Én is ezt mondanám,bár az öntisztulás pár nap alatt beindul,ne aggódj!
Ezen annyira nevetett,hogy felébresztette a földön ide-oda tekergőző bandát.
- Mi van már? –ült fel Jae Jin.
- Mint egy kosár csipás macska. - álltam fel a szemüket dörzsölgető banda előtt.
- Csodálom,hogy tudtok így aludni.
- Meg van szokva,kászálódott fel Jong Hoon.
- Áhh értem…- bólogattam.
- De szép láncod van! Nem is láttam tegnap. - mutatott a nyakamra Seung Hyun.
- Milyen lánc? –kaptam a nyakamhoz és valóban volt egy lánc a nyakamban. Gyorsan kikaptam ,hogy jobban szemügyre tudjam venni. És az a lánc volt,amit a Kulturális Központban láttam a kirakatban. Tátott szájjal néztem , nem értettem az egészet.
- Hol van Hong Ki Hyung? –kérdezte Jae Jin.
Nem tudtam csak egy emberre gondolni.
- Sajnálom fiúk,hamarosan találkozunk …. sietek. - szorítottam a markomba a láncot és felkapva a táskámat hazáig futottam. Az FT Island rezidenciájának az ajtaja nyitva volt,gondolkodás nélkül bementem,de nem jól tettem!
- Úr Isten! –néztem kimeresztett szemekkel az egy száll törölközőben feszítő Hong Ki láttán. Gyorsan elfordultam.
- Sajnálom,nyitva volt az ajtó! – Az arcom lángokban állt,soha nem voltam még ilyen zavarban.
- Felöltöznél?- kérdeztem.
- Csak nem zavarban vagy?
- Szerinted? – néztem rá vissza gúnyosan,de gyorsan vissza is kaptam a tekintetem,mielőtt megengedtem volna magamnak azt a luxust,hogy végigmérjem tetőtől talpig.
Nem néztem rá,de a levegőben éreztem a mosolyát,mintha bódító illata lett volna és ha nem látod az arcát,akkor is tudod,hogy mosolyog. Mikor már nem volt a láthatáron,lehuppantam a közeli kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem,majd próbáltam legyezni pipacs vörös arcomat.
- Hogy én mindig ilyen ciki helyzetekbe kerülök,ha nem velem történne,akkor meg lennék lepődve.
- hadartam el gyorsan. - Olyan meleg van itt.
- Én szinte fázok. – jelent meg Hong Ki világoskék farmerben és szürke pólóban.
- Sikerült felöltözni?- amint kimondtam e két szót,rögtön a számba is haraptam becsukott szemmel!
- Segíteni akartál?Miért ne szóltál?
- Marha vicces! – vigyorogtam. - Én csak azért jöttem,hogy kérdezzek valamit.
- Na,mi volt ilyen sürgős.
- Oh,ha zavarlak,vissza is jöhetek!
- Tőlem!
- Később nem érek rá.
- Akkor minek ajánlottad fel?- vigyorgott és leült egy zacskó chipsel mellém és bekapcsolta a TV-t.
- Miben segíthetek?
Elé tartottam a láncot,de csak rám nézett nagy barna boci szemeivel és pislogott.
- Nagyon szép! –tért vissza a TV bámuláshoz,közben vadul ropogtatott.
- Te tetted a nyakamba igaz? –nem kaptam választ,csak csámcsogott tovább.
- Hong Ki! –emeltem fel kissé a hangom.
- Mi van? –emelte fel ő is.
- Ezt nem fogadhatom el!
- Miért?
- Azért,mert ez egy olyan ajándék…
- Milyen?
- Túl nagy ajándék!- néztem rá.
- Ez csak egy egyszerű lánc,amit azért vettem,mert karácsonyi ajándéknak szántam. Ha nem kell dobd ki.
- Mi? Csak ilyen egyszerűen?
- Én mit csináljak vele?
- Add a barátnődnek,vagy hord te.
- Nem az én ízlésvilágom a barátnőmnek meg másmilyent vennék. - magyarázta.
Tartottam a markomban a láncot és bambultam a nyitott tenyeremet. Nem tudtam,hogy elfogadhatom e,de ha visszautasítom,akkor féltem,hogy megbántom.
- Akkor… Köszönöm!
- Helyes! –nézte a tenyerem és elvette a láncot,óvatosan átnyúlt a nyakamon és beakasztotta. Teljesen belepirultam.
- Nézzenek oda cuki is tudsz lenni!- csípte meg az arcom.
- Ne csináld már…. Tök zavarban vagyok!
- Ezt nem hiszem el.. Teee?
- Sosem kaptam még ékszert. - Olyan meglepődve nézett rám,nem hitt nekem.
- Nyugodtan elhiheted.
- Nekem ez hihetetlen. - evett tovább. Csak a láncot fogtam a nyakamban,úgy döntöttem nem vitatkozom vele. Fél szemmel rám nézett és chipsel kínált. Kettőnk közé tette és tévéztünk a reggeli órákban.

- Hahó!- kiabált Jae Jin a bejárati ajtóból.
- Itt vagyok! –kiabált vissza teli szájjal. Gyorsan felpattantam ,nehogy félreérthető legyen a helyzet.
- Már mész? –nézett fel rám Hong Ki.
- Ideje lenne nem?
- Szia Noona! Ide siettél Hong Ki-hoz?
- Csak megbeszéltünk valami fontosat. - néztem Hong ki-ra.
- Ja,valami fontosat kellett megbeszélnünk. - nézett fel rájuk a kanapéról sűrűket pislogva. Mikor beszélgetésünket megzavarta a telefonom csörgése.
- Bocsi! –néztem a kijelzőt,de nem volt ismerős a szám. - Hallo?
- Szia Ha-Neul! Young vagyok! –szólt bele a nagyon is ismerős hang.
- Szia! – néztem nagyon is komoly arccal,amit a többiek láttak is rajtam,mert furcsán néztek rám.
Intettem nekik a kezemmel,hogy nincs semmi baj,majd elfordulva tovább folytattam a beszélgetést.
- Azért hívtalak,hogy ez lett az új számom és már olyan régen beszélgettünk ,délután nem találkoznánk? Csak tudsz rám szánni,egy kis időt.
- Persze! A fan meeting után találkozhatunk.
- Akkor a régi lakásodnál foglak várni.
- Rendben ott leszek! –tettem le a telefont.
- Most megyek fiúk,mert a fan meeting előtt van még pár elintéznivalóm. - köszöntem el a fiúktól és a kijárat felé vettem az irányt.
A nap olyan gyorsan telt a fan meetingen elsírtam magam a meghatottságtól,mert annyira sokan jöttek el és annyira lelkesek voltak,hogy meghatódtam.
- Kwang! Taxival megyek,még találkozom egy régi barátommal!
- Biztos?
- Igen,majd a holnapi napot meg megbeszéljük este! Jó?
- Oké! Majd hívlak!
- Rendben! –köszöntem el tőle és elindultam a régi lakásomhoz. Young már a lépcsőmön ült és várt rám.
- Ha-Neul? Nézzenek oda de csinos vagy! –mondta felállva a lépcső 2. fokáról.
- Szia! –pirultam el. - Be megyünk? –alaposan körülnéztem,hogy nem e lát valaki,nem szeretnék újabb kellemetlen újságcikkeket. A lakásom ugyanolyan volt mint ahogy itt hagytam. A ruháimon kívül szinte semmit nem hoztam el innen.
- Ülj le! - néztem be a szekrényembe.
- Soju? Sör? Narancslé?
- A sör jó lesz! –mosolygott.
- Szóval hogy megy sorod? –ületem le vele szembe.
- Jól!
- Sang Mi jól van?
- Igen! Babát vár.
- Ohh… - lepődtem meg. –Gratulálok!
- Meglepett?
- Egy kicsit,de számítottam rá! –mosolyogtam rá.
- Sajnálom ,hogy fájdalmat okoztam.
- Mi?
- Tudod!
- Nem Young ,nem tudom!
- Ha- Neul,nem kell megjátszanod magad többet,tudom,hogy szerelmes vagy belém.
- Mi? – annyira váratlanul ért,hogy nem tudtam hogy elsírjam magam,vagy kinevessem.
- Honnan tudtad? –nem néztem a szemeibe,csak a sörös dobozt forgattam az asztalon.
- Régóta tudom! Egyértelmű volt… de..
- De? Nem voltam elég jó neked?
- Nem erről van szó,tudod Sang Mi ügyvéd,tehetős háttérrel és magas pozícióval.
- Áhh szóval azért nem kellettem,mert egy senki voltam… Nincstelen,iskolázatlan.
- Ne így értetem!
- Ohh dehogyisnem! És most hogy pénzem és hírnevem van,így már megfelelnék? - Nem nézett rám,de a válasz egyértelmű volt.
- Teljesen félreismertelek! Egy számító alak vagy! Tűnj el!
- Ha-Neul ,nem így értettem…
- Nem érdekelnek a kifogásaid,azzal teli van a padlás… KIFELÉ! –ordítottam rá.
- Sajnálom!
- Azt elhiszem!- nem néztem rá,csak szép csendben becsukódott a bejárati ajtóm. A falamról mérgemben az összes posztert letéptem ,Young portréját szorongattam a kezembe,amit a falamról szedtem le,össze akartam tépni,de felszínre törtek azok az érzések,amikkel rajzoltam,nem volt szívem összetépni ,így csak összegyűrtem és az asztalra dobtam. Sírva felkaptam a Soju-s üveget és bevágtam magam mögött az ajtót!

HONGKI POV:


Egy fárasztó nap után ,lazításképp videó játékoztam a szobámban.
- Mindig akkor csörög,mikor épp nyerésre állok. - néztem a vadul zenélő mobilomra.
- Hallo?
- Kwang vagyok! Ha-Neul veletek van?
- Nincs!
- Nem veszi fel a telefonját. Taxival ment el egy barátjával találkozott. Megnéznéd,hogy otthon van e? Ha nincs próbáld már meg hívni,mert aggódom elég zaklatottnak tűnt.
- Oké! –raktam le a telefont. Elindultam a szomszédba,kopogtam,nem válaszolt senki,mivel tudom a kódot bementem,megkockáztatva,ha otthon találom Ha-Neult leüt egy palacsinta sütővel.
- Ha-Neul? –néztem szét mindenhol,de nem találtam! Müzli békésen szundikált a helyén de Ha-Neulnek nem láttam nyomát így tárcsáztam a számot.
- Ha-Neul? – szóltam bele a süket telefonba.
- Ha ott vagy szólalj már bele! Nem hallasz?
- Hallak!
- Akkor miért nem szólsz bele?
- Nincs kedvem társalogni Hong Ki!- szipogott.
- Sírsz?
- Nem!
- Akkor mi bajod van? – a hangnem kicsit gonosz volt.
- Semmi! –csapta le!
-Ha-Neul? –kiabáltam a telefonba…- A francba! – felkaptam a kabátom és elindultam a vakvilágba,azt sem tudtam hol keressem. A kávézó be volt zárva,ott nem találtam a régi lakásánál kötöttem ki,ahol láttam,hogy világít a lámpa az ajtó nyitva volt.
- Ha Neul? – az asztalon két sörös doboz a poszterek letépve egy összegyűrt papír volt az asztalon. Amikor kibontottam kezdtem megérteni a dolgokat. Eszembe jutott a domb,felsétáltam. Ott térdelt a hideg hóban egy üveg ,üres Soju társaságában.
- Ha-Neul? Normális vagy? –szaladtam oda hozzá. –Kelj fel! Beteg leszel! –felhúztam és hagytam,hogy rám támaszkodjon.
- Jól vagyok!
- Akkor miért kapcsoltad ki a telefonod?
- A telefonom?
- Hol a mobilod? – csak nézett az elsuhanó vonatokra.
- Ledobtad? –meresztettem ki a szemem,de beszélni már nem nagyon volt ereje,csak bólogatott.
- Uram atyám…
- Neked volt igazad!- dadogta- Végig tudta!
- Gyere mássz fel a hátamra!
- Nem akarok!
- Le tudsz menni a dombról magadtól? –néztem vissza rá!
- Nem!
- Akkor haladj! - felmászott a hátamra és elindultam vele a dombról lefelé.
- Olyan nagyot csalódtam! Mindig félreismerem az embereket. Ugye te jó barátom leszel?
- Nem fogsz bennem csalódni.
- Úgy szeretlek! – simította arcát a vállamhoz. Tudtam,hogy nem úgy érti….Mit mondhattam volna? Hogy én is nagyon szeretlek? Mire emlékezett volna belőle? Így nem mondtam semmit,de vadul dobogó szívem hangja elnyomta a közelben elsuhanó vonatok zakatolását.
A régi lakásához vittem és lefektettem,álomba szenderült én pedig felhívtam Jong Hoon-t.
- Hova tűntél?
- Ha-Neul-el vagyok! Berúgott és most nincs magánál.
-Ohh…
- Megtennéd,hogy felhívod Kwangot,hogy Ha-Neul jól van ,csak csúsztasson a holnap reggeli programon?
- Miért nem te hívod?
- Akkor mindent kérdezne ,és nem tudom a válaszokat!
- Oké!
- Köszi! És ne mond el a többieknek,hogy együtt vagyunk!
- Jó! –már majdnem letettem a telefont mikor Jong Hoon még így szólt:
- Hong Ki?
- Igen? - csend volt egy pár másodpercre.
- Semmi… Vigyázz rá!
- Oké! –tettem le!
Jól betakargattam Ha-Neult és felvettem a fűtést,amivel fél órát kínlódtam,mert egy olyan rozsdás darab volt,hogy nem tudtam vele mit kezdeni.
Leültem az ágya mellé. Fülemben vízhangzott ,ahogy azt mondta Szeretlek.
- Én is szeretlek! –suttogtam ,odahajoltam hozzá és puha csókot nyomtam a szájára.
- Ezt akarta mondani Jong Hoon,hogy ne használjam ki a helyzetet,és én pont ezt tettem.



HA NEUL POV:

Az éjszaka közepén rettenetes melegre ébredtem. A fejfájás hurrikánként csapott le rám.
- Hol vagyok? –kezdtem el tapogatni a sötétben. - Ez szerintem a régi lakásom. - kerestem az éjjeli lámpát és sikeresen fel is kapcsoltam.
Meglepetésemre Hong Ki , nyál csorogtatva feküdt az ágyam szélére hajolva. A látvány megmosolyogtatott,és egy percre el is tudtam felejteni a fejemben tomboló vér lüktetését. Kimászta mellőle,és betakartam az egyik takaróval,majd a fürdőbe vettem az irányt. Jól kimostam a régi fogkefémet és fogat mostam.
- Mi a francot csinálok Hong Ki-val a régi lakásomon? –támaszkodtam a mosdókagylóm szélére . Megmostam az arcom és lefröcsköltem a régi tükrömből bámuló önmagamat,majd visszamentem Hong Ki mellé a földre. Még mindig ugyanúgy,ugyanabban a pózban aludt.
- Sosem gondoltam,hogy neked lesz igazad… Végig azt hittem,hogy semmit sem sejt. - suttogtam halkan. A haja a szemébe lógott még jobban az átlagosnál. Odahajoltam és eltűrtem a haját az arcából. Egy percig elméláztam a hosszú szempilláin,és megsimogattam az arcát.
- Mit csinálok? –lepődtem meg magamon. - Tuti nem vagyok még józan… - dőltem le fél oldalt az ágy szélére. Becsuktam,majd kinyitottam a szemem és bámultam tovább a szundikáló Hong Ki-t.
- Tudom nem érdemlem meg ezt a kedvességet tőletek… nagyon hálás vagyok…. Köszönöm!- suttogtam.
- Nem tudok aludni! –fújtam fel az arcom ,mint egy lufit a térdeimen támaszkodva. Fél szemmel láttam,Hong Ki vigyorog.
- Jó reggelt! - mondta
- Neked is! Mit vigyorogsz?
- Semmit!
- Csak van valami!
- Mondom,hogy nincs!
- Jól van akkor! –pattantam fel! – Nem érdekel! Menni kellene nem? –mondtam lenézve rá.
- Hol a telefonom?- néztem szét.
- Nem emlékszel? Ledobtad a dombról!
- Mi?- Kiabáltam kimeresztett szemekkel.
- Nem kellemes reggel erre ébredni…- motyogott az orra alatt. - Tegnap részegen ledobtad.
-Neee… - guggoltam le elé,és a térdeimbe temettem az arcom. - Most mit csináljak?
- Veszel egy másikat.
- Hát,nem vagyok normális.
- Tudom!
- Kösz! –mondtam neki ,bánatos hanglejtéssel.
Elkezdte szedegetni a földről a letépett poszterek darabjait.
- Hagy! Majd én eltakarítom.
- Mivel idegesített fel ennyire?
- Végig tudta.. - szedtem össze a szemetet és kidobtam.
- Mit?
- Hogy szeretem,és azért nem kellettem neki,mert szegény és iskolázatlan voltam Sang Mi jobb partynak bizonyult. És volt pofája arra célozni,hogy a jelenlegi helyzetemben már megfelelnék az elvárásainak.
- Fáj a szerelem… - mondta.
Meglepődtem,mert olyan volt,mintha ő is szerelmes lenne.
- Szóval te is szerelmes vagy!
- Ez kérdés vagy állítás?
- Hmmm… mindkettő….- csak bólogatott,amivel egyben helyeselt is.
- Legalább neked összejött.
- Ki mondta ,hogy viszonzott szerelem?
- Nem az?
- Nem is tud róla! –állt fel és elkezdte rendezgetni a takarókat.
- Miért nem mondod el neki?
- Te miért nem mondtad el Youngnak?
- Igaz… - bólogattam. Nem feszegettem tovább a témát,inkább vártam,hogy majd folytatja.
- Már annak is örülök,ha néha láthatom!
- Fel a fejjel! –borzoltam össze a haját,de csak vigyorgott. Látszott rajta,hogy bántotta a viszonzatlan szerelem ,de nem tudtam jobban vigasztalni,mert tapasztalatból tudom,csak rosszabb lenne.

26. fejezet! Karácsonyi buli!

- Holnap lesz karácsony! –néztem a lehulló hópelyheket a stúdió hátsó udvarán ,állig felöltözve.
Hirtelen valaki megragadta a derekam és brekegett ,mint egy béka. Nagyot ugrottam ijedtemben.
-Jong Hoon! –fordultam meg.
- Megijedtél?- kérdezte,miközben szájra tapasztott kézzel leguggoltam.
- Ennyire megijesztettelek?- guggolt le elém.
- Tudod kit ijesztgess! –nyomtam az arcába a friss hógolyót,amit titokban gyúrogattam,nem is értem hogy nem vette észre. Elvesztette az egyensúlyát és hátraesett. Hong Ki hátat fordítva őrült nevetésbe tört ki,ahogy a többiekre sem kellett sokat várni.
- Hjjja! Te mit röhögsz?- dobtam fejbe egy hógolyóval,ami koppant a fején.
- Upsz! Ez túl pontos volt. - tettem a vigyorgó szám elé a kezem. - Ilyen üres a fejed,hogy egy hógolyótól így kong? –már nem bírtam visszatartani a nevetést.
- Ezt nem úszod meg! – szaladt felém.
- Ne… Ne… Ne… - szaladtam volna el tőle,de megragadott és lerántott a hóba. Gurított , gurított és hányta rám a friss havat,minek következtében csupa hó lettem. Fölém kerekedett és megfogta a kezem,csak vigyorogtam rá,miközben próbáltam kiszabadulni.
- Ezt félreértik mások!- kiabálta oda Jae Jin.
Engedett a szorításon és eltoltam magamtól Hong Ki-t.
- Te és a piszkos fantáziád… Okos tojás… - álltam fel.
- Ez a lételemem. - vigyorogtunk egymásra,miközben lesöpörtem magamról a havat.
- Hogy hogy hazajöttetek?
- Ideje volt már! –mondta Min Hwan.
- Ennek örömére csapjunk egy kis bulit a próbateremben. - lelkesedett Seung Hyun.
- Benne vagyok! Menjünk! –próbáltam átkarolni a vállát,de túl magas volt hozzám képest. Megfogta a derekam és egy kézzel felemelt a lábam nem érte a földet.
- Tegyél le te bolond!
- Miért vagyunk mindig bolondok?
- Megsértettelek?- néztem rá kétségbeesetten!
- Nem! –tette a kezét a fejemre.
- huhh akkor jó! Egyébként is a bolondoké a világ,ez egy szép jelző ránk. És Hong Ki a világ királya. - néztem hátra és kinyújtottam a nyelvem felé.
- Hallottam!
- Tudom! – villantottam fel professzionális mosolyom.


HONG KI POV:

A próbaterembe mentünk. Szélsebesen dobáltuk fel a kabátokat a fogasokra. Ha-Neul odaszaladt a radiátorhoz.
-Húú.. de fázom! –dőlt neki a fűtőtestnek!
- Felmelegítselek? –vigyorgott rá Seung Hyun.
- Ha- Ha – Ha-Neul látszólag nem tartotta viccesnek,de mosolygott.
- Rendeljünk pizzát. - kiabálta el magát Jae Jin.
- Oké! –Szaladt a telefonhoz Ha-Neul és tárcsázott.
- Nekem Hawaii pizza kell. -suttogta neki Min Hwan.
- Nekem meg gombás! –kiabálta Jae Jin.
- Akkor nyalogasd a lábad! –mondtam neki.
- Hyung! –nyavalygott,de természetesen mindeniki kiröhögte.
- Csend már idióták,nem hallok semmit. - ripakodott ránk Ha-Neul.
Felsorolt vagy 4 fajta pizzát és lerakta.
- És most,míg várunk játszatok valamit. –mutatott a felszerelésekre. Mindenki beugrott a helyére és az I hope-ot kezdtük el játszani. Ha-Neul vidáman dobolt a térdein és mikor a fejbillentős rész következett,velem csinálta nevetve. A szólónál felpattant és léggitározni kezdett, a cukiság ahogy előadta arra késztetett,hogy megöleljem,de nem mertem ,így csak a mikrofont a szája elé tartottam ,de nem akart énekelni,csak szégyenlősen nevetett… végül velem énekelt. A dal végén tapsolt és ugrált.
- Köszönjük!- hajoltam meg.
- Kölcsönadod picit?- lépett oda Jong Hoon mellé és a gitárjáért nyúlt. A nyakába akasztotta.. furcsálltam az egészet,bár tudtam hogy akusztikus gitáron jól játszik,de szóló gitárt még soha nem láttam a kezében. Az I will get you-t kezdte el játszani de csak épp hogy az elejét.
- Nem baj,ha egy szám erejéig leváltalak?
- Biztos menni fog?
- Nem biztos! De megpróbálhatom?
- Én nem állok az utadba! –lépett ki elénk Jong Hoon.
- Mehet? –nézett körbe.

- Aha… mondtuk értetlenkedve.
Elkezdett játszani a szám is tátva maradt,nem hittem a szemeimnek és nem is tudtam levenni vékonyka ujjairól ,ahogy a húrokon ide-oda jártak. Minden hangot eltalált,alig tudtam az éneklésre figyelni,mert teljesen elvarázsolt. Nagyon kíváncsi voltam a szólóra,de csak pislogtam,tökéletes volt,úgy nyúzta a húrokat,ahogy még lányt nem láttam soha. A többiekkel vigyorogva és hitetlenkedve néztünk össze. Jong Hoon felkapta a fényképezőgépet és folyamatosan fényképezett. A dal végén hátrasöpörte a haját,ami végig két oldalt az arcánál lógott és lihegve szedte a levegőt.
-Wow… - tapsolt Jong Hoon
- Ez olyan király volt! Nem gondoltam hogy hibátlanul végigjátszod .- mondtam neki.
- Nem néznéd ki belőlem?
- Nem!- jelentettem ki- huhh teljesen lesokkolt.
- Ez a kedvenc dalom! Teli van érzéssel!Mikor meghallottam ezt a dalt,csak azért dolgoztam,hogy gitárt tudjak venni ,igaz hogy sokat kellett rá várnom,de megszereztem és éjjel nappal gyakoroltam. - Csak mosolyogtunk rá,eddig bele sem gondoltam milyen nehéz utat tett meg idáig.
- Itt a pizza! –jelent meg Seung Hyun,aki időközben kisurrant a rendelésért.

- Nooos! –szaladt oda a pizzához Ha-Neul és felkapott egy szeletet és egy doboz sört és a hifihez vette az irányt. A Guns N’ Roses Nightrain című száma ment , Ha-neul erre táncolt.
- Pizza és sör! Nagyon laza! –jelentette ki Jong Hoon,és hírtelen elkezdett léggitározni. Látszólag Ha-Neul fáradtnak és kimerültnek tűnt,de ugyanúgy mosolygott mint mindig.

- Nézz ide! –mondtam a kanapén fekvő Ha-Neulnek. Visszanézett rám a kanapéról óriási mosollyal kacsintva pózolt a fényképezőgépbe.
- Most egy közöset!- odaültem a kanapé elé elénk tartottam a gépet ami kétszer kattant.
- Megbeszéljük azt amit szerettél volna? –kérdeztem tőle,Mosolya lehervadt egy percre,de újra mosolyogni kezdett és így válaszolt:
- Igen!
- Akkor sétálunk egyet?
- Ühüm.
Felöltöztünk és tettünk egy kört a stúdió körül.
- Mit szerettél volna kérdezni?
- Csak tudod az az újságcikk és Keiko chan állítása.
- Hogy miattad szakítottunk? – Nem szólt semmit,csak némán bólogatott.
- Nem miattad szakítottunk! –hazudtam.
- uhh.. annyira megkönnyebbültem.
- Zavarnak a cikkek?
- Egy kicsit igen!
- Sajnálom!
- Nem azért,csak félek,hogy milyen hülyeséget próbálnak még majd kitalálni.
- Ne aggódj,csak mindent tagadj le!
- Oké! –mosolygott rám .

A szívemnek nem tudtam megálljt parancsolni 300-al robogott felé. Azt hittem el tudom majd felejteni,de nem megy! Vajon ha tudná,hogy mit érzek,mit gondolna? Még én is megijedtem a saját érzéseimtől,őt biztos megrémítené ha tudná. Úgy érzem mintha először lennék szerelmes. Ahogy belemerültem a gondolataimba észre sem vettem,hogy bámulom őt.
- Mi van? –nézett rám.
- Semmi! - fordítottam el a tekintetem más irányba.
- Akkor mit bámulsz?- nevetett!
- Csak azt néztem milyen szépen olvadnak el a hajadon a hópihék.
- Hogy te milyen fura vagy!- nevetett nagyot.
- Nem is igaz! – vigyorogtam rá.
- Deeee… húzta el a szót.
Visszamentünk a többiekhez,akik felfalták az összes pizzát.
- Héé… Zabagépek! Hol a pizzám?
Seung Hyun csak a hasát paskolta a kanapén.
- Áhhhh te….. mutattam felé az öklöm.
- Így jártál!
- Majd megmutatom én mindjárt neked,te hogy jársz! –mentem oda a kanapéhoz és nyomkodni kezdtem a vállát lefelé. Elszórakoztunk még egy darabig,de az idő gyorsan repült és mindenki szerte szét aludt a próbateremben. Ha-neul is elaludt a kanapén,leültem a kanapé mellé és törökülésben néztem ahogy édesen szuszog Seung Hyun mellett. Órákig képes lettem volna így nézni őt. Előhúztam a láncot a zsebemből és kikapcsoltam. Óvatosan átvezettem az alvó Ha-Neul nyakán,még a nyelvemet is kinyújtottam a precíz munka alatt. Bekapcsoltam a nyakláncot és immár a nyakában lógott,amit már egy hónappal ezelőtt oda szerettem volna neki adni. Nem tudtam jó ötlet volt e odaadni neki a láncot,vagy sem,nem tudom miért,így hogy a nyakában lógott,nem akartam,hogy megtudja,hogy én raktam a nyakába. Mi van ,ha nem tetszik neki? Ilyen gondolatokkal teli,elnyomott az álom!

25.fejezet! Új barátságok!

- Kwang!- csimpaszkodtam nyafogva a nyakába,hátulról.
- Megfojtasz! Plusz nehéz vagy!
- Mi? –szorítottam meg jobban a nyakát. – Nem is igaz.
- Most melyik?
- Nem vagyok nehéz.
- A fájós csontjaimnak egy csecsemő is nehéz.
- Húúú de öreg vagy már! – másztam le a nyakából. Egészen a stúdió aulájáig vonszolt.
- Menjünk már!
- Nem akarok. - rogytam le a földre ,mint egy óvodás.
- Ne gyerekeskedj! Menjünk!
- Mi a baj, - állt meg mögöttünk Sang Me. Úgy néztem fel rá,mint egy gyerek,felfújva az arcom,ahogy Min Hwan szokta,eltanulom a cukiságot,bár nekem nem áll olyan jól.
- Nem zavar,hogy az aula kellős közepén ülsz?
- Nem! – durcáztam tovább.
- Mi a bajod?
- Nyűgös,mert nincs aki foglalkozzon vele. Hiányzik neki a hülyeség.
-Áhh, szóval hiányoznak a fiúk?
- Mondtam én ilyet? –álltam fel. - Egyszerűen csak nincs kedvem most ebédelni menni.
- Akkor ne menj!
- De nekem mennem kell és vinnem kell Ha-Neult is.
- Nézd .... ki az a cuki fiú?- tereltem el a témát,bár jobb kifogást is kitalálhattam volna.
- Az ott Kang Min Hyuk.
- Az öcsém is Min Hyuk.
- Ne mond,hogy nem ismered őket.
- CN BLUE Sang Me,ebben dolgozom,talán csak ismerem az idol csapatokat.
- Gyerünk már ! Anyám már biztos vár. - mondta ki a bűvös szót,amiért nem akarok vele menni.
- Segíts! –suttogtam Sang Me-nek kétségbeesetten.
- Ohh a múltkor mikor beszéltem Min Hyuk-al azt mondta meg akar ismerni.
- Mikor beszéltél vele?Most jöttek vissza Japánból.
- Mikor is ?- gondolkodott…- Telefonon. - vágta rá.
- Miért beszéltél vele telefonon.
- Nem mindegy Kwang? Mit kukacoskodsz? –hadarta el neki,miközben tolt Min Hyuk felé.
- Mi? –meresztettem ki a szemem. Még nagyobb kakiba kevertem magam. Többet nem kérek segítséget tőle…
- Ööö… Elnézést! –hajoltam meg előtte picit.
- Igen?

- Ne haragudj! Tudom nagy kérés,de úgy tennél,mintha szeretnél engem megismerni,hogy ne kelljen azzal a fickóval mennem a hátam mögött?- haraptam meg a szám vigyorogva.
- Mit kellene tennem?
- Jó kérdés!- bólogattam aprókat.
- Mibe akar Kwang belerángatni?
- Semmi rosszba!- tiltakoztam a kezemmel. - Mindegy! Ne haragudj! –már majdnem megfordultam és elmentem. De felnéztem rá ragyogó szemekkel. - Nagyon nem akarok menni! –erre elnevette magát.
- Megiszunk egy kávét?
- Komolyan? Hálám örökké üldözni fog.

Odaszaladtam Kwanghoz .
- Kwang,sajnálom,de meghívtak kávéra,ugye nem baj,hogy ezt most kihagyom?
- Hát anyu biztos hiányolni fog,de jól van.
- Üdvözlöm anyukádat!- kiabáltam a gyorsan távolodó menedzserem után vigyorogva. Amint eltűnt a láthatárról lefagyott a bájvigyorom.
- Gyere velem! –ragadtam kézen Sang Me-t.
- Szóval az ötlet kitalálója,hogy idejöjjek hozzád, ő …- mutattam Sang Me-re.
- Hehe.. Szia Min Hyuk.- röhögött.
- Ennyire jól ismeritek egymást?
- Mindenkit ismerek a Light-nál… 2 éve dolgozom itt. Így tudtam,hogy Min Hyuk kedves lesz hozzád.
- Remek… - néztem rá bambán majd Min Hyuk felé fordultam. - Sajnálom az önzőségem.
- Miért nem akartál Kwangal menni?
- Az anyukája igen aranyos,de a legutóbbi találkozásunk óta fáj a hátam.
- Miért?
- Átrendeztette velem az egész nappaliját.
- Pff… tört ki nevetésben Sang Me. Min Hyuk próbált visszafogottan nevetni,de nem igazán sikerült neki.
- Nem vicces! Még vacsorát is főzetett velem és úgy búcsúzott el,hogy : „Jó leszel te menyemnek.”
Még jobban nevetek.
- És Kwang mit reagált?
- Kézzel- lábbal tiltakozott,de látszik,nem mer nemet mondani az anyukájának. Kicsit félelmetes asszony,megértem… - nevettem.
- Nos akkor igyuk meg azt a kávét. - mondta Min Hyuk.

Elindultunk a kávézó felé,zavarban éreztem magam,annak ellenére is,hogy elég közvetlen természetem van.
Sang Me csak gyümölcslevet kért ,én pedig felszolgáltam a kávét.Közben csörgött a telefonom,de épp hogy rápillantottam már el is hallgatott.
- Az I Will Get you a csengőhangod?
- Igen… miért? Nagyon szeretem.
- Azt hittem a saját dalod.
- Áhh én nem vagyok olyan egós,mint Hong Ki.- Min Hyuk arcára mosolyt tudtam csalni ezzel a mondatommal.
- Láttam a Los Angeles-i koncerteteket! Fantasztikus volt. Milyen Amerika?
- Nagy! –válaszolta egyszerűen…
- Igen,gondoltam… - nevettem.
- Teljesen más mint itt ,egyébként,más emberek más kultúra,de szép volt,főleg a tenger.
- Irigykedem. Én még a tengert sem láttam.
- Hogy hogy? Itt élsz mellette.
- Nahát,ha nem mondod nem is tudom. - vigyorogtam.
- Ha-Neul nem tehette meg,hogy elutazik oda. - tömte a fejét pár apró sütivel Sang Me.
- Fél éve még egy egyszerű pincérnő voltam egy kávéházban. Abból nem igazán telik utazgatni.
-Ahh,akkor ezért ilyen finom a kávé.
- Ez övön aluli volt!- mosolyogtam rá.
- Nem gúnyolódásnak szántam vagy ilyesmi…
- Szerencsére még értem a viccet. - vigyorogtam,míg ő lehajtotta az utolsó pár korty kávét.
- Megbeszélésünk lesz,ne haragudjatok,de most mennem kell.
- Mindent köszönök! –álltam fel – Csak Kwang meg ne tudja!
- Tőlem nem! –nézett vissza még az ajtóból.
- Nekem is mennem kell az orvoshoz.
- Rendben én megvárom Won Bin-t együtt megyünk egy műsorba.
- Oké! Majd beszélünk! - viharzott el.

Elővettem a laptopom és úgy gondoltam megnézem,hogy mi újság a twitter tájékán. Kaptam egy rajongótól egy rajzot. Úgy gondoltam,ha már fáradozott,akkor megköszönöm! Így írtam neki.
„Én is kaptam egyszer egy pincérnőtől egy rajzot.” Írta nekem Hong Ki.
„- Komolyan?”
„- Sajnos mostanában nem is rajzolt nekem semmit.”
„Nem is fog szerintem,egyszer elég volt lerajzolni az egód”
„ kekekekekekekekekeke”
Mosolyogtam magamban…. Amint posztoltam ,rengeteg üzenet jelent meg a képernyőm,nem győztem őket olvasni,csupa dicséretek,áradozások,és volt benne rengeteg hülyeség is. Hírtelen csörgött a telefonom és a szívemhez kaptam,úgy meglepődtem. A kijelzőn Hong Ki állt.
- Hallo?
- Nem is vagyok egós!
- Neked is szép napot Hong Ki!
- Neked is! –hallottam a hangjában a kis csengettyűket.
- Jól vagytok?
- Igen! Minden oké,keményen dolgozunk.
- Azért pihenjetek is!
- Azt teszem!
- Igen?Neked velem beszélgetni kikapcsolódás?
- Néha fárasztó,de jó!
- Kösz! –nevettem.
- Ott is esik a hó?
-hmmm –álltam fel és kinéztem az ablakon. - Igen,gyönyörű nagy pelyhekben.
Egy pár másodperc után a csend kissé kínos volt,de ő megtörte azzal,hogy elkezdte énekelni a Distance-t ,rögtön a klip jutott eszembe,ahogy sűrűn hull a hó.
- Egyébként csak azért hívtalak,mert hallani akartam a hangod. - állt meg hírtelen a dalban,amit mondott,megérintett egy pillanatra mintha kétszer dobbant volna szívem egy időben.
- Csak nem hiányzok?
- Áhh itt nincs kin röhögni… maximum azon,hogy Min Hwan megevett egy óriási bogarat.
- Fújjj… mondtam undorral teli hangon,de nevettem az egészen.
- Nekem sincs kivel nevetnem,kicsit unalmas volt ez a két hét a hülyeségeitek nélkül.
- Tudtam én,hogy hiányzunk… Hamarosan megyünk és boldogítunk.
- Már alig várom-mondtam kissé lehangoltan,de csak viccnek szántam.
- Ahha,képzelem… - nevetett. - Szia!
Azzal letette a telefont,meg sem várva,hogy elbúcsúzzam. A telefonálás után még vagy 10 percig vigyorogtam magamban Won Bin megérkezéséig. Összepakoltam és hívott a kötelesség,menni kellett dolgozni. Végig azon gondolkodtam,hogy tényleg hiányoznak nekem,és már nagyon várom hogy újra együtt nevessünk.

24.fejezet! Mi Hi átváltozott.

Épp a szüleimhez tartottam,már nagyon régen nem jártam otthon.
- Hahó- vettem le a cipőm.
- Nincs itthon senki? –motyogtam magamban.
- Min Hyun? –nyitottam be a szobájába.
- Ohh- rántottam vissza az ajtót ,mikor megláttam picit félreérthető helyzetben az öcsémet egy ismeretlen lány társaságában. Még el is pirultam zavaromban,legalább kopoghattam volna,de honnan tudhattam volna?
- Noona! –szalad ki a szobája ajtaján a ma 17 éves öcsém… - Nem csináltunk semmit!
- Jól van kicsi Min… - mosolyogtam rá,mert látva vörös fejét,én már nem is voltam olyan zavarban . - Igazság szerint kopognom kellett volna.
- Hát nem ártott volna.
- Még te vagy mérges? –pislogtam rá.
- Nem,nem vagyok…
- De az vagy,amiért félbeszakítottalak benneteket… - vigyorogtam.
- Noona! –emelte fel a hangját.
- Jól van oké… nem szívatlak… - emeltem fel a kezem védekezően.
- Úr Isten! –jelent meg az ajtóban az ismeretlen lány.
- Mi van? –nézett rá az öcsém a válla felett.
- Oh Ha-neul….- mutatott rám - A nővéred Oh Ha-Neul? – tapasztotta a kezét a szájra.
- Igen!
- Álmomban sem gondoltam,hogy a példaképemmel fogok találkozni! Olyan szerencsés vagyok! Annyira imádom a hangod ,olyan csodásak a dalaid,és milyen szép vagy… - csak pislogtam,ahogy a lány össze vissza hadarta el a mondatokat. – Olyan jól mutattál Won Bin mellett. De te ugye Hong Ki –val jársz?!
- NEM! –mondtam kicsit sértődötten.
- Nem akartalak megbántani,csak olyan meghitt köztetek a légkör…
- Feleannyira sem,mint köztetek az előbb… - mutattam a szobaajtóra.
- Noona! – sziszegte a fogai közül az öcsém.
- Jól van na! –rántottam vállat.
- Azért kaphatok egy autogramot?
- Az öcsém barátnőjének? Hát persze! – Miközben elővettem a nappali íróasztalának fiókjából egy papírt és ceruzát eszembe jutott,hogy miért is zavar,ha azt hiszik az emberek,hogy én Hong Ki barátnője vagyok… Bárhogy is gondolkodtam nem akartam a hírnevét sérteni,talán nincs elég önbizalmam,de még mindig is úgy gondoltam,hogy én nem vagyok való egy olyan idolhoz mint Hong Ki vagy a többiek…
- Tessék! –nyújtottam át a cetlit.
- És ez pedig a tiéd! –adtam át az ajándékot az öcsémnek,ami nem más volt,mint egy nagyon márkás drága sportcipő,amit régen annyira szeretett volna.
- Noona! - nézett rám csillogó szemekkel.
- Boldog Születésnapot! Sajnálom,hogy este a tortázásnál nem tudok itt lenni.
- Várj,szeretnék egy képet veled! –szaladt be a lány a szobába.
- Ha bármikor szükséged van rám,ezen a címen megtalálsz,DE ,kérlek nagyon vigyázz,ne tudja meg más a címem a barátnőd sem.
- Tudom Noona ,nem viszem a nyakadra a fanokat!
- Tudtam,hogy megérted! –borzoltam össze a haját. - El sem hiszem,hogy 17 éves vagy.
- Lassan felnövök!
- Áhh, te örök gyerek maradsz!
- Nicsak ki beszél!- nevettünk együtt.
- Csinálunk képet? –jelent meg a bizonyos barátnő.
- Hát persze! – „a rajongóknak mindent” gondoltam. Odaállt mellém és az öcsém lefényképezett minket.
- Köszönöm! -Szaladt oda megnézni a képet.
- Jól van ,én most megyek. Örülök,hogy megismertelek… ööö
- Park Su Mi vagyok!
- Nos, Su Mi ,örülök a találkozásnak és köszönöm,hogy tetszenek a dalaim. Vigyázz az öcsémre.
- Persze! –karolt bele vidáman az öcsém jobb karjába.


Következő utam a kávézóba vezetett. Gondoltam ma mivel nincs dolgom meglátogatom elhanyagolt ismerőseim… Autóval mentem,már elég sokszor vezettem,így kezdtem ráállni. A kávézó hátsó bejáratához közel parkoltam,még véletlenül se zaklassanak a rajongók.
- Mi Hi! –suttogtam bele a telefonba. – Itt vagyok a hátsó bejáratnál,kinyitod?
- Persze! –mondta nagy lelkesedéssel és lecsapta a telefont. Alig vettem el a fülemtől a készüléket ,már nyílt is az ajtó.
- Ha-Neul! –ugrott a nyakamba visítva. - Ezer éve nem találkoztunk,úgy örülök neked!
- Én is örülök,hogy látlak,de ne fojts meg! – nevettem.
- Gyere be gyorsan!- sürgetett és indult meg befelé,én pedig követtem.
- Jin Ho! Nézd ki van itt. - mondta vidáman belépve az irodába,ahol Jin Ho a papírok fölött görnyedt.
- Az elveszett bárányka! –mondta!
- Ennyire elfeküdtem a hajam? –néztem rá vigyorogva…
- Nem! – fogta a fejét és rázta azt!
- Semmit sem változtál!
- Tényleg? –ültem le az asztala előtti székre.
- Tényleg!
- Szerintem sokat változtam! Nézz rám.
- Nem a külsőre értettem! Ugyanolyan bolond vagy,mint régen…
- Mennyit változhat az ember fél év alatt?
- Sokat! Nézz Mi Hi-re!
- Mi van Mi Hivel? –néztem rá.
- Hát,hogy mondjam…? átvett a stílusodból egy keveset…
- Jin Ho! –nyafogott Mi Hi.
- Tényleg? –néztem rá meglepődve.
- Igen! Volt egy barátom,és rájöttem sokkal közvetlenebb tudok lenni az emberekhez,mondhatni sokkal nagyobb lett a szám…
- Ezt nem hiszem el! Az a Mi Hi,aki meglátta Lee Hong Ki-t és leforrázta magát?
- Az a Mi Hi már nincs! –mondta Jin Ho.
- Azért örülök,hogy önállósodtál picit. - nevettünk.
- Igyekszem! –nevetett ő is. - Viszont nekem lejárt a műszakom.
- Ohh… Mit csinálsz délután?
- Előreláthatólag semmit.
- Akkor van kedved megnézni,hogy hol lakom?
- Komolyan? Szabad?
- Te látod először,még anyuék sem voltak ott…
- De jó! – morzsolta a kezét izgatottan.
- Csapunk egy csajos estét… Bocsi Jin Ho…- néztem rá mosolyogva.
- Semmi baj…- legyintett.
- És egyébként mi újság? –kérdeztem tőle.
- Semmi különös,papírmunka ezerrel,láttam ám az új kliped… Nem tudtam ,hogy te ilyet is tudsz. - vigyorgott.
- Mármint ,hogy tudok táncolni,vagy hogy tudok szexin táncolni?
- Hmm Mindkettő… - nevetett.
- Úgy irigyellek Won Bin olyan helyes…- áradozott Mi Hi.
- Igen az!
- Élvezted a táncot mi? –húzogatta a szemöldökét Jin Ho.
- Ahh… perverz.. –legyintettem a számat félrehúzva.
- Láttam a lapok összehoztak Hong Kival is.
- Ohh igen,még az elején!
- Az elején? Nem olvasol újságot?
- Ma nem olvastam miért?- elém tolta a mai újságot.
„ Most már szinte biztos,hogy Oh Ha-Heul és Lee Hong Ki egy pár,hiába próbálják tagadni,biztos információk szerint a csók is elcsattant már. Rengeteg helyen látják őket együtt vidáman cseverészni. Hong Ki állítólagos volt barátnője elárulta nekünk,hogy Oh Ha-Neul miatt szakítottak.”
Csak pislogtam a cikk láttán,és nem hittem el,hogy Keiko chan ilyen bosszút akar állni rajtam. Nem akarom,hogy rólunk legyen teli a média,és ő ezt tudta,ezért vág vissza ezzel. A nők mindig tudják,hogy kell bosszút állni egy másik nőn… Ideges lettem,de nem mertem mutatni Jin Ho előtt.
- Áhh,sose fognak leszállni rólunk a riporterek. Pedig csak barátok vagyunk.
- Ahogy láttam,elég jól elvoltatok a Kulturális Központban!
- Ott voltál? Miért nem jöttél oda?
- Nem akartam zavarni!
- Dehogy zavarsz Jin Ho! Legközelebb igenis gyere oda,hogy be tudjalak mutatni nekik.
- Oké! – mosolygott.
- Mehetünk Mi Hi?
- Aha!
Az autóban szegény Mi Hi kétségbeesetten ült mellettem az anyósülésen,de szerencsére épségben odaértünk.
- Wow.. Milyen szép környék…- forgott körbe az udvaron. - Szebb mint a picike lakásod.
- Még nem is láttad a lakást!- szálltunk be a liftbe.
- De biztos szép! –mondta kicsit megkésve.
- Úr Isten! –állt meg előttem hírtelen,aminek következtében beleütközetem a hátába.
- Mi van ?
- F…. F…. F…
- Mi van? –néztem el a válla mellett.
- Ja,hogy FT ISLAND.- léptem ki mellé,ahogy megpillantottam a fiúkat. Nagy bőröndöt húztak maguk után.
- Élőben még helyesebbek… - mondta ragyogó szemekkel.
- Te tényleg nagy primadonna vagy!
- Én mondtam! –sétáltunk feléjük.
- Hová utaztok? –néztem a vidám bandára.
- Hong Kong-ba… - válaszolta Min Hwan.
- Értem. - bólogattam. - Jajj,szeretném bemutatni az egyik legnagyobb primadonnát Mi Hi-t.
- Szia Mi Hi! –mondták kórusban vigyorogva. Mellettem Mi Hi úgy olvadt mint a fagyi.
- Kár hogy itt kell hagynom a barátnőmet!- csipkelődött Hong Ki.
- Olvastad az újságot? – bámultam a földet. - Majd ha visszaértetek,akkor szeretnék veled beszélni.
- Baj van?
- Nincs! Csak tisztázni akarok valamit. Nem gondoltam volna Keiko-Chan-ról.
- Csak ő lehetett ugye? Csak ő tudott a csókról…
- Mi ? Mi? Csók? –meresztette ki, apró szemeit Mi Hi…
- Hehe… - tapasztottam a kezem a szájára…- Felejtsd el!
- Miért? – vette le a kezem a szájáról és levegő után kapott,mintha az orrát is befogtam volna és nem tudott volna lélegezni.
- Mert ez az egész nekem ciki!- sziszegtem neki kimeresztett szemekkel. Nem mondott semmit. Inkább a fiúkat boldogította,és elterelte a témát.
- Fiúk,olyan jól néztek ki! Szeretnék veletek egy képet.
- Most? –kérdeztem tőle…
- Mikor máskor? Lehet többet nem is látom őket…
- Dehogynem! Majd még úgyis elhozlak ide… a szomszédaim,biztos,látni fogod még őket. - toltam el a fiúk mellett nagy iramban.
- Jó utat! Vigyázzatok magatokra! –néztem vissza rájuk.
- Ha visszaértünk beszélünk!- mondta Hong Ki kicsit lehangoltan.
- Oké! –kiabáltam neki.
- Szomszéd? –kiabálta Mi Hi.
- Mit kiabálsz? Tiszta hülyének néznek…
- Kit érdekel? – erre már nem is válaszoltam,intettem még a fülig érő szájú fiúknak és betoltam a lakásom ajtaján.
- Mi Hi… kikészítesz… - dobtam le a táskám a kanapéra.
- Bocsi! Csak ha elkap a hév,akkor nem tudok leállni és mindent egyszerre akarok.
- Mióta? Nem voltál ilyen! Hogy tud egy ember így megváltozni?
- A környezetemben volt elég ráhatás…- nézett rám oldalra billentett fejjel.
- Nehogy azt mond,hogy én rontottalak meg! –ültem le a kanapéra.
- Nem mondtam! – huppant le mellém.
- Na és mesélj,mi van köztetek Hong Ki-val? Mi volt az a csók?
Elmeséltem neki mindent Hong Kiról Min Hwanról és rólam.
- Nem vagy te mindkettőbe szerelmes?
- Mi ? Ne beszélj hülyeségeket.
- Egy külső szemlélő mindig többet lát,és én most jelenleg ezt látom.
- Én viszont érezném,ha így lenne!
Nem mondom,hogy nem gondolkodtam el a dolgokon… Mert a saját érzéseimet sem tudom,talán többet jelentenek nekem ők ketten,mint

23.fejezet! Egy nap a bevásárlóközpontban!

Épp Sang Me-ra vártam ,aki tegnap ugyan keresett,de nem tudtam vele beszélni ügyes bajos dolgaim miatt. Ma mindent bepótolunk és az egész délutánt együtt fogjuk tölteni és rengeteget fogunk vásárolni.
A lakás aulájában vártam nyakig beöltözve,mert odakint nagyon hidegre fordult az idő,mivel November vége közeledik,az sem kizárt,hogy havazni fog.
Meg is érkezett,hasonlóképen beöltözve,puffos dzsekibe és majdnem a feje búbjáig betekerte magát a sállal. Idejét sem tudom,hogy mikor voltunk együtt mint két barátnő. Majdnem egy hónapig szabin volt és ráadásul Jejun laknak a szülei és oda ment látogatóba,telefonon beszéltünk,de csak pár percet,ami nem pótolja a találkozást. Erre az egy hónapra nem volt stylistom,de nagyon nem is kellett,mert az albumhoz megvannak a ruhák,a sminkről és hajról meg gondoskodtak más emberek…

- Miért nem veszed fel a telefont?
- Nem is csörgött. –tapogattam végig a zsebem,majd a táskámban kezdtem el kotorászni,de nem volt eredménye.
- Elhagytam volna? – néztem Sang Me-ra.
- Nézzük meg a lakásba,biztos,hogy ott kell lennie,útközben elmondok valami nagyon fontosat,mert már nem tudok várni.
- Oké!- szálltunk be a liftbe.
- Szóval tudod,hogy eljegyeztek!
- Igen! –nyomtam meg a 2-es gombot a liftben. A lift szép lassan araszolt felfelé,de Sang Me csak csendben szedte össze a gondolatait…
- Baj van? –nyílt ki a lift ajtaja.
- Nem dehogyis! Tudod,hogy hamar össze akarunk házasodni és ennek meg is van az oka.
- Bökd már ki!- ütöttem be a zárba a kódot.
- Kisbabám lesz!
Eltátottam a szám és egy sikítást hallattam. Úgy sikítottam ,mint amikor a fangirl-ek meglátják az imádott idoljukat és nem bírnak magukkal. Magamhoz szorítottam és remegtem az örömtől.
- Mi a franc? –jelent meg a díszes ötös a hátam mögött.
- Babát vár!- mutattam Sang Me-re.- Hát nem csodálatos?
- Gratulálunk!- vigyorogtak ránk nagy szemekkel.
- Úgy látom jobban örülsz ennek,mint mikor debütáltál. - nézett rám meghatódva.
- Hát hogyne!!! Egy apró élet van benned… van ennél szebb vagy jobb dolog? Kicsit irigyellek!
- Ha-Neul…
- Ugyan ne értsétek félre,ez a legjobb hír,amit kaphattam,mennyit fogok babázni… Örülök,hogy boldogok vagytok! És melyik hónapban vagy?
- Hát,ne akadj ki,de a 4. hónapban…
- Mi? –néztem rá döbbenten.
- Azért voltam ennyit szabadságon,mert a 3. hónap után rengeteg vizsgálaton kellett átesnem.
- Áhh értem…menjünk vásárolni. Jöttök fiúk?
- Persze! –vágta rá Hongki.
- Csak annyit kell mondani,hogy vásárlás,és nem kell tőle megkérdezni,akar e menni.- magyarázta Jong Hun,amin mindenki vidáman kacarászott.
- Most mi van? –vágott durcás fejet Hongki.
- Semmi-semmi! Menjünk! –ragadtam karon és húzni kezdtem a folyosón.
- Gyertek már!- néztem hátra a többiekre.
- A telefonod nem kell Ha-Neul?
- Ohh,de ….már tudom ,hol hagytam. - szaladtam vissza és bementem a konyhapulton felejtett telefonomért.

Elmentünk a Kulturális Központba és egy bababoltban kötöttünk ki.
- Nézzétek de cuki! –emelt fel,egy színekben jócskán gazdag babaruhát.
- Ugye nem akarod,hogy a gyereknek olyan ízlése legyen mint neked? –néztem rá.
- Miért? –durcázott be.
- Te vennél ilyet a gyerekednek?
- Igen!
- Előre sajnálom…- billentettem le a fejem. - ebben úgy nézne ki,mint azok a lufis művészek,akik festéket tesznek a lufiba és dartsoznak vele. Na ,az ő ruhájuk néz ki így! –mutattam a látszólagos babaruhára.
- Szerintem jó! Sang Me,tetszik?
- Nem!- válaszolta röviden és tömören. Majdnem megpukkantam a nevetéstől.
- Nekem igenis jó ízlésem van!
- Amit a körmöd bizonyít. - vigyorogtam rá.Nem sértődött meg,de azért vetett néhány pillantást rikító neon zöld körmeire.
- Ez a cuki! –mutattam fel egy kis ruhát „tiszta apja” felirattal.
- Honnan tudod,hogy hasonlítani fog az apjára?
- Biztos,hogy hasonlítani fog rá.
- Nem biztos.
- Néha tök fárasztó vagy tudsz róla?
- Miért? Nem biztos,hogy fog rá hasonlítani.
- Akkor kire hasonlít majd? Rád? –pislogott rám nagy meglepett szemekkel.
- Nekem semmi közöm az egészhez! –vigyorgott.
- Gondoltam… - mondtam lehangolóan.
- Elvagytok! –nézett ránk Sang Me.
- Csak ahogy szoktak…- kontrázott rá Jae Jin.


HONG KI POV:

A babacuccokból kicsit elegem volt,mert nem találtam ott magamnak semmit. Ha-Neul és Sang Me vidáman ballagtak előttünk,úgy látszott élvezték a megfürdést a baba dolgokban. De hisz nők,mi másra is számítottam… Na,jó bevallom én is élveztem,de egy óra után már kezdtem unni. Ha-Neul rátapadt egy kirakati üvegre. Amit nagyon bámult,az egy violin kulcsos nyaklánc volt,ami úgy csavarodott,hogy szív alakot formált. Kövekkel volt kirakva ,de nem volt csicsás,nagyon szép volt.
- Tetszik? –kérdeztem tőle.
- Igen,ebben az üzletben gyönyörű láncok vannak! –mosolygott ,majd továbbszaladt Sang Me után.
Megvártam míg a többiek nem figyelnek és bementem a boltba megvenni a láncot. Zsebre raktam és mint aki semmit sem csinált csatlakoztam a többiekhez.
- Hol voltál? –kérdezte Jong Hun
- Áhh csak láttam egy klassz cuccot ott,de végül nem vettem meg…
- Hogyhogy?- vigyorgott.
- Spórolok! –nevettem.

Az idő gyorsan elment ,besötétedett és mi a nagy pakkokkal hazamentünk.
Hullani kezdett a hó,a szobából pont ráláttam az épület udvarára. Beültem az ablakomba nézni a hóesést a láncot szorongatva. A hold nagyon szépen világított volna,ha a hófelhők nem takarták volna olyan makacsul.
- Lent biztos szebben esik! –öltöztem fel és lementem az udvarra.
- Hát te? –lepődtem meg a padon ücsörgélő Ha-Neul láttán.
- Lejöttem nézni a hóesést… lentről szebb. –mintha csak a gondolataimban olvasott volna,vagy én az övében?
- Minden oké? –ültem le mellé.
- Persze,csak elgondolkodtam,hogy Sang Me csupán 1 évvel idősebb mint én és 5 hónap múlva anya lesz,bezzeg én még a lehetséges apát se találtam meg,nem mintha annyira keresném,csak ilyenkor gondolkodom el,hogy valójában kicsit magányos vagyok. - mosolygott. - De most nem igazán szeretnék kapcsolatot,lefoglal a munka… Bonyolult lehet egy kapcsolat ilyen helyzetben …nem?
- nézett rám. Kezemben szorongattam a láncot,de nem volt bátorságom odaadni neki.
- Keiko - channal minden rendben?
- Ühüm… - hogy mondjam el neki,hogy még aznap este szakítottam vele?
- Igazság szerint ….szakítottunk.
- Ohh… - lepődött meg. - Sajnálom. Jól vagy?
- Igen,köszi.
- Igazán aranyos volt pedig.
- Az volt! –bólogattam.
- Kár hogy nem látni a csillagokat. - nézett fel az égre. - Mindenkinek van egy csillaga fent az égen. Minél fényesebben ragyogsz,annál nagyobb. A tiéd biztos nagyon nagy! –mosolygott rám angyali ártatlansággal. Megmarkoltam a zsebemben a láncot.
- Akkor bármerre is járunk mindig egy helyen leszünk?-kérdeztem.
- Igen! –mosolygott.
- De mi van akkor ha eltakarnak a felhők?
- Attól még ott leszünk! –állt fel.
- Jó éjt Hong Ki! – mosolygott rám és elsétált a friss hótakaróban hagyva a lábnyomát.
Elővettem a zsebemből a láncot ,hátradőlve elnyúltam a padon és a magasba emeltem.
- Egyszer biztos,hogy odaadom neki. –Leengedtem a kezem és becsuktam a szemem. Hagytam,hogy a hideg hópihék elolvadjanak az arcomon.

22.fejezet! Egy kellemetlen szituáció!

Reggel Min Hwan ölelő karjai között ébredtem fel. Nagy meglepettségemet mosoly követte,amilyen édesen aludt félig elfordítva a fejét,szája résnyire volt kinyitva és mélyeket szuszogott. Nem tudom hogy kerültünk ebbe a szituációba,de ha most külső szemlélőként látnám magunkat azt mondanám,hogy szerelemes pár vagyunk…

Gyorsan kiráztam a gondolatokat a fejemből és óvatosan kimásztam Min Hwan mellől,aki ugyan csámcsogott kettőt,de nem ébredt fel és reméltem senki nem is fog. Hajamat hátratúrtam,miközben lehajoltam a cipőmért,majd szépen lassan ki akartam osonni az ajtón,de még visszanéztem,hátha felébredt. Hirtelen valaki elkapta a csuklóm és berántott az egyik szobába. Semmit sem láttam! A hátam nekicsapódott a falnak és a fejemnél ,bal oldalt egy kar támasztotta a falat. Tekintetem végigsuhant a karon,le a csupasz mellkasra,majd az arcra.
- Hong Ki! –pirultam el,a félmeztelen,vizes hajú férfi láttán.
- Jó reggelt! –dadogtam.” Csak ennyit tudok mondani egy ilyen szituációban? Mi van velem?” Csak kacéran mosolygott hegyes kis fogait kivillantva.
- Mit akarsz? –szegeztem neki a kérdést rezdüléstelen arccal.
- Semmit!
- Akkor minek rángattál ide?- néztem el a válla felett… gondolom ez az ő szobája… Ízlésesen volt berendezve,a falon polcok,egy óriási gardrób szekrény könyvek és mangák…. Nagyobb szobára gondoltam,de ahhoz képest ez elég picike volt. Az ágya,úgy volt hagyva,ahogy kimászott belőle,átfutott az agyamon a gondolat,hogy még biztos meleg…. Teljesen elkalandoztam…
- Elengedsz? –néztem csillogó szemeibe,de tekintetem egy pillanatra letévedt kidolgozott felsőtestére. Elfordítottam a fejem és próbáltam nem rá nézni és mutatni milyen zavarban vagyok,de valószínű piros arcom mindent elárult. Túl közel volt,éreztem a tusfürdőjének bódító illatát.
- Hazamehetnék?
- Persze! Csak gondoltam meg akarod magad kímélni Sang Me kombinálásától,hogy öt fiú lakásán töltötted az éjszakát,- lökte el magát a faltól- ráadásul Min hwan karjaiban,ugyanis kint dörömböl az ajtódon.
Csak pislogtam rá,de úgy döntöttem nem foglalkozom vele,de volt abban valami amit mondott,így az ajtóhoz fordulva résnyire kinyitottam és kikukucskáltam.
- Mit csinálsz?
- Mit gondolsz?
- Nem tudom –rázta a fejét becsukott szemmel.
- Szerinted mit gondolnának a fiúk,ha meglátnák,hogy a szobádból megyek ki,és te ráadásul… mutogattam ide-oda a mellkasát megcélozva.
Keresztbe tette a kezét a mellkasán az egyik lábát kicsit felhúzta és „Jajgatott”
- Jujjj… - színészkedett tovább vékony hangon. - Még a végén azt fogják gondolni,hogy megrontottál. - vette fel végül a pólóját.
Odamentem hozzá,nagy határozott léptekkel és sípcsonton rúgtam,mire ő lerogyott az ágya.
- Igazán leszokhatnál a szadizmusról. - fogta a lábát sziszegve.
- Még hogy én rontalak meg? Nem is tudom ki rángatott be ide félmeztelen!- mondtam kissé indulatosan.
- Akkor én akarlak megrontani!- rántott le maga mellé az ágyra a csuklómnál fogva.
- Mi? –pislogtam rá és próbáltam kirángatni a kezem a szorításából ,de ő stabilan tartotta azt.
- Hülye vagy?
- Ugyan ne vedd komolyan! Csak viccelek! Mit szólna a barátnőm ha kikezdenék veled? –elengedte a kezem és felállt.
- A barátnőd?
- Igen! –törölte át a haját még egyszer a törölközővel,ami végig a nyakában lógott.
De hisz tegnap megcsókolt,vagy nevezzük puszinak,kinek mi tetszik. Nem tudtam hová rakni a szituációkat és a tényeket.
- Ha az lennék a barátnőd,már rég lapátra tettelek volna,ha így viselkednél más lányokkal,mint most velem. - álltam fel és elindultam az ajtó felé.
- De nem vagy a barátnőm.
- Nem! De tényleg sajnálom őt…
- Ugyan Ha-Neul,hisz mi csak barátok vagyunk nem? - Megálltam az ajtóban,mert igaza volt,de a barátok nem csókolóznak és flörtölnek egymással.
- Tudom,hogy neked ez csak szórakozás,az,hogy beveted a Hong Ki sármot,azt hiszed,mindig mindenkinél hatni fog,csak tudnám mit akarsz tőlem… - a választ már nem vártam meg,egyenesen kimentem az ajtón,nem is érdekelt a válasz…ám pechemre Jong Hun-ba ütköztem.
- Hát te? –mutatott a hátam mögött lévő ajtóra.
- Megrontottam az énekest!- mosolyom inkább bájvigyor volt. Úgy sem hiszik el,a fordítottját hamarabb…
- Noona! - érkezett a hang a közelből.
- Munka után eljössz velünk szórakozni kicsit? Ma beterveztünk egy kis karaoke-t estére. –jelent meg a díszes csapat.
- Nem fogok zavarni?
- Nem! –mondta Seung Hyun. –Mindig jót röhögünk rajtad!
- Ez túl őszinte volt!- vigyorogtam.
- Máskor is! –bólogatott.

HONG KI POV:

Az este és a reggel történtek kavarogtak a fejemben ,ugyan részeg voltam,de határozottan emlékszem rá,hogy a szánk összeért. Reggel lehet túlzásba vittem,de ahogy láttam nála is hatott az a bizonyos Hong Ki sárm.
- Keiko!- köszöntem egészen friss barátnőmnek,aki ugyan szép,formás,gyönyörű fehér bőrrel,hosszú fekete hajjal,de csak egy Ha-neul „pótlék”.
Bűn ha úgy járunk valakivel,hogy közben mást akarunk elfelejteni? Gondolom idővel majd beleszeretek!

- Hamarosan találkozunk a fiúkkal jó? –kérdeztem tőle,de inkább állításnak szántam.
- Jó!- mondta egyszerű őszinteséggel.
Elindultunk a karaoke bárba ,amit megbeszéltünk a többiekkel. A szobát keresve szemben jött velem Ha-Neul ,Won Bin-nal az oldalán.
- Sziasztok! –köszönt nekünk Ha Neul!
- Sziasztok! –köszöntünk vissza.
- Szia! Ha-Neul vagyok!
- Keiko! –fogtak kezet.
- Ohh ,Japán vagy?
- Csak félig!
- Ohh… értem! Már sokat hallottam rólad.
- Igazán? –nézett fel rám pirosan. Sokat hallott róla? Hisz csak reggel mondtam meg neki,hogy van barátnőm.
- Mehetünk? –lépett el mellettünk.
A többieknek is bemutattam Keiko-t. Természetesen mindenki hozta a formáját… Rengeteget énekeltünk ,de Keiko nem volt hajlandó énekelni,arra hivatkozott,hogy rettenetes rossz hangja van.
- A tegnapi nap nagyon jó volt,máskor is játszhatnánk ilyet. - mondta Jae Jin.
- Én kimaradok belőle,ha lehet. - emeltem fel a kezem.
- Igaz,több lány kellett volna.
- Igen,és akkor nem kellett volna annyi ciki dolgot csinálnom.
- Ciki? –kérdezte Keiko.
- Noona talált egy játékot,ami teli volt ciki feladatokkal,de meg kellett csinálni őket,bármi áron.
- És miket csináltatok?
- Hong Ki,beöltözött Ha-neul ruhájába és úgy táncoltak. - nevetett Jae Jin,amit én kicsit sem találtam viccesnek.
- Biztos vicces lehetett. - nézett rám nevetve Keiko. Elmosolyodtam és tovább kortyoltam a limonádém.
- Mit csináltatok még?
- Hmm.. lássuk csak?- gondolkodott Jae Jin, Legszívesebben leszúrtam volna a tekintetemmel,de nem vette a lapot.
- Ha-Neulnek meg kellett csókolnia valakit. - szinte éreztem ,hogy ezt fogja mondani.
- Megtetted?- nézett kikerekedett szemekkel a mellette ülő Ha-Neulre.
- Igyál! –nyomtam a kezébe az italát. Ha-Neul,rám nézett és láttam rajta,hogy mit gondol…,hogy most megiszom mind azt amit kavartam,nem tudtam a szemébe nézni és imádkoztam,hogy ne derüljön ki,hogy én voltam az aki megcsókolta.
- Ki volt az?
Ha-Neul csak ivott tovább nem beszélve,én sem néztem rájuk,de mindenki tekintete rajtunk volt. Keiko pillantása rólam Ha-Neulre vándorolt,de nem néztem rájuk. A következő percben nagy loccsanásra lettem figyelmes. Ha-Neul arcát beterítette a víz vagyis üdítő, én pedig lefagyva néztem az üres poharat tartó Keiko-ra.
- Te mit csinálsz? –ragadtam meg a kezét mérgesen.
- Megcsókolt!- mondta könnyes szemmel.
- NEM! Én voltam!Ő csak egy puszit akart adni,de én szemtelenül elfordítottam a fejem és így a számra érkezett,mindezt részegen. Kérj bocsánatot! –utasítottam.
- Nem szükséges! –állt fel egy adag papír zsebkendővel a kezében Ha-neul.
- Keiko,sajnálom,nekem józanabbnak kellett volna lennem és odafigyelni,de biztosítalak az a puszi semmit nem jelentett nekünk és nincs köztünk semmi,soha nem is lesz. - az utolsó pár szónál a szemembe nézett. A szavai marták a testem minden egyes porcikáját. A mondókája végén ,meghajolt és távozott.

HA-NEUL POV:

Életemben nem volt még megalázóbb az előző szituációnál,a sírás fojtogatta a torkomat.
-Ha-Neul! –kiabált utánam Hong Ki. Nem álltam meg csak gyors léptekkel mentem tovább a nap sárgára festett kihalt folyosón.
- Ha-Neul!- ragadta meg a kezem.- Sajnálom,hogy Keiko…
- Mondtam már,hogy nem lényeg!- szakítottam félbe. - Mi hibáztunk nem ő! Többet ne bántsd meg Keiko-Chan-t! Rendben? –Csak nézett rám,nem mondott semmit.
- Azt hiszem hazamegyek!
- Hazakísérünk!
- Nem szükséges! Szórakozzatok jól! –hátat fordítottam és elmentem.
Egyenesen haza vezetett az utam vagyis csak vezetett volna,ugyanis Won Bin hozott,a tömegközlekedésre meg nem mertem felülni.
- Hallo? Won Bin,ne mond a nevem!- szóltam bele a telefonba. - Hazavinnél?
- Áhh így elszaladt az idő? Elköszönök a barátaimtól és rögtön ott leszek! –tette le a telefont.
Vártam a sötét aluljáróban,kicsit féltem,mert annyira kihaltan kísérteties volt.
- Mehetünk? –érkezett a hang a hátam mögül. Ijedtemben ugrottam egyet,miközben megfurdultam.

- Min Hwan,te hogy kerülsz ide? –lepődtem meg a számra tapasztva a kezem.
- Hyung nem tud engem becsapni,tudtam,hogy te hívod és megkértem,hogy hagy vigyelek én haza! Nem bánod?
- Őszintén? Nekem már mindegy,csak érjek már haza.
Mosolyogva nézett rám és odasétáltunk a kocsijához,még az ajtót is kinyitotta nekem udvariasan.
Az út 20 percig tart a nagy forgalomban, az első 10 percben csak bambultam ki az ablakon,a hajamban éreztem a limonádé illatát.
- Ne haragudj Hong Ki-ra! Csak nem tud gondolkodni mikor iszik.
- Nem haragszom! De sajnálom szegény Keiko-t.
- Miért?
- Hong Ki nem épp a legtisztességesebb barát.
- Ez nem igaz Hong Ki Hyung nagyon tud szeretni és ez a szituáció is csak azért volt,mert nagyon nagyon szeret valakit.
- Örülök neki,ha tényleg ennyire szereti Keiko-t.
- Tényleg? –kérdezte. Tényleg örülök?Vagy azért vagyok ilyen szomorú,mert rosszul esik? És ha igen,miért esik rosszul?
- Ühüm…- nyögtem végül.
Nem kérdezett többet,valószínűleg arra várt,hogy én folytassam,de inkább úgy döntöttem,hogy nem feszegetem a témát ,mert egyre rosszabb lelki állapotban kezdtem magam érezni.