27.fejezet! Egy ajándék!

Reggel arra ébredtem ,hogy valaki a fenekemet babrálja. Amint kinyitottam a szemem Seung Hyun hosszú lábai próbáltak letúrni a kanapéról.
- Tiszta retek a talpad!- mondtam neki álmos hangon.
-Mi? –nézett fel, égnek meresztett hajával.
- Nem szoktál fürdeni? –nevettem.
- Miért? –ült fel.
- Piszkos a lábad!
Bambán fordította maga felé a lábát.
-Ohh… biztos azért,mert tegnap egész végig mezítláb mászkáltam… de egyébként szoktam fürdeni. - mosolygott.
- Ahha…. Én is ezt mondanám,bár az öntisztulás pár nap alatt beindul,ne aggódj!
Ezen annyira nevetett,hogy felébresztette a földön ide-oda tekergőző bandát.
- Mi van már? –ült fel Jae Jin.
- Mint egy kosár csipás macska. - álltam fel a szemüket dörzsölgető banda előtt.
- Csodálom,hogy tudtok így aludni.
- Meg van szokva,kászálódott fel Jong Hoon.
- Áhh értem…- bólogattam.
- De szép láncod van! Nem is láttam tegnap. - mutatott a nyakamra Seung Hyun.
- Milyen lánc? –kaptam a nyakamhoz és valóban volt egy lánc a nyakamban. Gyorsan kikaptam ,hogy jobban szemügyre tudjam venni. És az a lánc volt,amit a Kulturális Központban láttam a kirakatban. Tátott szájjal néztem , nem értettem az egészet.
- Hol van Hong Ki Hyung? –kérdezte Jae Jin.
Nem tudtam csak egy emberre gondolni.
- Sajnálom fiúk,hamarosan találkozunk …. sietek. - szorítottam a markomba a láncot és felkapva a táskámat hazáig futottam. Az FT Island rezidenciájának az ajtaja nyitva volt,gondolkodás nélkül bementem,de nem jól tettem!
- Úr Isten! –néztem kimeresztett szemekkel az egy száll törölközőben feszítő Hong Ki láttán. Gyorsan elfordultam.
- Sajnálom,nyitva volt az ajtó! – Az arcom lángokban állt,soha nem voltam még ilyen zavarban.
- Felöltöznél?- kérdeztem.
- Csak nem zavarban vagy?
- Szerinted? – néztem rá vissza gúnyosan,de gyorsan vissza is kaptam a tekintetem,mielőtt megengedtem volna magamnak azt a luxust,hogy végigmérjem tetőtől talpig.
Nem néztem rá,de a levegőben éreztem a mosolyát,mintha bódító illata lett volna és ha nem látod az arcát,akkor is tudod,hogy mosolyog. Mikor már nem volt a láthatáron,lehuppantam a közeli kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem,majd próbáltam legyezni pipacs vörös arcomat.
- Hogy én mindig ilyen ciki helyzetekbe kerülök,ha nem velem történne,akkor meg lennék lepődve.
- hadartam el gyorsan. - Olyan meleg van itt.
- Én szinte fázok. – jelent meg Hong Ki világoskék farmerben és szürke pólóban.
- Sikerült felöltözni?- amint kimondtam e két szót,rögtön a számba is haraptam becsukott szemmel!
- Segíteni akartál?Miért ne szóltál?
- Marha vicces! – vigyorogtam. - Én csak azért jöttem,hogy kérdezzek valamit.
- Na,mi volt ilyen sürgős.
- Oh,ha zavarlak,vissza is jöhetek!
- Tőlem!
- Később nem érek rá.
- Akkor minek ajánlottad fel?- vigyorgott és leült egy zacskó chipsel mellém és bekapcsolta a TV-t.
- Miben segíthetek?
Elé tartottam a láncot,de csak rám nézett nagy barna boci szemeivel és pislogott.
- Nagyon szép! –tért vissza a TV bámuláshoz,közben vadul ropogtatott.
- Te tetted a nyakamba igaz? –nem kaptam választ,csak csámcsogott tovább.
- Hong Ki! –emeltem fel kissé a hangom.
- Mi van? –emelte fel ő is.
- Ezt nem fogadhatom el!
- Miért?
- Azért,mert ez egy olyan ajándék…
- Milyen?
- Túl nagy ajándék!- néztem rá.
- Ez csak egy egyszerű lánc,amit azért vettem,mert karácsonyi ajándéknak szántam. Ha nem kell dobd ki.
- Mi? Csak ilyen egyszerűen?
- Én mit csináljak vele?
- Add a barátnődnek,vagy hord te.
- Nem az én ízlésvilágom a barátnőmnek meg másmilyent vennék. - magyarázta.
Tartottam a markomban a láncot és bambultam a nyitott tenyeremet. Nem tudtam,hogy elfogadhatom e,de ha visszautasítom,akkor féltem,hogy megbántom.
- Akkor… Köszönöm!
- Helyes! –nézte a tenyerem és elvette a láncot,óvatosan átnyúlt a nyakamon és beakasztotta. Teljesen belepirultam.
- Nézzenek oda cuki is tudsz lenni!- csípte meg az arcom.
- Ne csináld már…. Tök zavarban vagyok!
- Ezt nem hiszem el.. Teee?
- Sosem kaptam még ékszert. - Olyan meglepődve nézett rám,nem hitt nekem.
- Nyugodtan elhiheted.
- Nekem ez hihetetlen. - evett tovább. Csak a láncot fogtam a nyakamban,úgy döntöttem nem vitatkozom vele. Fél szemmel rám nézett és chipsel kínált. Kettőnk közé tette és tévéztünk a reggeli órákban.

- Hahó!- kiabált Jae Jin a bejárati ajtóból.
- Itt vagyok! –kiabált vissza teli szájjal. Gyorsan felpattantam ,nehogy félreérthető legyen a helyzet.
- Már mész? –nézett fel rám Hong Ki.
- Ideje lenne nem?
- Szia Noona! Ide siettél Hong Ki-hoz?
- Csak megbeszéltünk valami fontosat. - néztem Hong ki-ra.
- Ja,valami fontosat kellett megbeszélnünk. - nézett fel rájuk a kanapéról sűrűket pislogva. Mikor beszélgetésünket megzavarta a telefonom csörgése.
- Bocsi! –néztem a kijelzőt,de nem volt ismerős a szám. - Hallo?
- Szia Ha-Neul! Young vagyok! –szólt bele a nagyon is ismerős hang.
- Szia! – néztem nagyon is komoly arccal,amit a többiek láttak is rajtam,mert furcsán néztek rám.
Intettem nekik a kezemmel,hogy nincs semmi baj,majd elfordulva tovább folytattam a beszélgetést.
- Azért hívtalak,hogy ez lett az új számom és már olyan régen beszélgettünk ,délután nem találkoznánk? Csak tudsz rám szánni,egy kis időt.
- Persze! A fan meeting után találkozhatunk.
- Akkor a régi lakásodnál foglak várni.
- Rendben ott leszek! –tettem le a telefont.
- Most megyek fiúk,mert a fan meeting előtt van még pár elintéznivalóm. - köszöntem el a fiúktól és a kijárat felé vettem az irányt.
A nap olyan gyorsan telt a fan meetingen elsírtam magam a meghatottságtól,mert annyira sokan jöttek el és annyira lelkesek voltak,hogy meghatódtam.
- Kwang! Taxival megyek,még találkozom egy régi barátommal!
- Biztos?
- Igen,majd a holnapi napot meg megbeszéljük este! Jó?
- Oké! Majd hívlak!
- Rendben! –köszöntem el tőle és elindultam a régi lakásomhoz. Young már a lépcsőmön ült és várt rám.
- Ha-Neul? Nézzenek oda de csinos vagy! –mondta felállva a lépcső 2. fokáról.
- Szia! –pirultam el. - Be megyünk? –alaposan körülnéztem,hogy nem e lát valaki,nem szeretnék újabb kellemetlen újságcikkeket. A lakásom ugyanolyan volt mint ahogy itt hagytam. A ruháimon kívül szinte semmit nem hoztam el innen.
- Ülj le! - néztem be a szekrényembe.
- Soju? Sör? Narancslé?
- A sör jó lesz! –mosolygott.
- Szóval hogy megy sorod? –ületem le vele szembe.
- Jól!
- Sang Mi jól van?
- Igen! Babát vár.
- Ohh… - lepődtem meg. –Gratulálok!
- Meglepett?
- Egy kicsit,de számítottam rá! –mosolyogtam rá.
- Sajnálom ,hogy fájdalmat okoztam.
- Mi?
- Tudod!
- Nem Young ,nem tudom!
- Ha- Neul,nem kell megjátszanod magad többet,tudom,hogy szerelmes vagy belém.
- Mi? – annyira váratlanul ért,hogy nem tudtam hogy elsírjam magam,vagy kinevessem.
- Honnan tudtad? –nem néztem a szemeibe,csak a sörös dobozt forgattam az asztalon.
- Régóta tudom! Egyértelmű volt… de..
- De? Nem voltam elég jó neked?
- Nem erről van szó,tudod Sang Mi ügyvéd,tehetős háttérrel és magas pozícióval.
- Áhh szóval azért nem kellettem,mert egy senki voltam… Nincstelen,iskolázatlan.
- Ne így értetem!
- Ohh dehogyisnem! És most hogy pénzem és hírnevem van,így már megfelelnék? - Nem nézett rám,de a válasz egyértelmű volt.
- Teljesen félreismertelek! Egy számító alak vagy! Tűnj el!
- Ha-Neul ,nem így értettem…
- Nem érdekelnek a kifogásaid,azzal teli van a padlás… KIFELÉ! –ordítottam rá.
- Sajnálom!
- Azt elhiszem!- nem néztem rá,csak szép csendben becsukódott a bejárati ajtóm. A falamról mérgemben az összes posztert letéptem ,Young portréját szorongattam a kezembe,amit a falamról szedtem le,össze akartam tépni,de felszínre törtek azok az érzések,amikkel rajzoltam,nem volt szívem összetépni ,így csak összegyűrtem és az asztalra dobtam. Sírva felkaptam a Soju-s üveget és bevágtam magam mögött az ajtót!

HONGKI POV:


Egy fárasztó nap után ,lazításképp videó játékoztam a szobámban.
- Mindig akkor csörög,mikor épp nyerésre állok. - néztem a vadul zenélő mobilomra.
- Hallo?
- Kwang vagyok! Ha-Neul veletek van?
- Nincs!
- Nem veszi fel a telefonját. Taxival ment el egy barátjával találkozott. Megnéznéd,hogy otthon van e? Ha nincs próbáld már meg hívni,mert aggódom elég zaklatottnak tűnt.
- Oké! –raktam le a telefont. Elindultam a szomszédba,kopogtam,nem válaszolt senki,mivel tudom a kódot bementem,megkockáztatva,ha otthon találom Ha-Neult leüt egy palacsinta sütővel.
- Ha-Neul? –néztem szét mindenhol,de nem találtam! Müzli békésen szundikált a helyén de Ha-Neulnek nem láttam nyomát így tárcsáztam a számot.
- Ha-Neul? – szóltam bele a süket telefonba.
- Ha ott vagy szólalj már bele! Nem hallasz?
- Hallak!
- Akkor miért nem szólsz bele?
- Nincs kedvem társalogni Hong Ki!- szipogott.
- Sírsz?
- Nem!
- Akkor mi bajod van? – a hangnem kicsit gonosz volt.
- Semmi! –csapta le!
-Ha-Neul? –kiabáltam a telefonba…- A francba! – felkaptam a kabátom és elindultam a vakvilágba,azt sem tudtam hol keressem. A kávézó be volt zárva,ott nem találtam a régi lakásánál kötöttem ki,ahol láttam,hogy világít a lámpa az ajtó nyitva volt.
- Ha Neul? – az asztalon két sörös doboz a poszterek letépve egy összegyűrt papír volt az asztalon. Amikor kibontottam kezdtem megérteni a dolgokat. Eszembe jutott a domb,felsétáltam. Ott térdelt a hideg hóban egy üveg ,üres Soju társaságában.
- Ha-Neul? Normális vagy? –szaladtam oda hozzá. –Kelj fel! Beteg leszel! –felhúztam és hagytam,hogy rám támaszkodjon.
- Jól vagyok!
- Akkor miért kapcsoltad ki a telefonod?
- A telefonom?
- Hol a mobilod? – csak nézett az elsuhanó vonatokra.
- Ledobtad? –meresztettem ki a szemem,de beszélni már nem nagyon volt ereje,csak bólogatott.
- Uram atyám…
- Neked volt igazad!- dadogta- Végig tudta!
- Gyere mássz fel a hátamra!
- Nem akarok!
- Le tudsz menni a dombról magadtól? –néztem vissza rá!
- Nem!
- Akkor haladj! - felmászott a hátamra és elindultam vele a dombról lefelé.
- Olyan nagyot csalódtam! Mindig félreismerem az embereket. Ugye te jó barátom leszel?
- Nem fogsz bennem csalódni.
- Úgy szeretlek! – simította arcát a vállamhoz. Tudtam,hogy nem úgy érti….Mit mondhattam volna? Hogy én is nagyon szeretlek? Mire emlékezett volna belőle? Így nem mondtam semmit,de vadul dobogó szívem hangja elnyomta a közelben elsuhanó vonatok zakatolását.
A régi lakásához vittem és lefektettem,álomba szenderült én pedig felhívtam Jong Hoon-t.
- Hova tűntél?
- Ha-Neul-el vagyok! Berúgott és most nincs magánál.
-Ohh…
- Megtennéd,hogy felhívod Kwangot,hogy Ha-Neul jól van ,csak csúsztasson a holnap reggeli programon?
- Miért nem te hívod?
- Akkor mindent kérdezne ,és nem tudom a válaszokat!
- Oké!
- Köszi! És ne mond el a többieknek,hogy együtt vagyunk!
- Jó! –már majdnem letettem a telefont mikor Jong Hoon még így szólt:
- Hong Ki?
- Igen? - csend volt egy pár másodpercre.
- Semmi… Vigyázz rá!
- Oké! –tettem le!
Jól betakargattam Ha-Neult és felvettem a fűtést,amivel fél órát kínlódtam,mert egy olyan rozsdás darab volt,hogy nem tudtam vele mit kezdeni.
Leültem az ágya mellé. Fülemben vízhangzott ,ahogy azt mondta Szeretlek.
- Én is szeretlek! –suttogtam ,odahajoltam hozzá és puha csókot nyomtam a szájára.
- Ezt akarta mondani Jong Hoon,hogy ne használjam ki a helyzetet,és én pont ezt tettem.



HA NEUL POV:

Az éjszaka közepén rettenetes melegre ébredtem. A fejfájás hurrikánként csapott le rám.
- Hol vagyok? –kezdtem el tapogatni a sötétben. - Ez szerintem a régi lakásom. - kerestem az éjjeli lámpát és sikeresen fel is kapcsoltam.
Meglepetésemre Hong Ki , nyál csorogtatva feküdt az ágyam szélére hajolva. A látvány megmosolyogtatott,és egy percre el is tudtam felejteni a fejemben tomboló vér lüktetését. Kimászta mellőle,és betakartam az egyik takaróval,majd a fürdőbe vettem az irányt. Jól kimostam a régi fogkefémet és fogat mostam.
- Mi a francot csinálok Hong Ki-val a régi lakásomon? –támaszkodtam a mosdókagylóm szélére . Megmostam az arcom és lefröcsköltem a régi tükrömből bámuló önmagamat,majd visszamentem Hong Ki mellé a földre. Még mindig ugyanúgy,ugyanabban a pózban aludt.
- Sosem gondoltam,hogy neked lesz igazad… Végig azt hittem,hogy semmit sem sejt. - suttogtam halkan. A haja a szemébe lógott még jobban az átlagosnál. Odahajoltam és eltűrtem a haját az arcából. Egy percig elméláztam a hosszú szempilláin,és megsimogattam az arcát.
- Mit csinálok? –lepődtem meg magamon. - Tuti nem vagyok még józan… - dőltem le fél oldalt az ágy szélére. Becsuktam,majd kinyitottam a szemem és bámultam tovább a szundikáló Hong Ki-t.
- Tudom nem érdemlem meg ezt a kedvességet tőletek… nagyon hálás vagyok…. Köszönöm!- suttogtam.
- Nem tudok aludni! –fújtam fel az arcom ,mint egy lufit a térdeimen támaszkodva. Fél szemmel láttam,Hong Ki vigyorog.
- Jó reggelt! - mondta
- Neked is! Mit vigyorogsz?
- Semmit!
- Csak van valami!
- Mondom,hogy nincs!
- Jól van akkor! –pattantam fel! – Nem érdekel! Menni kellene nem? –mondtam lenézve rá.
- Hol a telefonom?- néztem szét.
- Nem emlékszel? Ledobtad a dombról!
- Mi?- Kiabáltam kimeresztett szemekkel.
- Nem kellemes reggel erre ébredni…- motyogott az orra alatt. - Tegnap részegen ledobtad.
-Neee… - guggoltam le elé,és a térdeimbe temettem az arcom. - Most mit csináljak?
- Veszel egy másikat.
- Hát,nem vagyok normális.
- Tudom!
- Kösz! –mondtam neki ,bánatos hanglejtéssel.
Elkezdte szedegetni a földről a letépett poszterek darabjait.
- Hagy! Majd én eltakarítom.
- Mivel idegesített fel ennyire?
- Végig tudta.. - szedtem össze a szemetet és kidobtam.
- Mit?
- Hogy szeretem,és azért nem kellettem neki,mert szegény és iskolázatlan voltam Sang Mi jobb partynak bizonyult. És volt pofája arra célozni,hogy a jelenlegi helyzetemben már megfelelnék az elvárásainak.
- Fáj a szerelem… - mondta.
Meglepődtem,mert olyan volt,mintha ő is szerelmes lenne.
- Szóval te is szerelmes vagy!
- Ez kérdés vagy állítás?
- Hmmm… mindkettő….- csak bólogatott,amivel egyben helyeselt is.
- Legalább neked összejött.
- Ki mondta ,hogy viszonzott szerelem?
- Nem az?
- Nem is tud róla! –állt fel és elkezdte rendezgetni a takarókat.
- Miért nem mondod el neki?
- Te miért nem mondtad el Youngnak?
- Igaz… - bólogattam. Nem feszegettem tovább a témát,inkább vártam,hogy majd folytatja.
- Már annak is örülök,ha néha láthatom!
- Fel a fejjel! –borzoltam össze a haját,de csak vigyorgott. Látszott rajta,hogy bántotta a viszonzatlan szerelem ,de nem tudtam jobban vigasztalni,mert tapasztalatból tudom,csak rosszabb lenne.