1 fejezet! Véletlen!

Mindig is a művészet volt az életem! A zene és a rajz kicsi korom óta magával ragadott,ám az emberek álmai nem mindig válnak valóra,hiába küzdünk érte. Már nincsenek nagy álmaim,mégis minden nap sírok érte egy kicsit a lelkem mélyén.

Épp munkába tartok! Egy kávézóban dolgozom,mint pincérnő. Most délelőttös vagyok,így 8 órától van munkaidőm. Az órára pillantva 7:45,pont időben vagyok! Mivel főiskolára nem mentem ,elköltöztem otthonról,és a magam útját próbáltam járni! Akkor azt gondoltam ,hogy ha nem csinálhatom azt,amit szeretnék ,akkor mi értelme tovább tanulni? Tudom,rossz felfogásom van,de a múltat már nem lehet visszaforgatni! Így egy pincérnő vagyok és a maradék időmet a szenvedélyeimnek szentelem! Az idő gyorsan telik ,ha dolgozik az ember:
- Ha- Neul! Gyere ide! –szólt a főnököm,aki mindössze két évvel idősebb nálam ,vagyis 25 éves! A kávézó nemrég került a kezei alá,az apjától kapta ajándékba,mikor lediplomázott! Hát nem nagylelkű az apuka?
Odamentem Jin Ho-hoz,ugyanis Kim Jin Ho a becsületes neve!
- Igen,Jin Ho:
- Még egyszer ne hozd ide a gitárod meg a mappáid!
- Áhh.. Jin Ho,ma nagyon kötözködős kedvedben vagy!
- Zavarja a többieket,hogy mindent szerte szét hagysz!
- Tudod,hogy ezek nélkül sehova sem megyek!
- Akkor keressünk nekik egy külön helyet,ne az öltözőben legyen!
- Tényleg? De jó! Köszönöm!- csaptam össze a kezem az arcom előtt,ragyogó szemekkel és széles mosollyal.
- Mi Hi,felvetted már a 7-es asztal rendelését?- kiabált oda az újdonsült kolleganőmnek!
- Máris viszem a rendelést! –kiabált vissza!
- Ha-Neul ,mehetsz haza!- mondta rám nézve!
Lekaptam a kötényem ,gyorsan vállamra vettem a gitárt,hónap alá tettem a mappám és próbáltam kiszökni az első ajtón! Megint ki fogok kapni,de mit tegyek,erre közelebb van! Ahogy lopakodtam kifelé,nagy zajra lettem figyelmes! Mi Hi újabb hibázását látva ,megsajnáltam!Kiöntötte a forró kávét,és az egész a kezére ment!
- Sajnálom –hajolt mélyeket a kezét fogva!
- Ezt majd én elintézem,menj lásd el a kezed! –léptem mögé!
- Sajnálom,hajoltam meg én is a vendég előtt. Mikor felnéztem tátva maradt a szám,ahogy megláttam Lee Hong Ki-t ,az asztalnál állva! Gyorsan visszacsuktam a szám és eltakarítottam a kiöntött kávét.
- Kérem üljön át ehhez az asztalhoz,azonnal hozom a rendelését!- mondtam neki,miközben átült a másik asztalhoz! A gitár és a mappa ,mindvégig nálam volt. Gyorsan nekitámasztottam a pultnak a gitárom a mappát pedig letettem rá!
- Mindig csak a baj van veletek! –mérgelődött Jin Ho.
- Mindent elintézek! –mondtam neki.
Egyébként elég jó barátok vagyunk,de ugye ez egy munkahely és ő a főnököm,nem kivételezhet velem,és talán,hogy barátok vagyunk nekem még jobban beszólogat,mint a többieknek! Kivittem a kávét,meghajoltam és távoztam .Megnéztem ,hogy Mi Hi milyen állapotban van!
- Jól vagy? –kérdeztem.
- Semmi bajom! Köszönöm ,csak kicsit meglepődtem! –mondta a szégyenlős Mi Hi.
- Attól,még,hogy híres,ugyanolyan ember! Ugyanúgy kell kiszolgálni,mint a többieket! Csak mosolyogj ahogy szoktál! –mondtam neki én is mosolyogva!
- Rendben! Köszönöm!
- Most megyek,mielőtt Jin Ho rám kiabál!
- Ha-Neul!- már hallatszott is a kiabálás!
- Áhhh… mennem kell! Szia! - Intettem neki! És szaladtam a dolgaimért!
- Hányszor kell neked elmondani,hogy ne hagyd szét a dolgaid,zavarja a vendégeket?!
- Nem inkább a te zsörtölődésed?- vigyorogtam rá miközben felkaptam a cuccaim,majd hátrálni kezdtem!
- És hányszor kell elmondani,hogy hátul távozz?!
- Bocsi! –néztem vissza az ajtóból és gyorsan kifutottam!
- Gyerekes vagy! Kiabált utánam!
Bedugtam a fejem az ajtón.
- Tudom! mosolyogtam,ahogy ő is rám.
- Szia! –intettem neki és elmentem.
Vidáman átballagtam az úton ,és a vasút állomással szembeni nagy dombnak vettem az irányt,végig a kihalt síneken. A domb tetejéről lehet látni szinte egész Szöult. Mikor felfedeztem ezt a helyet,akkor nagyon nehezen jártam fel ide,a nyelvem a földön lógott,mire a dombtetőre értem,mára megszoktam! Valamikor egy épület állhatott a domb tetején,mert mindenfelé romok és egy nagy széles betonfal van ott. A betonfal pont megakadályozza,hogy az ember még véletlenül se essen a működő vonatsínekre. Ide szoktam felülni rajzolgatni a magazinokból,amiket összegyűjtöttem! Szép kis gyűjteményem van már a hírességek portréjából!Arra gondoltam ,hogy majd valamikor elküldök párat a „modelleknek”. De vajon örülnének neki?Majd egyszer talán lesz alkalmam személyesen is odaadni őket.
Úgy elrajzolgattam ,hogy észre sem vettem ,de a nap már majdnem lement. Gyönyörű volt a naplemente! Itt senki sem lát,senki sem hall engem ,ezért szeretem ennyire ezt a helyet. Az emberek nem járnak ide fel,mert romos és nehéz feljutni,de én ennek csak örülök! Felálltam a gitárral a kezemben és énekelni kezdtem. Barna hullámos hajam fújta a szél,ha becsuktam a szemem ,olyan érzés volt,mintha repülnék az égen!
- Úgy szeretnék szabadon szállni! Olyan csodás az égbolt.–álltam meg a dalban,de folytattam is tovább! Ha énekelek a lelkem megkönnyebbül ,bár a szívem fáj,mégis jó érzés.

- Ugye nem akarsz leugrani!- szólt egy hanga a hátam mögül! Gyorsan megfordultam. Nagyokat pislogva néztem az előttem álló férfira!
- Choi Jong Hun?
- Személyesen! –mosolygott.
- Jong Hun,várj már meg,nem vagyunk olyan jó kondiban ,mint te. – jelent meg a zenekar további négy tagja! Csak pislogtunk egymásra!
- Omo.. Nehogy leugorj! –szaladt oda Jae Jin a csapat basszusgitárosa.
- Nem akarok leugrani! –válaszoltam!
- Uhh.. megnyugodtam!- tette a mellkasára a kezét.
Lemásztam a betonfalról,azt motyogva hogy „ ilyen véletlenek nincsenek!” Szépen elraktam a gitárom és indultam volna,de akkor szöget ütött a fejemben,hogy ettől jobb alkalom nem lesz!
- Ez az a hely Hong Ki? –kérdezte Jong Hun.
- Igen! Kicsi koromban ,mindig itt lógtam! –mondta nekik. Én előkutattam a mappámból a rajzaimat és feléjük fordulva ,egy kicsit félve,de megszólaltam.
- Ööö… Elnézést!
- Hmmm? –néztek rám!
- Lehet semmit nem jelent,de szerettem volna egyszer ezeket odaadni,és ha nem most,akkor mikor tudnám? - mosolyogtam,majd szétosztottam az 5 rajzot. Jae Jin az arcához emelte.
- Hasonlítunk? –kérdezte viccesen.
- Az te vagy te lökött! – mondta neki Hong Ki .
- Jól van na! Tudom! – vágott bánatos kiskutya fejet! Ezen nevetnem kellett.
- Az előbb a mi dalunkat énekelted ugye? –tette fel a kérdést Jong Hun.
- Tényleg? –Néztek össze a többiek!
- Igen, a ti dalotok volt!
- Nagyon jó volt!
- Köszönöm!- hajoltam meg!
- Ahh… Tudtam ,hogy láttalak már valahol! te vagy a gyerekes pincérnő a kávézóból!- mutatott rám Hong Ki,de én csak pislogni tudtam!
- Mármint úgy értem ,hogy az a férfi mondta rád,hogy gyerekes vagy!- vakarta a fejét.
- Igen, én vagyok az! –mosolyogtam.
- Köszönjük a rajzokat!Nagyon jók!- mondta Seung Hyun.
- Örömmel rajzoltam őket! –hajoltam meg és elmentem. Szép lassan ballagtam le a domb másik oldalán,mikor csörgött a telefonom!
- Young,mindjárt otthon leszek! Várj meg ott!
Futni kezdtem hazafelé,ahol már a legjobb gyerekkori barátom várt rám,akibe történetesen fülig szerelmes vagyok,de soha nem volt bátorságom bevallani neki!Csak ritkán találkozunk,de mindig eljön ,amikor csak tud. Elfoglalt üzletember! Felszaladtam a lakásomhoz vezető lépcsőn,már ott várt rám egy lány társaságában,kéz a kézben. Néztem a kezüket,majd őket,a szívem összetört,de mosolyogtam.
- Young?
- Ha-Neul,ő itt a menyasszonyom! – „ a menyasszonya?” vízhangzott a fejemben. De a mosolyom fenntartottam.
- Lee Sang Mi a nevem! –hajolt meg.
- Oh Ha-Neul!- hajoltam meg én is !
- Már olyan sokat hallottam rólad!
- Igazán?
- Young sokat mesélt nekem a legjobb gyerekkori barátjáról. Meg szerettelek volna ismerni. - nem tudtam mást csinálni csak vigyorogni,de legszívesebben ordítottam volna. A fájdalom mart, égetett belülről.
- Talán énekes vagy? –kérdezte
- Áh Ha Neul csak próbálkozik az énekléssel,kevés sikerrel!
Teljesen szíven ütött amit mondott,immár düh is párosult a harcoló érzelmeim mellé.
- Gyertek be! – nyitottam ki a pici lakásom ajtaját.
A falamon rajzok,poszterek lógtak,csak egy szoba van ,az is szinte egyben van a konyhával és egy pici fürdőszoba. Szegényes,de nekem pont jó!
- Üljetek le! –mutattam a picike asztalom felé.
- Ugye eljössz az esküvőre?- kérdezte Sang Mi
- Persze hogy eljön!- kontrázott rá Young.
- Ott leszek! –válaszoltam.
A szívem sikított,el akartam futni,el akartam menekülni,különben nem tudom fenntartani az álcám.
- Ohh Istenem! Ott hagytam valami fontosat a munkahelyemen! Nem lenne gond ,ha visszamennék érte,még zárás előtt?
- Nekünk is menni kell! –álltak fel az asztaltól! Young elővett a zakója belső zsebéből egy papírt.
- Az esküvő egy hónap múlva lesz! Addig még beszélünk!- mosolygott rám és átnyújtotta a meghívót.
- Nyugodtan hozd el a barátod is!
- Nincs barátja!
- De van! –Vágtam rá.
- Valóban? Miért nem mondtad?
- Hát… nem akartam elhamarkodni! –hazudtam.
Ahogy leértünk a lépcsőn ,elbúcsúztunk,és elindultunk az ellenkező irányba! Amint megfordultam a könnyeim forrón folytak végig az arcomon.