A Vasárnap egy csodálatos napsütéses napnak ígérkezett! Sang Me-hez tartottam a kórházba. Már a bejáratnál tartottam,mikor kaptam egy üzenetet: „ Este átjössz vacsorázni?” –kérdezte az SMS-ben Min Hwan.
„Veszek pár cuccot és átmegyek!” –válaszoltam neki.
Sang Me a kis On Yu-val a karjában ült az ágyon.
- Ohh Istenem! De édesek vagytok!- léptem be a terembe. - Megfoghatom?- átnyújtotta nekem a picit és leültem vele szemben a székre!
- Nehéz volt ugye? –néztem Sang Me-re!
- Igen! De megérte!
- Ügyes voltál! –mosolyogtam rá.
- Ki vagy virulva! Történt valami?
- Ami azt illeti,igen! Randiztam Min Hwan-al.
- Komolyan? –tátotta a száját.
- Igen! És megkért,hogy legyek a barátnője!
- Mit válaszoltál?
- Még semmit. - néztem a babát a karomban. - Nyugtalan vagyok! Min Hwan tényleg a legédesebb pasi,akit valaha ismertem,udvarias,kedves és figyelmes és mindennek fejében még jóképű is. Mégis…
- Mitől félsz? A boldogságtól?
- Nem! Nem tudom elmagyarázni ,ez egy nyugtalan érzés belül.
- Csak beképzeled magadnak!
- Lehet!- és ebben a pillanatban jelent meg a nővér és elvitte a pici babát.
- Egyébként is ,ő is a barátom!
- És?
- Megfogadtam magamnak,hogy barátba nem szeretek bele,lehet ez is a bajom!
- Biztos,hogy ez a bajod,de már mondtam neked,hogy ezt az elvedet csúnyán fel fogod rúgni.
- Nem fogom. Eddig még mindig csak zűr volt abból,ha egy barátba szerettem bele. Élő példa Young.
- És mi van Hong Ki-val?
- Mi lenne vele?- néztem rá értetlenül.
- Mit gondolsz róla?
- Úgy gondolom,hogy ő egy örök gyerek…
- Akárcsak te!- vágott a szavamba.
- Mindig bolondozik,vicces kedves és mindig megnevettet,vagy épp megvigasztal. Már az elejétől kezdve nagyon közvetlenek vagyunk egymáshoz! Ahhh…- kaptam az arcomhoz vigyorogva. - Rögtön zavarba jövök,ha arra gondolok,mennyit sírtam előtte.
- Szereted?
- Igen! –szaladt ki a számon!
- Ha Neul?- meresztette rám Sang Me a szemeit.
- Nem úgy gondoltam,hogy szerelemmel. Barátilag!- tiltakoztam kézzel-lábbal. Majd kifújtam a levegőt és hátradőltem a széken.
- Biztos vagy benne?
- Igen! Biztos! – néztem a szemébe,miközben kimondtam ezeket a szavakat.
- Ha szerelemmel szeretném,akkor Min Hwan-ba is szerelmes lennék,és két személybe egyszerre nem lehet szerelmes az ember.
- Majd idővel eldöntöd melyiket szereted jobban!
- Fejezd már be! Mondom,hogy csak barátként gondolok,főleg Hong Kira!
- Akkor Minari a választottad!
- Hagyjuk! – már bosszantott a találgatózás,nem értettem saját magamat sem,de Sang Me még jobban összezavart!
Egy fotózásra kellett mennem,de előtte még beugrottam a stúdióba,ahol találkoztam a CN BLUE tagjaival.
- El vagytok veszve! –mondtam nekik.
- Sok a munkánk,készül az új album!
- Majd megnézem!
- Gyere be a próbára! –hívott Yong Hwa
- Mehetek?
- Persze!
Az új dalukat játszották el nekem a Hey You-t és a Still in love-ot.
- Bár mindkettő jó,de a Still in love a kedvencem, nagyon jó a ritmusa a dobot imádom! –mondtam nekik. - Nehéz dobolni? –kérdeztem Min Hyuk-ot.
- Szeretnél megtanulni?
- Igen!
- Gyere …próbáld ki!
- Tényleg? Olyan ritkán adódik úgy dob mögé ülnöm,hogy el is magyarázzák nekem a dolgokat.
- Azt hittem már Min Hwan rég megtanított.
- Persze,pont arra ér rá,hogy engem tanítgasson!- ültem le a dob mögé. A többiek minket figyeltek,kivéve Yong Hwa-t aki szorgosan telefonált,és addig nem akartam elkezdeni dobolni,míg be nem fejezi! Miután Min Hyuk megkezdte az „oktatásom” az idő elment és észre sem vettem,hogy időközben megjelent a teremben Hong Ki is,aki Yong Hwa-val társalgott.
- Szia! –intettem oda mosolyogva! Ő csak semmit mondó arckifejezéssel intett és tovább beszélgetett. Kicsit rosszul esett,mert nem tudtam mire vélni a viselkedését,de úgy gondoltam fáradt és ráhagyom! Elköszöntem a fiúktól és elindultam a reklámfotózásra,mivel szinte csak azt vállalok el és a képekből mindig kérek egy példányt! Ma is csodaszép ruhákat vehettem fel és a legjobban egy fekete csipkés mini ruha fogott meg! A hazafelé úton megálltam egy kis boltban és vettem mindenféle finomságot és az utam egyenesen Min Hwan-hoz vezetett. Arra gondoltam,már biztos majd éhen hal!
- Éhes vagy már? –nyitott ajtót.
- Mint a farkas! – meresztette rám nagy mandula szemeit.
- Noona? Mi az mi az? – mutatott a mappára a kezemben!- Fénykép!
- Muti muti muti!
- Nem!
- Naaaaa! –hisztizett,ahogy szokott. Kikapta a kezemből a mappát!
- Nem halsz bele,ha megnézem! –nyitotta ki a mappát.
- Woww… kerekedett el a szeme!
- Mondtam,hogy ne nézd meg! – kaptam el a kezéből!
- Csak még egy kicsit hagy nézzem Noona! –nevetett!
- Perverz!
- Kikérem magamnak!
- Hova kéred? Kiadom!
- Ez nem vicces Noona! – röhögött.
- Akkor miért nevetsz?
- Nem tudom! – nevettünk immár mindketten!
- Tada!!!- vettem elő a szatyromból egy nyalókát. Ki akarta kapni a kezemből,de nem sikerült neki!
- Vedd el ,ha tudod! – incselkedtem vele és a kanapéhoz futottam ,felálltam rá,onnan néztem.
- Látod,nem éred fel,mert kicsi vagy! –nyújtózkodott.
- Arra célzol,hogy alacsony vagyok? – ugrott egyet,de így se sikerült neki elérni a nyalókát.
- Na várj csak!- megfogta a lábam és a vállára vett,mint egy zsákot.
- Neeee!- sikítottam nevetve! - Tegyél le!
- Lehet kicsi vagyok,de erős!
- Oké-oké! Elhiszem neked! Csak tegyél le! –nevettem és paskolgatni kezdtem a hátát! Szép lassan letett,a testünk elég közel volt egymáshoz. …Aki lenézett rám,nem az ártatlan Minari volt,hanem a férfi. Vastag ajkai lágyan az enyémhez értek puha csókba bontakozva az enyémmel. Átadtam magam az érzésnek és visszacsókoltam!
- Khöm…- köszörülte a torkát Hong Ki,de ránk sem nézett! Minari hüvelykujját végighúzta az alsó ajkán mosolyogva.
- Bocs a zavarásért! –mondta végül. Majd elkezdett hangosan nevetni!
- Mi olyan vicces? –néztem rá,mert ez a nevetés nem szívből jött,gúnyos volt és érces.
- Te tényleg a dobosokra buksz! –nevetett tovább ,de én ne értettem miért ilyen ellenséges.
- Irigy vagy Hyung?
- És ha igen? –mentek egymás felé,mint két kakas!
- Állj…állj…állj… - álltam közéjük.
- Egy, Hong Ki, te nem vagy most teljesen beszámítható állapotban,miért ittál? ! Kettő: Mi a franc bajod van velem?
- Egyszerűen csak csalódtam benned! Ott volt a Young gyerek,meg Gi Su aztán Won Bin ,most meg Min Hwan!
- Mire akarsz célozni? Hogy mindenkivel viszonyom volt? Ne…- emeltem fel a kezem az arckifejezését látva. - Ne is válaszolj! Elegem van belőled!- emeltem fel a hangom! – Még hogy te csalódtál! Én mekkorát csalódtam benned! Utállak! –emeltem fel még jobban a hangom! Kirohantam az ajtón,de még hallottam,ahogy Min Hwan ezekkel a szavakkal illeti meg! „ Túl messzire mentél” Többet nem hallottam,de nem is akartam,a sírás határán álltam!
- Ha-Neul!- szaladt utánam Min Hwan.
Hirtelen visszafordultam,ahogy a folyosón vágtattam.
- Mi baja van velem? Egyszer kedves,máskor meg a bunkóság minden határát súrolja!
Miért mond nekem ilyen gonosz dolgokat? Mivel érdemeltem ki ezt? Komolyan nem ismer?
- De igen! Nem ezzel van a baj!
- Akkor mi baja velem?
- Semmi! Nem veled van baja,hanem velem!
- Nem értem! És ma nem is tudnám megérteni ezek után,egyszerűen csak hagyjatok ki a dolgaitokból,mert én már többet nem tudok elviselni. Ne tudom elviselni,ha a barátaim ellenem fordulnak! A kérdésedre Min Hwan…. nem tudok válaszolni! Sajnálom!- Megfordultam és a hátam mögött hagytam a szomorú Min Hwan-t és éreztem,hogy az én szívem is fáj,hisz most mondtam le lehet a boldogságomról!
Tettem egy kört a ház körül ,majd leültem az udvarra a friss zöld fűbe. Összegubóztam és a térdeim közé temettem az arcom.
- Ha-Neul? –hallottam Hong Ki hangját. Felnéztem,pár méterre állt tőlem,majd újra a térdeim közé temettem az arcom,hallottam a lépteit ,és ahogy leül mellém.
- Sajnálom! Hallod?
- Igen! Nem vagyok süket! –mondtam durcás hangon.
- Tényleg utálsz?
- Nem,nem utállak!
- Akkor jó!
- Mégis mi bajod van velem? –néztem rá.
- Semmi!
- Akkor miért bántasz meg így?
- Mondom,hogy sajnálom!
- Attól még megtörtént.
- Tudom! Sajnálom!
- Nos? – néztem rá kimeresztett szemekkel,de nem válaszolt.
- Jól van Hong Ki,nem muszáj elmondanod! Csak engem hagy ki a hisztidből! –álltam fel!
- Ez nem hiszti!- ragadta meg a kezem…könnyes szemmel nézett rám.
- Mi a baj? –guggoltam le elé és a szemébe néztem a következő pillanatban már magához rántott,és szorosan ölelt. Teljesen összezavart,nem értettem mi baja van.
- Hong Ki? –dünnyögtem a vállába. Elengedett,megfogta az arcom és megcsókolt. A szája jóval kisebb volt,mint a Min Hwan-é,de annál forróbb. Ahogy az arcomat tartotta,jó érzéssel töltött el a szívem úgy vert,hogy majdnem kiesett a mellkasomból,de mielőtt átadtam volna magam az érzésnek,elhúzódtam tőle,és felpattantam . Megrémültem,nem tudtam mi folyik körülöttem! Megfordultam és a számat fogva gyors léptekkel el akartam menni!
- Te vagy az a lány! Téged szeretlek reménytelenül!
Nem néztem hátra,nem láttam az arcát,de a vallomástól a lélegzetem is elállt és futni kezdtem a kocsimig. El kellett mennem,muszáj volt,mert teljesen összetört a kis világom,amiben mindeddig éltem.
HONG KI POV:
Férfi létemre sírtam,mint egy gyerek,de nem érdekelt,csak az járt a fejemben,hogy ez visszautasítás volt. 15 percig potyogtak a könnyeim,majd összeszedtem magam és felmentem megbeszélni a történteket Min Hwan-al.
- Szia! –nyitottam be az ajtaján. - Sajnálom! Nem tudtam kezelni a történteket,tényleg sajnálom! –ültem le az ágyára,majd megszorítottam picit a vállát.
- Szereted őt ugye? – kérdezte őszinteségre várva,de nem szóltam semmit,csak bólintottam egy nagyot úgy, hogy nem tudtam a szemébe nézni,mert tudtam,hogy ő is szereti!
- Mikor először megláttam,már akkor vonzódtam hozzá,aztán mikor pofán vágott a cipőjével a debütálása napján,beleszerettem! –nevettem ,amivel őt is mosolyra késztettem! Csörgött a telefonom!
- Hallo? Sang Me? Miért hívsz ilyen későn?
Amit mondott,megrémített,eldobtam a telefonom és nagy zajjal futni kezdtem a liftet sem vártam meg,csak a lépcsőn kettesével ugrálva le a fokokon szaladtam a kocsimig.
MIN HWAN POV:
- Hallo? –vettem fel Hong Ki telefonját a földről.
- Min Hwan?
- Igen!
- Hong Ki hol van?
- Elfutott! Mi történt? –kérdeztem remegő hangon.
- Ha-Neul autóbalesetet szenvedett,elég súlyos az állapota! Gyertek ide,amint tudtok!
Megfagyott bennem a vér,lenyomtam a telefont,azt sem tudtam,merre van az előre és merre van a hátra. Jong Hoon és Seung Hyun megjelentek az ajtómban. El akartam mellettük menni,de Jong Hoon megragadta a kezem!
- Mi történt? – nézett rám.
- Ha-Neul karambolozott,mennem kell,engedj el!
- Én vezetek! –mondta. Majd mind a négyen beültünk az autóba ,a sebesség korlátozást nem nézve igyekeztünk a kórházba!Remegtem a félelemtől,nem tudtam mi történhetett,megrémített a gondolat,hogy minden az én hibám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése