2. fejezet! Te vagy az aki megvigasztal...

A harag, a düh, tombolt bennem! Teljes erőmből futni kezdtem,egészen a dombig!Alig kaptam levegőt,de az érzelmeim adtak erőt,hogy elfussak idáig! Felugrottam a betonfalra,a friss ,forró, nyári levegő az arcomba csapott. Sírtam,mint egy gyerek,akit elhagytak,megsértettek,a szívem vadul dobogott,szinte kiugrott a mellkasomból. Utálom ezt az érzést,amit már annyiszor éreztem,a magány az elveszettség, az érzés,hogy olyan után áhítozol,aki már sosem lehet a tiéd,őrjítő. Teljes torokból ordítani kezdtem,ökölbe szorított kézzel,minden amit éreztem kiöntöttem egyetlen kiabálásban. Nem érdekelt ki hallja,és ki nem,a lelkem megkönnyebbült ezek után. Elég közel álltam a beton széléhez,alattam gyors vonatok futottak.

- Héj! –szólt egy hang! Gyorsan hátranéztem.
- Ezt nem hiszem el! Egy nap háromszor futunk össze? Ahh Istenem! Szórakozol velem? –néztem az ég felé.
- Gyere le onnan! –nyújtotta a kezét.
- Hagy békén!- fordultam vissza!
- Én csak segíteni akarok,meg azt,hogy ne ugorj le!
- Ne foglalkozz velem! –néztem a mélybe!
- Úgy látom ,hogy rossz passzban vagy!
- Te milyenben lennél,ha a lány akit szeretsz,bejelentené,hogy máshoz megy feleségül? Örülnél neki?
- Valószínűleg nem….. Áhh értem ! Szóval a lány aki neked tetszik ,férjhez megy?
- Áhhh… borzoltam a hajam! -Isten bizony leugrok!
- Neee! Valami rosszat mondtam? –nyújtotta a kezét felém! Olyan dühös voltam,de felé fordultam és magyarázni kezdtem neki:
- A fiú-emeltem ki a fiú részt- megnősül! És azt mondta,hogy csak sikeretlenül próbálkozok a zenéléssel! Jó…- ugrottam le a földre. - Igaza van ,de akkor sem akartam ezt hallani attól,akibe szerelmes vagyok. – hadartam, fel alá járkálva. - Miket beszélek?- néztem rá,és akkor jutott eszembe kivel is állok szembe.
- Ne haragudj!Ha mérges vagyok elered a nyelvem!
- Semmi baj!- mondta.
- Mit keresel itt ilyen későn ?- kérdeztem tőle,a beton szélére ülve.
- Ezt én is kérdezhetném tőled!
- Igaz! De én nem vagyok híresség. –néztem rá. Felült mellém.
- Régen,mikor még ,nem voltam híresség…- feküdt le a lábát lelógatva a kőről. -… mindig itt lógtam. Gyönyörűek itt a csillagok,innen néztem a világot. - Én is hátradőltem,kicsit,sőt nem kicsit megnyugodtam,hogy kikiabáltam magam és hogy valakivel beszélgethetek. Rossz lenne most egyedül,valószínű nagyon sokat sírnék.
- Ezt nem hiszem el! –néztem a csillagokra.
- Hmm? –fordította felém a fejét.
- Együtt nézem a csillagokat Lee Hong Ki-vel. - nevettem.
- Bizony! Vedd megtiszteltetésnek! –vigyorgott rám. Tudtam,hogy csak viccel!
- Hogy te milyen nagyképű vagy!- húztam a szám.
- Nem is igaz! –tiltakozott!
- De igaz! –nevettem!
- Na jó, csak egy kicsit. - mind a ketten nevetésben törtünk ki.
- Ohh.. Ohh.. láttad? –mutattam az ég felé. - Milyen szép hullócsillag volt.
- Kívántál?
- Igen! –mosolyogtam. Mert azt kívántam bárcsak én is olyan lehetnék mint ő!
- Dudolászni kezdtem.
- Úgy látom jobb kedved van!?
- Pedig nincs! De ha szomorú vagyok vagy bánt valami ,mindig énekelek,vagy zenét hallgatok!
- Énekelj csak,engem nem zavar!
- Énekelni kezdtem egy szomorkás dalt,amit én írtam, de a hangom egyre rekedtebb lett,ahogy folytogatott a sírás. Valószínűleg észrevette,így félbeszakított.
- Nagyon szép hangod van! Ne add fel! –nyújtott át egy zsebkendőt. Elfogadtam.
- Ugyan ,ezt most csak azért mondod,mert sírok! Ha nem gondoltad volna azt,hogy leugrom észre sem vettél volna!
- Hmm? –pislogott rám.
- Mindegy! Ideje mennem. - pattantam le a betonról,majd ő is ugyanígy tett.
- Örülök,hogy megismertelek,Igazán…tényleg ,megtisztelő volt,hogy aggódtál értem és foglalkoztál velem.
- Áh,csak vicceltem akkor. - vakarta a fejét.
- Tudom!
- Még találkozunk!- mondta!
- És akkor majd visszaadom a zsebkendődet kimosva! –emeltem fel a kezemben lévő anyagot.
- Csak nyugodtan tartsd meg!
- De jó van egy emlékem Lee Hong Ki-től. – dőltem ide- oda. Csak vigyorogtunk!
- Jó Éjt! –Köszöntem el,majd sarkon fordultam és elsétáltam. Valahogy egyedül éreztem magam ,mikor eljöttem,de ez az érzés, minden napos,szeretethiányom van,barátokra,társaságra vágyom,és ha egy kicsit kapok belőle,akkor telhetetlen leszek és többet akarok!

- Héj várj! –kiabált utánam szaladva Hong Ki.
- Valami baj van?- néztem rá.
- Nincs! Haza kísérlek!
- Áhh ,nem szükséges! – tiltakoztam minden erőmmel.
- Nem hagyhatom,hogy egy ilyen kihalt helyen egyedül menj haza!
- Milyen lovagias! –pirultunk el mind a ketten.
- Ha már van szerencsém ennyi megtiszteltetésben részesülni,akkor legalább hagy kérdezzek pár dolgot.
- Mire vagy kíváncsi?
- Nyugi ,,nem a titkaid akarom megtudni,inkább a kezdetekről szeretnék kérdezni,hogy milyen volt?
- A kezdet? Hmm.. Nehéz. Akkor még suliba járt mindenki és rengeteg dolgunk volt. De mindent élveztünk,mert azt csináltuk,amit szeretünk! Persze voltak nehéz korszakok,és még nehezebbek,de voltak,akik segítettek átvészelni!
- Értem! –töprengtem el.
- A rajongók őrültek ugye?
- Akadnak igen! De olyanok is,akik portrét rajzolnak rólunk! :D
- Áhhh… - mosolyogtam. –Ki mondta,hogy a rajongótok vagyok? –kérdeztem nagyon komoly arccal,de csak vigyorgott azzal a szokásos szemkápráztató mosolyával.
- Igaz! A rajongótok vagyok!Mindig is szerettem ,azt amit csináltok. Úgy tudjátok átadni a zenét,hogy nem csak az ember fülének jó,de megérinti a lelkem. Mintha bársonnyal simogatna a zene,olyan érzés.
- Ohhh. –elpirult. – Köszönjük! –mondta szégyenlősen!
- Itt is vagyunk! Ott lakom fent! .- Mutattam a lépcső felé,majd visszanéztem rá. - Tudom ,szegényes és kicsi! Erre telik egy pincérnőnek!
- Nem gondoltam ilyenre! –tiltakozott.
- Ha gondoltad is,nem mondanád. Minden ,amit összegyűjtöttem abban a lakásban van. Mindent a saját két kezemmel kerestem meg évek alatt.
- Nem magányos? – lepett meg a kérdéssel.
- Néha,de megszoktam! –mosolyogtam rá. - Remélem még találkozunk.
- Biztos! Majd meglátogatom a kis kávézót. Finom ott a fagyi! –mosolygott.
Én is mosolyogtam bólogatva,de tudtam,hogy valószínű az élet nem keresztezi többet az utunk!
- Jó éjszakát! Vigyázz a hazafelé vezető úton.
- Úgy lesz! Jó éjt.
Felballagtam a lépcsőn és még onnan egyszer visszanéztem rá. Épp ő is hátranézett. Vigyorogva intettünk egymásnak! Teljesen csalódtam benne,de pozitív irányba. Nem olyan beképzelt,mint a legtöbb ember. Lehuppantam a számítógép elé és bekapcsoltam! A világhálón nagyon sok mindent meg lehet találni! A bandáról is találtam pár érdekes videót. Nem vagyok egy olyan rajongó,aki mindent tudni akar a sztárokról. Engem a zenéjük jobban érdekel,mint a magánéletük. Nézegetni kezdtem a videókat ,és pár után hasamat fogva nevettem.
- Ezek mekkora idióták! – dőltem az asztalra a nevetéstől. - Milyen jó lenne egy ilyen vidám közösségbe tartozni,nem mintha Mi Hi és Jin Ho kevés lenne,de végül is mi főleg a munkában találkozunk,aztán hazamegyünk és kész.
Nagyokat sóhajtozva lezuhanyoztam és az álom vákumként szippantott magába.