Reggel Min Hwan ölelő karjai között ébredtem fel. Nagy meglepettségemet mosoly követte,amilyen édesen aludt félig elfordítva a fejét,szája résnyire volt kinyitva és mélyeket szuszogott. Nem tudom hogy kerültünk ebbe a szituációba,de ha most külső szemlélőként látnám magunkat azt mondanám,hogy szerelemes pár vagyunk…
Gyorsan kiráztam a gondolatokat a fejemből és óvatosan kimásztam Min Hwan mellől,aki ugyan csámcsogott kettőt,de nem ébredt fel és reméltem senki nem is fog. Hajamat hátratúrtam,miközben lehajoltam a cipőmért,majd szépen lassan ki akartam osonni az ajtón,de még visszanéztem,hátha felébredt. Hirtelen valaki elkapta a csuklóm és berántott az egyik szobába. Semmit sem láttam! A hátam nekicsapódott a falnak és a fejemnél ,bal oldalt egy kar támasztotta a falat. Tekintetem végigsuhant a karon,le a csupasz mellkasra,majd az arcra.
- Hong Ki! –pirultam el,a félmeztelen,vizes hajú férfi láttán.
- Jó reggelt! –dadogtam.” Csak ennyit tudok mondani egy ilyen szituációban? Mi van velem?” Csak kacéran mosolygott hegyes kis fogait kivillantva.
- Mit akarsz? –szegeztem neki a kérdést rezdüléstelen arccal.
- Semmit!
- Akkor minek rángattál ide?- néztem el a válla felett… gondolom ez az ő szobája… Ízlésesen volt berendezve,a falon polcok,egy óriási gardrób szekrény könyvek és mangák…. Nagyobb szobára gondoltam,de ahhoz képest ez elég picike volt. Az ágya,úgy volt hagyva,ahogy kimászott belőle,átfutott az agyamon a gondolat,hogy még biztos meleg…. Teljesen elkalandoztam…
- Elengedsz? –néztem csillogó szemeibe,de tekintetem egy pillanatra letévedt kidolgozott felsőtestére. Elfordítottam a fejem és próbáltam nem rá nézni és mutatni milyen zavarban vagyok,de valószínű piros arcom mindent elárult. Túl közel volt,éreztem a tusfürdőjének bódító illatát.
- Hazamehetnék?
- Persze! Csak gondoltam meg akarod magad kímélni Sang Me kombinálásától,hogy öt fiú lakásán töltötted az éjszakát,- lökte el magát a faltól- ráadásul Min hwan karjaiban,ugyanis kint dörömböl az ajtódon.
Csak pislogtam rá,de úgy döntöttem nem foglalkozom vele,de volt abban valami amit mondott,így az ajtóhoz fordulva résnyire kinyitottam és kikukucskáltam.
- Mit csinálsz?
- Mit gondolsz?
- Nem tudom –rázta a fejét becsukott szemmel.
- Szerinted mit gondolnának a fiúk,ha meglátnák,hogy a szobádból megyek ki,és te ráadásul… mutogattam ide-oda a mellkasát megcélozva.
Keresztbe tette a kezét a mellkasán az egyik lábát kicsit felhúzta és „Jajgatott”
- Jujjj… - színészkedett tovább vékony hangon. - Még a végén azt fogják gondolni,hogy megrontottál. - vette fel végül a pólóját.
Odamentem hozzá,nagy határozott léptekkel és sípcsonton rúgtam,mire ő lerogyott az ágya.
- Igazán leszokhatnál a szadizmusról. - fogta a lábát sziszegve.
- Még hogy én rontalak meg? Nem is tudom ki rángatott be ide félmeztelen!- mondtam kissé indulatosan.
- Akkor én akarlak megrontani!- rántott le maga mellé az ágyra a csuklómnál fogva.
- Mi? –pislogtam rá és próbáltam kirángatni a kezem a szorításából ,de ő stabilan tartotta azt.
- Hülye vagy?
- Ugyan ne vedd komolyan! Csak viccelek! Mit szólna a barátnőm ha kikezdenék veled? –elengedte a kezem és felállt.
- A barátnőd?
- Igen! –törölte át a haját még egyszer a törölközővel,ami végig a nyakában lógott.
De hisz tegnap megcsókolt,vagy nevezzük puszinak,kinek mi tetszik. Nem tudtam hová rakni a szituációkat és a tényeket.
- Ha az lennék a barátnőd,már rég lapátra tettelek volna,ha így viselkednél más lányokkal,mint most velem. - álltam fel és elindultam az ajtó felé.
- De nem vagy a barátnőm.
- Nem! De tényleg sajnálom őt…
- Ugyan Ha-Neul,hisz mi csak barátok vagyunk nem? - Megálltam az ajtóban,mert igaza volt,de a barátok nem csókolóznak és flörtölnek egymással.
- Tudom,hogy neked ez csak szórakozás,az,hogy beveted a Hong Ki sármot,azt hiszed,mindig mindenkinél hatni fog,csak tudnám mit akarsz tőlem… - a választ már nem vártam meg,egyenesen kimentem az ajtón,nem is érdekelt a válasz…ám pechemre Jong Hun-ba ütköztem.
- Hát te? –mutatott a hátam mögött lévő ajtóra.
- Megrontottam az énekest!- mosolyom inkább bájvigyor volt. Úgy sem hiszik el,a fordítottját hamarabb…
- Noona! - érkezett a hang a közelből.
- Munka után eljössz velünk szórakozni kicsit? Ma beterveztünk egy kis karaoke-t estére. –jelent meg a díszes csapat.
- Nem fogok zavarni?
- Nem! –mondta Seung Hyun. –Mindig jót röhögünk rajtad!
- Ez túl őszinte volt!- vigyorogtam.
- Máskor is! –bólogatott.
HONG KI POV:
Az este és a reggel történtek kavarogtak a fejemben ,ugyan részeg voltam,de határozottan emlékszem rá,hogy a szánk összeért. Reggel lehet túlzásba vittem,de ahogy láttam nála is hatott az a bizonyos Hong Ki sárm.
- Keiko!- köszöntem egészen friss barátnőmnek,aki ugyan szép,formás,gyönyörű fehér bőrrel,hosszú fekete hajjal,de csak egy Ha-neul „pótlék”.
Bűn ha úgy járunk valakivel,hogy közben mást akarunk elfelejteni? Gondolom idővel majd beleszeretek!
- Hamarosan találkozunk a fiúkkal jó? –kérdeztem tőle,de inkább állításnak szántam.
- Jó!- mondta egyszerű őszinteséggel.
Elindultunk a karaoke bárba ,amit megbeszéltünk a többiekkel. A szobát keresve szemben jött velem Ha-Neul ,Won Bin-nal az oldalán.- Sziasztok! –köszönt nekünk Ha Neul!
- Sziasztok! –köszöntünk vissza.
- Szia! Ha-Neul vagyok!
- Keiko! –fogtak kezet.
- Ohh ,Japán vagy?
- Csak félig!
- Ohh… értem! Már sokat hallottam rólad.
- Igazán? –nézett fel rám pirosan. Sokat hallott róla? Hisz csak reggel mondtam meg neki,hogy van barátnőm.
- Mehetünk? –lépett el mellettünk.
A többieknek is bemutattam Keiko-t. Természetesen mindenki hozta a formáját… Rengeteget énekeltünk ,de Keiko nem volt hajlandó énekelni,arra hivatkozott,hogy rettenetes rossz hangja van.
- A tegnapi nap nagyon jó volt,máskor is játszhatnánk ilyet. - mondta Jae Jin.
- Én kimaradok belőle,ha lehet. - emeltem fel a kezem.
- Igaz,több lány kellett volna.
- Igen,és akkor nem kellett volna annyi ciki dolgot csinálnom.
- Ciki? –kérdezte Keiko.
- Noona talált egy játékot,ami teli volt ciki feladatokkal,de meg kellett csinálni őket,bármi áron.
- És miket csináltatok?
- Hong Ki,beöltözött Ha-neul ruhájába és úgy táncoltak. - nevetett Jae Jin,amit én kicsit sem találtam viccesnek.
- Biztos vicces lehetett. - nézett rám nevetve Keiko. Elmosolyodtam és tovább kortyoltam a limonádém.
- Mit csináltatok még?
- Hmm.. lássuk csak?- gondolkodott Jae Jin, Legszívesebben leszúrtam volna a tekintetemmel,de nem vette a lapot.
- Ha-Neulnek meg kellett csókolnia valakit. - szinte éreztem ,hogy ezt fogja mondani.
- Megtetted?- nézett kikerekedett szemekkel a mellette ülő Ha-Neulre.
- Igyál! –nyomtam a kezébe az italát. Ha-Neul,rám nézett és láttam rajta,hogy mit gondol…,hogy most megiszom mind azt amit kavartam,nem tudtam a szemébe nézni és imádkoztam,hogy ne derüljön ki,hogy én voltam az aki megcsókolta.
- Ki volt az?
Ha-Neul csak ivott tovább nem beszélve,én sem néztem rájuk,de mindenki tekintete rajtunk volt. Keiko pillantása rólam Ha-Neulre vándorolt,de nem néztem rájuk. A következő percben nagy loccsanásra lettem figyelmes. Ha-Neul arcát beterítette a víz vagyis üdítő, én pedig lefagyva néztem az üres poharat tartó Keiko-ra.
- Te mit csinálsz? –ragadtam meg a kezét mérgesen.
- Megcsókolt!- mondta könnyes szemmel.
- NEM! Én voltam!Ő csak egy puszit akart adni,de én szemtelenül elfordítottam a fejem és így a számra érkezett,mindezt részegen. Kérj bocsánatot! –utasítottam.
- Nem szükséges! –állt fel egy adag papír zsebkendővel a kezében Ha-neul.
- Keiko,sajnálom,nekem józanabbnak kellett volna lennem és odafigyelni,de biztosítalak az a puszi semmit nem jelentett nekünk és nincs köztünk semmi,soha nem is lesz. - az utolsó pár szónál a szemembe nézett. A szavai marták a testem minden egyes porcikáját. A mondókája végén ,meghajolt és távozott.
HA-NEUL POV:
Életemben nem volt még megalázóbb az előző szituációnál,a sírás fojtogatta a torkomat.
-Ha-Neul! –kiabált utánam Hong Ki. Nem álltam meg csak gyors léptekkel mentem tovább a nap sárgára festett kihalt folyosón.
- Ha-Neul!- ragadta meg a kezem.- Sajnálom,hogy Keiko…
- Mondtam már,hogy nem lényeg!- szakítottam félbe. - Mi hibáztunk nem ő! Többet ne bántsd meg Keiko-Chan-t! Rendben? –Csak nézett rám,nem mondott semmit.
- Azt hiszem hazamegyek!
- Hazakísérünk!
- Nem szükséges! Szórakozzatok jól! –hátat fordítottam és elmentem.
Egyenesen haza vezetett az utam vagyis csak vezetett volna,ugyanis Won Bin hozott,a tömegközlekedésre meg nem mertem felülni.
- Hallo? Won Bin,ne mond a nevem!- szóltam bele a telefonba. - Hazavinnél?
- Áhh így elszaladt az idő? Elköszönök a barátaimtól és rögtön ott leszek! –tette le a telefont.
Vártam a sötét aluljáróban,kicsit féltem,mert annyira kihaltan kísérteties volt.
- Mehetünk? –érkezett a hang a hátam mögül. Ijedtemben ugrottam egyet,miközben megfurdultam.
- Min Hwan,te hogy kerülsz ide? –lepődtem meg a számra tapasztva a kezem.
- Hyung nem tud engem becsapni,tudtam,hogy te hívod és megkértem,hogy hagy vigyelek én haza! Nem bánod?
- Őszintén? Nekem már mindegy,csak érjek már haza.
Mosolyogva nézett rám és odasétáltunk a kocsijához,még az ajtót is kinyitotta nekem udvariasan.
Az út 20 percig tart a nagy forgalomban, az első 10 percben csak bambultam ki az ablakon,a hajamban éreztem a limonádé illatát.
- Ne haragudj Hong Ki-ra! Csak nem tud gondolkodni mikor iszik.
- Nem haragszom! De sajnálom szegény Keiko-t.
- Miért?
- Hong Ki nem épp a legtisztességesebb barát.
- Ez nem igaz Hong Ki Hyung nagyon tud szeretni és ez a szituáció is csak azért volt,mert nagyon nagyon szeret valakit.
- Örülök neki,ha tényleg ennyire szereti Keiko-t.
- Tényleg? –kérdezte. Tényleg örülök?Vagy azért vagyok ilyen szomorú,mert rosszul esik? És ha igen,miért esik rosszul?
- Ühüm…- nyögtem végül.
Nem kérdezett többet,valószínűleg arra várt,hogy én folytassam,de inkább úgy döntöttem,hogy nem feszegetem a témát ,mert egyre rosszabb lelki állapotban kezdtem magam érezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése