- Megfojtasz! Plusz nehéz vagy!
- Mi? –szorítottam meg jobban a nyakát. – Nem is igaz.
- Most melyik?
- Nem vagyok nehéz.
- A fájós csontjaimnak egy csecsemő is nehéz.
- Húúú de öreg vagy már! – másztam le a nyakából. Egészen a stúdió aulájáig vonszolt.
- Menjünk már!
- Nem akarok. - rogytam le a földre ,mint egy óvodás.
- Ne gyerekeskedj! Menjünk!
- Mi a baj, - állt meg mögöttünk Sang Me. Úgy néztem fel rá,mint egy gyerek,felfújva az arcom,ahogy Min Hwan szokta,eltanulom a cukiságot,bár nekem nem áll olyan jól.
- Nem zavar,hogy az aula kellős közepén ülsz?
- Nem! – durcáztam tovább.
- Mi a bajod?
- Nyűgös,mert nincs aki foglalkozzon vele. Hiányzik neki a hülyeség.
-Áhh, szóval hiányoznak a fiúk?
- Mondtam én ilyet? –álltam fel. - Egyszerűen csak nincs kedvem most ebédelni menni.
- Akkor ne menj!
- De nekem mennem kell és vinnem kell Ha-Neult is.
- Nézd .... ki az a cuki fiú?- tereltem el a témát,bár jobb kifogást is kitalálhattam volna.
- Az ott Kang Min Hyuk.
- Az öcsém is Min Hyuk.
- Ne mond,hogy nem ismered őket.
- CN BLUE Sang Me,ebben dolgozom,talán csak ismerem az idol csapatokat.
- Gyerünk már ! Anyám már biztos vár. - mondta ki a bűvös szót,amiért nem akarok vele menni.
- Segíts! –suttogtam Sang Me-nek kétségbeesetten.
- Ohh a múltkor mikor beszéltem Min Hyuk-al azt mondta meg akar ismerni.
- Mikor beszéltél vele?Most jöttek vissza Japánból.
- Mikor is ?- gondolkodott…- Telefonon. - vágta rá.
- Miért beszéltél vele telefonon.
- Nem mindegy Kwang? Mit kukacoskodsz? –hadarta el neki,miközben tolt Min Hyuk felé.
- Mi? –meresztettem ki a szemem. Még nagyobb kakiba kevertem magam. Többet nem kérek segítséget tőle…
- Ööö… Elnézést! –hajoltam meg előtte picit.
- Igen?
- Mit kellene tennem?
- Jó kérdés!- bólogattam aprókat.
- Mibe akar Kwang belerángatni?
- Semmi rosszba!- tiltakoztam a kezemmel. - Mindegy! Ne haragudj! –már majdnem megfordultam és elmentem. De felnéztem rá ragyogó szemekkel. - Nagyon nem akarok menni! –erre elnevette magát.
- Megiszunk egy kávét?
- Komolyan? Hálám örökké üldözni fog.
Odaszaladtam Kwanghoz .
- Kwang,sajnálom,de meghívtak kávéra,ugye nem baj,hogy ezt most kihagyom?
- Hát anyu biztos hiányolni fog,de jól van.
- Üdvözlöm anyukádat!- kiabáltam a gyorsan távolodó menedzserem után vigyorogva. Amint eltűnt a láthatárról lefagyott a bájvigyorom.
- Gyere velem! –ragadtam kézen Sang Me-t.
- Szóval az ötlet kitalálója,hogy idejöjjek hozzád, ő …- mutattam Sang Me-re.
- Hehe.. Szia Min Hyuk.- röhögött.
- Ennyire jól ismeritek egymást?
- Mindenkit ismerek a Light-nál… 2 éve dolgozom itt. Így tudtam,hogy Min Hyuk kedves lesz hozzád.
- Remek… - néztem rá bambán majd Min Hyuk felé fordultam. - Sajnálom az önzőségem.
- Miért nem akartál Kwangal menni?
- Az anyukája igen aranyos,de a legutóbbi találkozásunk óta fáj a hátam.
- Miért?
- Átrendeztette velem az egész nappaliját.
- Pff… tört ki nevetésben Sang Me. Min Hyuk próbált visszafogottan nevetni,de nem igazán sikerült neki.
- Nem vicces! Még vacsorát is főzetett velem és úgy búcsúzott el,hogy : „Jó leszel te menyemnek.”
Még jobban nevetek.
- És Kwang mit reagált?
- Kézzel- lábbal tiltakozott,de látszik,nem mer nemet mondani az anyukájának. Kicsit félelmetes asszony,megértem… - nevettem.
- Nos akkor igyuk meg azt a kávét. - mondta Min Hyuk.
Elindultunk a kávézó felé,zavarban éreztem magam,annak ellenére is,hogy elég közvetlen természetem van.
Sang Me csak gyümölcslevet kért ,én pedig felszolgáltam a kávét.Közben csörgött a telefonom,de épp hogy rápillantottam már el is hallgatott.
- Az I Will Get you a csengőhangod?
- Igen… miért? Nagyon szeretem.
- Azt hittem a saját dalod.
- Áhh én nem vagyok olyan egós,mint Hong Ki.- Min Hyuk arcára mosolyt tudtam csalni ezzel a mondatommal.
- Láttam a Los Angeles-i koncerteteket! Fantasztikus volt. Milyen Amerika?
- Nagy! –válaszolta egyszerűen…
- Igen,gondoltam… - nevettem.
- Teljesen más mint itt ,egyébként,más emberek más kultúra,de szép volt,főleg a tenger.
- Irigykedem. Én még a tengert sem láttam.
- Hogy hogy? Itt élsz mellette.
- Nahát,ha nem mondod nem is tudom. - vigyorogtam.
- Ha-Neul nem tehette meg,hogy elutazik oda. - tömte a fejét pár apró sütivel Sang Me.
- Fél éve még egy egyszerű pincérnő voltam egy kávéházban. Abból nem igazán telik utazgatni.
-Ahh,akkor ezért ilyen finom a kávé.
- Ez övön aluli volt!- mosolyogtam rá.
- Nem gúnyolódásnak szántam vagy ilyesmi…
- Szerencsére még értem a viccet. - vigyorogtam,míg ő lehajtotta az utolsó pár korty kávét.
- Megbeszélésünk lesz,ne haragudjatok,de most mennem kell.
- Mindent köszönök! –álltam fel – Csak Kwang meg ne tudja!
- Tőlem nem! –nézett vissza még az ajtóból.
- Nekem is mennem kell az orvoshoz.
- Rendben én megvárom Won Bin-t együtt megyünk egy műsorba.
- Oké! Majd beszélünk! - viharzott el.
Elővettem a laptopom és úgy gondoltam megnézem,hogy mi újság a twitter tájékán. Kaptam egy rajongótól egy rajzot. Úgy gondoltam,ha már fáradozott,akkor megköszönöm! Így írtam neki.
„Én is kaptam egyszer egy pincérnőtől egy rajzot.” Írta nekem Hong Ki.
„- Komolyan?”
„- Sajnos mostanában nem is rajzolt nekem semmit.”
„Nem is fog szerintem,egyszer elég volt lerajzolni az egód”
„ kekekekekekekekekeke”
Mosolyogtam magamban…. Amint posztoltam ,rengeteg üzenet jelent meg a képernyőm,nem győztem őket olvasni,csupa dicséretek,áradozások,és volt benne rengeteg hülyeség is. Hírtelen csörgött a telefonom és a szívemhez kaptam,úgy meglepődtem. A kijelzőn Hong Ki állt.
- Hallo?
- Nem is vagyok egós!
- Neked is szép napot Hong Ki!
- Neked is! –hallottam a hangjában a kis csengettyűket.
- Jól vagytok?
- Igen! Minden oké,keményen dolgozunk.
- Azért pihenjetek is!
- Azt teszem!
- Igen?Neked velem beszélgetni kikapcsolódás?
- Néha fárasztó,de jó!
- Kösz! –nevettem.
- Ott is esik a hó?
-hmmm –álltam fel és kinéztem az ablakon. - Igen,gyönyörű nagy pelyhekben.
Egy pár másodperc után a csend kissé kínos volt,de ő megtörte azzal,hogy elkezdte énekelni a Distance-t ,rögtön a klip jutott eszembe,ahogy sűrűn hull a hó.
- Egyébként csak azért hívtalak,mert hallani akartam a hangod. - állt meg hírtelen a dalban,amit mondott,megérintett egy pillanatra mintha kétszer dobbant volna szívem egy időben.
- Csak nem hiányzok?
- Áhh itt nincs kin röhögni… maximum azon,hogy Min Hwan megevett egy óriási bogarat.
- Fújjj… mondtam undorral teli hangon,de nevettem az egészen.
- Nekem sincs kivel nevetnem,kicsit unalmas volt ez a két hét a hülyeségeitek nélkül.
- Tudtam én,hogy hiányzunk… Hamarosan megyünk és boldogítunk.
- Már alig várom-mondtam kissé lehangoltan,de csak viccnek szántam.
- Ahha,képzelem… - nevetett. - Szia!
Azzal letette a telefont,meg sem várva,hogy elbúcsúzzam. A telefonálás után még vagy 10 percig vigyorogtam magamban Won Bin megérkezéséig. Összepakoltam és hívott a kötelesség,menni kellett dolgozni. Végig azon gondolkodtam,hogy tényleg hiányoznak nekem,és már nagyon várom hogy újra együtt nevessünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése