Épp Sang Me-ra vártam ,aki tegnap ugyan keresett,de nem tudtam vele beszélni ügyes bajos dolgaim miatt. Ma mindent bepótolunk és az egész délutánt együtt fogjuk tölteni és rengeteget fogunk vásárolni.
A lakás aulájában vártam nyakig beöltözve,mert odakint nagyon hidegre fordult az idő,mivel November vége közeledik,az sem kizárt,hogy havazni fog.
Meg is érkezett,hasonlóképen beöltözve,puffos dzsekibe és majdnem a feje búbjáig betekerte magát a sállal. Idejét sem tudom,hogy mikor voltunk együtt mint két barátnő. Majdnem egy hónapig szabin volt és ráadásul Jejun laknak a szülei és oda ment látogatóba,telefonon beszéltünk,de csak pár percet,ami nem pótolja a találkozást. Erre az egy hónapra nem volt stylistom,de nagyon nem is kellett,mert az albumhoz megvannak a ruhák,a sminkről és hajról meg gondoskodtak más emberek…
- Miért nem veszed fel a telefont?
- Nem is csörgött. –tapogattam végig a zsebem,majd a táskámban kezdtem el kotorászni,de nem volt eredménye.
- Elhagytam volna? – néztem Sang Me-ra.
- Nézzük meg a lakásba,biztos,hogy ott kell lennie,útközben elmondok valami nagyon fontosat,mert már nem tudok várni.
- Oké!- szálltunk be a liftbe.
- Szóval tudod,hogy eljegyeztek!
- Igen! –nyomtam meg a 2-es gombot a liftben. A lift szép lassan araszolt felfelé,de Sang Me csak csendben szedte össze a gondolatait…
- Baj van? –nyílt ki a lift ajtaja.
- Nem dehogyis! Tudod,hogy hamar össze akarunk házasodni és ennek meg is van az oka.
- Bökd már ki!- ütöttem be a zárba a kódot.
- Kisbabám lesz!
Eltátottam a szám és egy sikítást hallattam. Úgy sikítottam ,mint amikor a fangirl-ek meglátják az imádott idoljukat és nem bírnak magukkal. Magamhoz szorítottam és remegtem az örömtől.
- Mi a franc? –jelent meg a díszes ötös a hátam mögött.
- Babát vár!- mutattam Sang Me-re.- Hát nem csodálatos?
- Gratulálunk!- vigyorogtak ránk nagy szemekkel.
- Úgy látom jobban örülsz ennek,mint mikor debütáltál. - nézett rám meghatódva.
- Hát hogyne!!! Egy apró élet van benned… van ennél szebb vagy jobb dolog? Kicsit irigyellek!
- Ha-Neul…
- Ugyan ne értsétek félre,ez a legjobb hír,amit kaphattam,mennyit fogok babázni… Örülök,hogy boldogok vagytok! És melyik hónapban vagy?
- Hát,ne akadj ki,de a 4. hónapban…
- Mi? –néztem rá döbbenten.
- Azért voltam ennyit szabadságon,mert a 3. hónap után rengeteg vizsgálaton kellett átesnem.
- Áhh értem…menjünk vásárolni. Jöttök fiúk?
- Persze! –vágta rá Hongki.
- Csak annyit kell mondani,hogy vásárlás,és nem kell tőle megkérdezni,akar e menni.- magyarázta Jong Hun,amin mindenki vidáman kacarászott.
- Most mi van? –vágott durcás fejet Hongki.
- Semmi-semmi! Menjünk! –ragadtam karon és húzni kezdtem a folyosón.
- Gyertek már!- néztem hátra a többiekre.
- A telefonod nem kell Ha-Neul?
- Ohh,de ….már tudom ,hol hagytam. - szaladtam vissza és bementem a konyhapulton felejtett telefonomért.
Elmentünk a Kulturális Központba és egy bababoltban kötöttünk ki.
- Nézzétek de cuki! –emelt fel,egy színekben jócskán gazdag babaruhát.
- Ugye nem akarod,hogy a gyereknek olyan ízlése legyen mint neked? –néztem rá.
- Miért? –durcázott be.
- Te vennél ilyet a gyerekednek?
- Igen!
- Előre sajnálom…- billentettem le a fejem. - ebben úgy nézne ki,mint azok a lufis művészek,akik festéket tesznek a lufiba és dartsoznak vele. Na ,az ő ruhájuk néz ki így! –mutattam a látszólagos babaruhára.
- Szerintem jó! Sang Me,tetszik?
- Nem!- válaszolta röviden és tömören. Majdnem megpukkantam a nevetéstől.
- Nekem igenis jó ízlésem van!
- Amit a körmöd bizonyít. - vigyorogtam rá.Nem sértődött meg,de azért vetett néhány pillantást rikító neon zöld körmeire.
- Ez a cuki! –mutattam fel egy kis ruhát „tiszta apja” felirattal.
- Honnan tudod,hogy hasonlítani fog az apjára?
- Biztos,hogy hasonlítani fog rá.
- Nem biztos.
- Néha tök fárasztó vagy tudsz róla?
- Miért? Nem biztos,hogy fog rá hasonlítani.
- Akkor kire hasonlít majd? Rád? –pislogott rám nagy meglepett szemekkel.
- Nekem semmi közöm az egészhez! –vigyorgott.
- Gondoltam… - mondtam lehangolóan.
- Elvagytok! –nézett ránk Sang Me.
- Csak ahogy szoktak…- kontrázott rá Jae Jin.
HONG KI POV:
A babacuccokból kicsit elegem volt,mert nem találtam ott magamnak semmit. Ha-Neul és Sang Me vidáman ballagtak előttünk,úgy látszott élvezték a megfürdést a baba dolgokban. De hisz nők,mi másra is számítottam… Na,jó bevallom én is élveztem,de egy óra után már kezdtem unni. Ha-Neul rátapadt egy kirakati üvegre. Amit nagyon bámult,az egy violin kulcsos nyaklánc volt,ami úgy csavarodott,hogy szív alakot formált. Kövekkel volt kirakva ,de nem volt csicsás,nagyon szép volt.
- Tetszik? –kérdeztem tőle.- Igen,ebben az üzletben gyönyörű láncok vannak! –mosolygott ,majd továbbszaladt Sang Me után.
Megvártam míg a többiek nem figyelnek és bementem a boltba megvenni a láncot. Zsebre raktam és mint aki semmit sem csinált csatlakoztam a többiekhez.
- Hol voltál? –kérdezte Jong Hun
- Áhh csak láttam egy klassz cuccot ott,de végül nem vettem meg…
- Hogyhogy?- vigyorgott.
- Spórolok! –nevettem.
Az idő gyorsan elment ,besötétedett és mi a nagy pakkokkal hazamentünk.
Hullani kezdett a hó,a szobából pont ráláttam az épület udvarára. Beültem az ablakomba nézni a hóesést a láncot szorongatva. A hold nagyon szépen világított volna,ha a hófelhők nem takarták volna olyan makacsul.
- Lent biztos szebben esik! –öltöztem fel és lementem az udvarra.
- Hát te? –lepődtem meg a padon ücsörgélő Ha-Neul láttán.
- Lejöttem nézni a hóesést… lentről szebb. –mintha csak a gondolataimban olvasott volna,vagy én az övében?
- Minden oké? –ültem le mellé.
- Persze,csak elgondolkodtam,hogy Sang Me csupán 1 évvel idősebb mint én és 5 hónap múlva anya lesz,bezzeg én még a lehetséges apát se találtam meg,nem mintha annyira keresném,csak ilyenkor gondolkodom el,hogy valójában kicsit magányos vagyok. - mosolygott. - De most nem igazán szeretnék kapcsolatot,lefoglal a munka… Bonyolult lehet egy kapcsolat ilyen helyzetben …nem?
- nézett rám. Kezemben szorongattam a láncot,de nem volt bátorságom odaadni neki.
- Keiko - channal minden rendben?
- Ühüm… - hogy mondjam el neki,hogy még aznap este szakítottam vele?
- Igazság szerint ….szakítottunk.
- Ohh… - lepődött meg. - Sajnálom. Jól vagy?
- Igen,köszi.
- Igazán aranyos volt pedig.
- Az volt! –bólogattam.
- Kár hogy nem látni a csillagokat. - nézett fel az égre. - Mindenkinek van egy csillaga fent az égen. Minél fényesebben ragyogsz,annál nagyobb. A tiéd biztos nagyon nagy! –mosolygott rám angyali ártatlansággal. Megmarkoltam a zsebemben a láncot.
- Akkor bármerre is járunk mindig egy helyen leszünk?-kérdeztem.
- Igen! –mosolygott.
- De mi van akkor ha eltakarnak a felhők?
- Attól még ott leszünk! –állt fel.
- Jó éjt Hong Ki! – mosolygott rám és elsétált a friss hótakaróban hagyva a lábnyomát.
Elővettem a zsebemből a láncot ,hátradőlve elnyúltam a padon és a magasba emeltem.
- Egyszer biztos,hogy odaadom neki. –Leengedtem a kezem és becsuktam a szemem. Hagytam,hogy a hideg hópihék elolvadjanak az arcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése